11 év után ismét NB I!
A labdarúgó NB II 29. fordulójában az NB I-be jutásért folytatott küzdelemben Tatabányán, a második félidő utolsó negyedórájában mutatott kitűnő játékának köszönhetően magabiztos győzelmet aratott!
Tatabánya – Dunaújváros PASE 1-4 (1-1)
Izgalmas forduló elé néztünk, melyen az első osztályba kerülés volt a tét. A mieinket öt pont hátránnyal követő Gyirmót – amely egy nappal a DPASE találkozó után kezdi a saját meccsét – Balmazújvárosba utazik, míg nekünk a másodosztálytól búcsúzó Tatabánya ellen idegenben kellett pályára lépnünk. Szerencsére most már nincs min idegeskednünk!
A mieink kezdték a játékot, de az első lehetőség a hazaiak előtt adódott, amikor Weitner lépett a 16-oson belülre, majd lövésre szánta el magát, de a felső léc alá tartó labdát Milinte védte! Egy perccel később Ato beadása után Urbin fejese szállt mellé, majd ugyancsak a mieink gólfelelőse került helyzetbe, aki a 16-oson belül elesett, de a játékvezető nem látott okot a büntető befújására. Ettől kezdve átvette a mérkőzés irányítását a Dunaújváros. Petneházi lövése kerülte el a hazaiak kapuját, majd Böőr harcolt ki szögletet. Villám is próbálkozott egy átlövéssel, de célt tévesztett.Érett a dunaújvárosi gól, melyre nem is kellett sokat várni, hiszen a 18. perc elején Böőr beadását Urbin bólintotta 6 méterről Dombai kapujába (1-0).
A 23. percben kényszerű cserét hajtott végre Dobos Barna, Thiago helyére Godslove lépett. A hazaiaktól Szabó próbálkozott, aki nem találta el Milinte kapuját, míg a másik oldalon Godslove harcolt ki egy sarokrúgást. A 23. percben a Tatabánya jutott szabadrúgáshoz a Dunaújváros 16-osánál. A középre tekert labdát Milinte kiütötte, ami Kis elé került, aki azt nem találta el rendesen, de ez így lett jó az érkező Mórinak, aki 5 méterről lőtte ki a hosszú alsó sarkot (1-1).
A hazaiak egyenlítő találata után Petneházi fejesét védte bravúrral Dombai, majd Móri esett el a tizenhatos előtt, de a játékvezetői síp néma maradt. Kiegyenlítetté vált a játék, melynek első félidejében már nem született újabb gól, így 1-1-es állással mentek pihenőre a csapatok. A második felvonás ötödik percében Petneházi helyezte le a labdát a szabadrúgáshoz, de lövése elakadt a sorfalban. Az 57. percben ismét Petneházi lőtt, de a labdája centikkel kerülte el a hazai kaput. Egy bedobást követően Kovács kezére pattant a labda, így szabadrúgást végezhettünk el, melyből helyzetet nem sikerült kialakítani. A 62. percben óriási lehetőséget puskáztak el a hazaiak. Kovács ugratta ki Weitnert, aki elhibázta a lövést, majd a másik kapunál Böőr beadását Godslove fejelte centikkel fölé. A következő támadásnál ígéretes helyzetben Urbint szerelték a hazai védők, majd Villám kapáslövése nem talált utat a kapuba. Érezhetően nagyobb sebességre kapcsolt csapatunk, játékosaink sorra alakították ki a helyzeteiket. Jakab beívelése találta tiszta helyzetben Petneházit, aki senkitől nem zavartatva nem tudta bevenni a kaput. A sok lehetőség végre a 72. percben gólt eredményezett! A csereként pályára lépő Jakab cselezte be magát a 16-oson belülre, aki gyönyörűen lőtte ki a jobb alsót (1-2). A gólt gól követte, de szerencsére most mi voltunk eredményesek! Csehi tekerte be a labdát, melyet Böőr váltott gólra (1-3). A 78. percben megfogyatkozott a hazai csapat, amikor Almásit küldte idő előtt az öltözőbe a játékvezető. A Tatabányára elutazott dunaújvárosi szurkolók már NB I, NB I kiáltással ünnepelték csapatunkat, amikor a szabadrúgás specialista Petneházi 17 méterről szerezte meg a DPASE 4. gólját (1-4). Nyolc perc alatt döntötte el így Dobos Barna alakulata a találkozót, melyet a lefújás pillanatában hatalmas ünneplés követett.
(Böőr Zoltán és Csehi Tamás)
Hatalmas tettet hajtott ezzel végre csapatunk, amely egy fordulóval az NB II-es szezon vége előtt bebiztosította a feljutást a labdarúgó NB I-be! Szép volt fiúk! Köszönjük szépen! Hazai pályán utoljára május 31-én, a Békéscsaba ellen lépnek pályára Böőr Zoltánék a másodosztály küzdelmeiben, így itthon, tét nélküli mérkőzésen ünnepelhetünk közösen a csapattal. Aki teheti jöjjön, és ünnepeljen velünk közösen!
Tatabánya – Dunaújváros PASE 1–4 (1–1)
Vezette: Szabó (Bozó, Farkas)
FC Tatabánya: Dombai – Almási, Ludánszki, Kovács, Gyürki – Páles, Soltész, Kis (Bakos, 55. perc), Szabó – Móri (Vágner, a 75. percben), Weitner (Szepesi, a 76. percben)
Vezetőedző: Plotár Gyula
Dunaújváros PASE: Milinte – Villám, Farkas, Lázár – Ato (Jakab, az 57. percben), Csehi, Böőr (Tóth, a 83. percben), Sárközi – Urbin, Petneházi, Thiago (Godslove, az 23. percben)
Sportigazgató: Dobos Barna