Továbbjutás a Magyar Kupában

Oszd meg másokkal!

A Zalaszentgróti VFC vendégeként szombat délután 17 órakor lejátszottuk az első tétmérkőzésünket, a 2012/2013. évi Magyar Kupa főtáblájának első fordulójában. A párharc egyértelmű esélyeseként léptünk pályára, és bár az eredmény lehetett volna nagyobb különbségű is, de végül behúztuk a kötelezőt Rózsa László csapata ellen.

A találkozón - a szerdai felkészülési mérkőzéshez hasonlóan - a Milinte-Villám, Farkas, Salamon, Köntös-Kocsis-Szauter, Lázár, Perovic-Godslove, Sitku összeállításban léptünk pályára. A cserepadon Bartus, Beleuc, Hosszú, Márki, Miskovicz és Sóron foglaltak helyet. Micskó Márk sérülés miatt nem tudott pályára lépni, Samuel Ato-nak pedig még nem érkezett meg a játékengedélye.

A hazai csapat sárga-zöldben, míg mi a megszokott pirosban léptünk pályára. Körülbelül 100-150 hazai néző volt kíváncsi a mérkőzésre. A vártnak megfelelően a kezdés után egyből átvettük a kezdeményezést, mi irányítottuk a játékot, többet volt nálunk a labda. Az első helyzetet a 3. percben alakítottuk ki, Perovic sarokrúgása után Lázár 6 méterről lőtt az oldalhálóba. A 12. percben Villám próbálkozott távolról, lövése azonban keresztbe elszállt a kapu előtt. Alig egy perccel később már újabb nagy ziccer adódott előttünk, Lázár indult egy az egyben a kapu felé, de végül a bal alsó mellé lőtt. A 15. percben többszöri próbálkozásra sem sikerült bevenni az ellenfél kapuját, először Villám lőtt a kapusba, a kipattanót pedig Kocsis emelte vissza Lázár elé, aki azonban a keresztléc fölé emelte. A zalaiak az első nagyobb helyzetüket a 17. percben alakították ki, amikor Tóth ugrott ki a bal szélen, de Milinte időben menteni tudott előle. A 22. percben Villám újabb távoli lövése veszélyetette a hazaiak kapuját, a tizenhatos környékéről ellőtt labda nem sokkal ment a jobb alsó mellé. A 23. percben a zalaszentgrótiak első veszélyes kapuralövése is megvolt, megint Tóth Dániel került helyzetbe, de lövése fölé ment. A folytatásban folyamatos tűz alatt tartottuk Tóth Zsolt kapuját. A 28. percben Godslove előtt volt nagy lehetőség, de fölé lőtt, majd Kocsis lőtte rá 25 méterről, lövése azonban elakadt egy védőben. Végül a 37. percben sikerült bevennünk a hazai kaput, Godslove fejesgóljával (0-1). A gól után Sitku és Godslove előtt is adódott nagy helyzet, de sajnos ezek kiamaradtak. A 41. percben egy kontrából jött a válasz a hazaiak csapatkapitányától Tóth Dánieltől, aki a védelmünk megingását könyörtelenül kihasználta és megszerezte csapata egyenlítő találatát (1-1). A gól meglepett ugyan minket, de még a félidőben tudtunk rá válaszolni, a 45. percben Villám távoli bombájával újból vezetéshez jutottunk (1-2).

A második félidőben is mi irányítottunk, labdabirtoklásban egyértelmű fölényben voltunk. Az első félidőhöz képest azonban jóval kevesebb helyzetet alakítottunk ki. A 48. percben Sitku vitte el a labdát a kapus mellett és próbálta megjátszani magát, de túl hosszúra sikeredett az indítása. Az 52. percben Perovic tört be a büntetőterületre, majd 12 méterről a bal alsó mellé csavart. A 63. percben cseréltünk Lázár helyére Miskovicz álhatott be. A csere után nem sokkal az előretolt Kocsis került ziccerbe, aki végül a keresztrléc fölé bólintott. A 74. percben a hazaiak gólszerzője került veszélyes helyzetbe, aki hatalmas kapufát lőtt. A kissé tompán és ötlettelenül játszó csapatban két cserét is végrehajtott Jakab Elek, először Beleuc állt be Sitku helyére, majd Sóron váltotta Perovic-ot. A végén volt még néhány helyzetünk, így 86. percben Villám beadása után Godslove elől kellett menteniük, majd egy perccel később Miskovicz lőtt rá jó 25 méterről, a középre tartó lövését azonbon skerült védenie a hazai hálóőrnek. Az utolsó percben volt még egy nagyobb gólszerzési lehetőségünk, Szauter beadása után Kocsis lőtt a jobb alsó sarok mellé kicsivel. Így tehát az eredmény nem változott. Az első félidőben szerzett két gólunkkal ha nehezen is, de behúztuk a kötelezőt.

Jakab Elek Dunaújváros PASE vezetőedző Jakab Elek DPASE vezetőedző: A továbbjutás megvan, azonban a szokásrendnek megfelelően a hazai csapat nagyon magabiztos és ambiciózus volt, ahogy ez a kiscsapatok esetén lenni szokott a Kupában. Ezért jelentősen megnehezítették a dolgunkat. Ugyanakkor mi érthetetlenül pontatlanok voltunk, de ettől függetlenül nem forgott veszélyben a továbbjutásunk. Sok helyzetett kihagytunk és talán inkább ezaz ami figyelmeztető. Ezzel egy kicsit megnehezítettük a saját dolgunkat és bár szűknek tűnhet az előny, de végülis azért jöttünk, hogy továbbjussunk. Úgyhogy összességében elégedett vagyok. 

 

Forrás: www.dpase.hu