XIV. Carissa Foci Kupa: új név a serlegen!
A Shell Dunaújváros csapatának végső győzelmével ért véget a tizennegyedik alkalommal megrendezett Carissa Kupa kispályás labdarúgó torna a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A háromnapos viadalon több mint másfél millió forintot gyűjtöttek a szervezők a Jószolgálati Otthonnak.
Hatalmas küzdelem után, büntetőkkel dőlt el a XIV. Carissa Kupa első helye, s a hazaiak nagy örömére a Shell Dunaújváros csapata vehette át a végső győztesnek járó serleget. A sikerhez vezető út azonban nem volt egyszerű, hiszen az Éliás Zsolt által irányított csapat a legjobb nyolc között a Kaminokupát, majd a döntőbe kerülésért a Döcöst is hétmétereseket követően győzte le. A másik ágon az NB I-es futsalból ismert Aramis jutott a fináléba, akiket nagyon izgalmas csatában, a végén ismét büntetőkkel sikerült legyőzni.
A torna a futball szeretete mellett jótékony célokról szólt, hiszen a DLSZ Társadalmi Felelősség Bizottságának kezdeményezésére a jubiláló, vagyis a most 25 éves Dunaújvárosi Jószolgálati Otthon javára gyűjtöttek támogatást. A nemes cél mellé nagyon sokan melléálltak, így sikerült több, mint egymillió forintot gyűjteni, melyet Dunaújváros Önkormányzata kiegészített másfél millió forintra. Ezen kívül a torna győztese a pénzdíjából ötvenezer, és egy másik felajánló százötvenezer forintot ajánlott fel.
Mint azt a torna eredményhirdetésén Cserna Gábor polgármester úr kijelentett, ezen a nagyszerű rendezvényen is bebizonyította a DLSZ, hogy méltó a Dunaújváros Díjra:
- Köszönetem fejezem ki és egyben gratulálok a szervezőknek, résztvevőknek, hiszen ismét egy nagyszerű, immár a XIV. Carissa Kupán vagyunk túl. A rendezvényen mind a 32 csapat győztessé vált, akik az ország különböző pontjairól érkeztek városunkba. Nagy öröm, hogy a DLSZ ismét bebizonyította társadalmi szerepvállalását, hiszen a tavalyi újraélesztő berendezések beszerzése után ismét talált egy nemes célt, mégpedig a jubiláló Dunaújvárosi Jószolgálati Otthon támogatását, akik számára összegyűlt 1,1 millió forintos összeget Dunaújváros Önkormányzata másfél millió forintra egészít ki.
A torna végeredménye:
- Shell Dunaújváros,
- Aramis SE Mad Dogs,
- Döcös,
- Barna Team,
- Dunaferr Vasas,
- Karmacsi Autó,
- Kaminokupa Válogatott,
- Dunabiztos Micro
Különdíjasok:
A torna gólkirálya: Magasföldi József (Döcös)
A torna legjobb játékosa: Sajbán Miklós (Aramis SE Mad Dogs)
A torna legjobb kapusa: Gyalus Zoltán (Shell Dunaújváros)
A döntő legjobb játékosa: Roni Riberio Da Silva
A legjobb dunaújvárosi játékos: Szalánczi Gergő
A Zeus Kupa végeredménye:
- Sárszentmiklós,
- Holler UNFC,
- Karácsony Stars
A Zeus Kupa legjobb játékosa: Gráczer Bence (Sárszentmiklós)
A legjobb U9-es dunaföldvári játékos: Farkas Áron
A legjobb U9-es dunaújvárosi játékos: Eszenyi Álmos
Forrás: Dunaújváros Online