Kispályás szabályok szerint, de 4+1-es felállásban küzdöttek meg február 27-én, szombaton a 40 év feletti veterán labdarúgók a Dunaújváros Sportcsarnok kistermében. Ahogy már évek óta teszik az egykori nagyszerű labdarúgók, most is remek cselekkel, szép gólokkal, hangulatos találkozókkal örvendeztették meg a szép számmal kilátogató érdeklődőket. Két gárda már az elején jelezte, hogy igénylik az aranyérmet és nagyon elszántak.
Természetesen a Macső és a Baracs SE legénysége volt, aki magabiztosan vette az akadályokat az első pillanattól kezdve. A Baracs SE végül 20 (!) gólt lőve és egyet sem kapva nagy esélyesként ért a torna döntőjének számító 14. találkozóhoz, ahol a kissé talán "ráérősebb", de remek futballt produkáló Macső volt az ellenfél. Szikrázóan kemény mérkőzésen az örökifjú Nagy István két bombagóljával a Macső zsebelte be a találkozó pontjait és 100 %-os teljesítménnyel megszerezte a tornagyőzelmet. A bronzérmes helyen végző "Barátok" csak a két favorittól szenvedtek vereséget, így a harmadik helyük megérdemelt volt. A hátsó régió végső sorrendje csak a nap utolsó mérkőzését követően alakult ki.
Azonban a Füredi Panzió Senior nem bízta a matematikára a dolgot, hanem gólzáporos (5:2) meccsen két vállra fektette az Alba Volánt és befutott a 4. helyre. A Hungária Old Boys helyenként igen jól játszott, de a remek periódusokat nem tudták állandósítani, így csak az 5. pozíció maradt nekik. Az Alba Volán több csapatnak is megnehezítette a dolgát (a Macsőnek például három gólt is lőttek), de a győzelmek mégis elmaradtak, ezért a hatodik hely jutott a közlekedésieknek. Az eredményhirdetést követően baráti beszélgetésre került sor a különteremben, ahol zsíros kenyér üdítők, bor és sör várta az elfáradt öregfiúkat.
Végül néhány (nem feltétlenül szokványos) statisztikai adat: 15 mérkőzés, több mint 50 játékos, 62 gól, négy és fél óra foci, valamint: 9 kg kenyér 3 rekesz sör, 4 liter vörösbor, 10 db erős paprika, 4 kg savanyúság, 10 liter rosé bor, 3 kg lilahagyma, 4 liter üdítő, 8 liter ásványvíz és rengeteg baráti beszélgetés volt a főszereplője ennek a hagyományosan remek napnak. Jó volt egymást újra látni! Gratulálunk minden résztvevőnek, jövőre folytatjuk!
VIII. ZEUS SENIOR FOCI KUPA |
CSAPAT |
JELENTKEZÉS |
NEVEZÉS |
1. MACSŐ |
IGEN |
IGEN |
2. FÜREDI PANZIÓ SENIOR |
IGEN |
IGEN |
3. BARÁTOK |
IGEN |
IGEN |
4. HUNGÁRIA OLD BOYS |
IGEN |
IGEN |
5. ALBA VOLÁN |
IGEN |
IGEN |
6. BARACS SE |
IGEN |
IGEN |
VIII. ZEUS SENIOR FOCI KUPA |
CSOPORTBEOSZTÁS |
1. FÜREDI PANZIÓ SENIOR |
2. BARACS SE |
3. MACSŐ |
4. BARÁTOK |
5. HUNGÁRIA OLD BOYS |
6. ALBA VOLÁN |
CSOPORT MÉRKŐZÉSEK |
DUNAÚJVÁROS, 2016. FEBRUÁR 27. SZOMBAT |
8.30 |
FÜREDI PANZIÓ SENIOR |
0 - 7 |
BARACS SE |
8.50 |
MACSŐ |
1 - 0 |
BARÁTOK |
9.10 |
HUNGÁRIA OLD BOYS |
1 - 0 |
ALBA VOLÁN |
9.30 |
FÜREDI PANZIÓ SENIOR |
3 - 4 |
MACSŐ |
9.50 |
BARACS SE |
6 - 0 |
HUNGÁRIA OLD BOYS |
10.10 |
BARÁTOK |
2 - 0 |
ALBA VOLÁN |
10.30 |
FÜREDI PANZIÓ SENIOR |
5 - 0 |
HUNGÁRIA OLD BOYS |
10.50 |
MACSŐ |
6 - 3 |
ALBA VOLÁN |
11.10 |
BARACS SE |
2 - 0 |
BARÁTOK |
11.30 |
MACSŐ |
2 - 1 |
HUNGÁRIA OLD BOYS |
11.50 |
FÜREDI PANZIÓ SENIOR |
0 - 2 |
BARÁTOK |
12.10 |
BARACS SE |
5 - 0 |
ALBA VOLÁN |
12.30 |
BARÁTOK |
2 - 1 |
HUNGÁRIA OLD BOYS |
12.50 |
BARACS SE |
0 - 2 |
MACSŐ |
13.10 |
FÜREDI PANZIÓ SENIOR |
5 - 2 |
ALBA VOLÁN |
VII. ZEUS SENIOR FOCI KUPA TABELLA |
HELY |
CSAPAT |
M |
GY |
D |
V |
RG-KG |
P |
1. |
MACSŐ |
5 |
5 |
0 |
0 |
15 - 7 |
15 |
2. |
BARACS SE |
5 |
4 |
0 |
1 |
20 - 2 |
12 |
3. |
BARÁTOK |
5 |
3 |
0 |
2 |
6 - 4 |
9 |
4. |
FÜREDI PANZIÓ SENIOR |
5 |
2 |
0 |
3 |
13 - 15 |
6 |
5. |
HUNGÁRIA OLD BOYS |
5 |
1 |
0 |
4 |
2 - 14 |
3 |
6. |
ALBA VOLÁN |
5 |
0 |
0 |
5 |
5 - 19 |
0 |
VIII. ZEUS SENIOR FOCI KUPA |
KÜLÖNDÍJASOK |
LEGJOBB JÁTÉKOS |
NAGY ISTVÁN (MACSŐ) |
LEGJOBB KAPUS |
SZALAI TAMÁS (BARACS SE) |
GÓLKIRÁLY |
FINK VIKTOR (BARACS SE) - 7 GÓL |
SENIOROK SENIORJA |
FUTÓ LÁSZLÓ (HUNGÁRIA OLD BOYS) |