VI. Héger Ádám, V. Ádám Anita és I. Komáromi Ádám Kispályás Labdarúgó Emléktorna
Meghatottság és szeretet hatotta át azt az emléktornát, melyet immár hagyományosan szervezünk Mindenszentek ünnepén. Barátainkra emlékeztünk ismét kedvenc játékukkal a labdarúgással.
VI. Héger Ádám, és I. Komáromi Ádám Emléktorna, Dunaújváros Sportcsarnok, 2018. november 1.
Két ötös csoportban kezdték meg a küzdelmeket a csapatok és férfiasan kemény találkozókon alakult ki a legjobb nyolc együttes mezőnye. Az erőviszonyok olyan kiegyensúlyozottak voltak, hogy az „A” jelű csoportban például négyes holtverseny alakult ki. Csak egy speciális számítási móddal lehetett a végső sorrendet megállapítani. A másik ágon is hasonló képességű csapatok mérkőztek – jellemzően – csupán egy találkozón volt háromgólos győzelem, a többi meccs ennél sokkal szorosabb eredménnyel végződött. Az egyenes kieséses szakaszban tehát még izgalmasabb szituációkra volt kilátás és nem is csalódtunk. Nagyon szoros csaták, remek gólok és négy kiváló csapat továbbjutása az elődöntőkbe volt a forgatókönyv.
Az elődöntők aztán egy büntetőpárbajt és egy egygólos sikert hoztak, aminek köszönhetően a bronzmérkőzést a Sikerablak csapata játszhatta, a nap végére alaposan elfáradó Gyalog Galopp ellen. A Gyalog Galopp így alulmaradt az előzőleg tornagyőzelmi reményeket dédelgető Sikerablak gárdája ellen, akik így végül a dobogó harmadik fokára állhattak.
A döntőben a csoportjából csak a negyedik helyen továbbjutó Fejó-Therm Kft alakulata kiváló játékkal jelentkezett és hiába védett nagyszerűen a Gaszisportvideo kapusa, 2:0 arányban ezúttal a Fejó csapata diadalmaskodott.
Az eredményhirdetés megható pillanatai az emlékezés és a jutalmazás jegyében teltek el. Dr. Sűrű Renáta Dunaújváros Megyei Jogú Város jegyzője csodálatos szavakkal köszönte meg a résztvevőknek, hogy sportemberként, barátként és nem utolsó sorban emberként emlékeztek a kiváló játékosokra Héger Ádámra és Komáromi Ádámra.
Az emléktorna ismét csodálatos pillanatokat hozott – jövőre is együtt fogunk emlékezni barátainkra.
Fehérvári József (Baracs SE) elnöke és (Fejó Therm Kft.) a bajnoskcsapat vezetője: Köszönettel tartozunk a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek, hogy ismét megrendezték ezt a szép és rangos tornát. Sajnos idén már három fiatal játékosra emlékeztünk. Nagyon erős mezőny jött össze ezúttal is, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a csoportunkban minden tovább jutó csapatnak 7-7 pontja volt és így mi kevesebb rúgott góllal csak a negyedik helyen léphettünk tovább. Valamennyi mérkőzésen nagyon jó focit láthattak a kilátogatók. Délutánra az egyenes kiesés szakaszra kipihentük magunkat és a legjobb nyolc között, valamint az elődöntőben és a döntőben sem kaptunk gólt és ez a bravúr végül a tornagyőzelmet eredményezte. Ezt a sikert Héger Ádám emlékének ajánljuk hiszen Ádám a Fejó-Therm Kft. csapatának kapusa volt kispályán, bízunk benne hogy ő is együtt örült velünk a győzelemnek.
A női csapatok tornájára a Baracs SE-vel címvédőként érkeztünk, lányaink egy pici botlást kivéve igazi csapatként, magabiztosan küzdöttek, egy vereséggel és négy győzelemmel, a legtöbb rúgott és a legkevesebb kapott góllal is sajnos csak a második helyet tudtuk megszerezni egy ponttal lemaradtunk ezúttal az aranyéremről. Szerintem azért az ezüstérem is szépen csillog a lányok nyakában. Úgy ahogy a fiúk a lányok is nagyon színvonalas mérkőzéseket játszottak, sok szép akciónak tapsoltak a szép számban kilátogató szurkolók.
Gratulálok minden csapatnak és minden különdíjasnak. Csapataink tagjai játékukkal adóztak a három kiváló sporttársuk emlékének.
Kovács Ádám (Gaszisportvideo) a torna legjobb kapusa: Először is szeretném megköszönni a szervezőknek, hogy ezen a nagyszerű eseményen részt vehettem. Nagyon jó érzés egy ilyen színvonalú tornán megszerezni a legjobb kapusnak járó elismerést. Szenzációsan éreztem magam ismét, a szervezés hibátlan volt és úgy gondolom jó hangulatban, jó csapatokkal játszhattunk. Remélem lesz még alkalmam több ehhez hasonló tornán részt venni, hiszen szükség van ilyen rendezvényekre! Köszönöm a csapatnak a remek helytállást. Bízom abban, hogy jövőre mi állhatunk majd a dobogó legfelső fokára.
Varga Milán (SikerAblak) a torna gólkirálya és legjobb játékosa: Először is szeretnek őszinte részvétet kívánni a családtagoknak! Szomorú, hogy már három remek embert, három nagyszerű sportolót veszítettünk el. Az emléktorna rendkívül színvonalas volt, sok kiváló játékos lépett ma pályára. Rengeteg emlékezetes mérkőzést láthattunk, de a csoportmeccseken személy szerint én, még nem tudtam felvenni annyira a ritmust – a kieséses szakaszra viszont már igen. Természetesen az, hogy gólkirály lehettem és a „Legjobb játékos” címet is nekem ítélték, az a csapat, és a csapatvezető Pap István érdeme is. Köszönöm a fiúk nevében is a szervezést, ami ismét hibátlan volt. A rengeteg díj és
ajándék, amit az eredményhirdetésen a DLSZ átadott a csapatoknak és az egyénileg legjobban teljesítőknek, az pedig külön köszönetet érdemel. Jó pihenést mindenkinek!
V. Ádám Anita Emléktorna
Dunaújváros Sportcsarnok, 2018. november 1.
A női mezőny nagyszerű mérkőzéseket játszva tisztelgett egykori sporttársaink emléke előtt. Hat csapat, mintegy száz hölgy próbálta megszerezni a vándorserleget. A lányok remekül játszottak, 56 alkalommal találtak a hálóba és látványos cselekkel, megoldásokkal bizonyították újfent, hogy női labdarúgásnak helye van a foci-palettán. A mérkőzéseken láthattunk, új arcokat is, ami igen örömteli, hiszen Anita emléke és az emléktorna egyre szélesebb körben válik ismertté évről-évre.
Ebben az évben egy újdonsággal is készültünk, hiszen Anita egykori csapattársai, vagyis a RETRO játékosai egy gálamérkőzés keretében minden résztvevő csapattal összemérték erejüket. Felemelő pillanat volt, amikor Pető Anita a RETRO csapatának nevében egy mezt nyújtott át Ádám Anita kislányának, Csengének – aki aztán a kezdőrúgást is elvégezte.
A gálamérkőzést követően a három sportolónak kialakított emlékhelyre vonultak a csapatok és néma csenddel, valamint gyertya- és mécses gyújtással emlékeztünk mindannyian barátainkra.
A kupát végül kiélezett csatában az Ikarus-Maroshegy gárdája emelhette a magasba, míg a címvédő Baracs SE a második a Dunaújváros PASE a harmadik helyet szerezte meg.
A díjkiosztón lélekemelő volt, amikor a legjobb kapusnak és a tornagyőztes csapatnak járó díjakat Ádám Anita édesanyja, valamint Anita kislánya átadta. A zárszót Dr. Sürü Renáta, Dunaújváros Megyei Jogú Város jegyzője mondta el. A csodálatos gondolatot Alexandre Dumas szavaival fejtette ki, miszerint
„…minden bajra két orvosság van: az idő és a csend...”
tovább erősítették bennünk a hitet, hogy Ádám Anita, Héger Ádám és Komáromi Ádám itt van és még nagyon sokáig itt lesz közöttünk. Szíveket melengető volt látni, hogy ismét nagyon sokan rótták le tiszteletüket az elhunyt fiatal sportolók emléke előtt. Köszönjük mindenkinek, jövőre ismét találkozunk!
Szalavics Eszter (DLSZ) a Női Bizottság tagja: Nagyon örülök, hogy Dunaújvárosban egy ilyen meghitt hangulatú rendezvény mozgatja meg a környékbeli focizni vágyókat. Annak pedig külön örülök, hogy ennek szervezőként lehettem a részese. Idén sajnos már nemcsak Ádám Anitára és Héger Ádámra, hanem Komáromi Ádámra is emlékeztünk, hiszen az év elején ő is itthagyott bennünket. Köszönjük mindenki részvételét!
Mihalkó Erika (Ikarus-Maroshegy) csapatvezető: Csütörtökön ötödik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség az "Ádám Anita Emléktornát". Sokadik alkalommal vettünk részt ezen a kupán és most sem okozott csalódást. A rendezvény remek volt, és a már megszokott nagyon jó szervezés mellett nagyszerű csapatok színvonalasan küzdöttek az előkelő helyek megszerzéséért, ami méltó volt a három kiváló sportoló emlékéhez. Köszönjük a meghívást! Reméljük, hogy jövőre ugyanitt, ugyanekkor.
Szilágyi Márta (P.O.N.I) a torna legjobb kapusa: Mi a dunaföldvári HOLLER UNFC női kézilabdás csapat vagyunk, akik megyei szinten játszanak, de szeretnének feljutni NB-2-be. Bemelegítésképpen szoktunk néha focizni, amit a csapat egyik fele nagyon szeret a másik nem annyira. Egy csapattársunk Bodor-Nagy Beatrix hívta fel a figyelmünket erre az Emléktornára és páran rákattantunk a témára. Csapatösszetartó buliként jelentkeztünk. Amikor olvastuk kik vesznek részt még, kicsit megszeppenve indultunk neki e napnak. Láttuk, hogy rajtunk kívül mindenki komoly focista. De mentünk, hogy együtt legyünk, jól érezzük magunkat és mozogjunk egy jót! Ezt a tervet teljesítettük. Úgy gondolom: a csapat nevében is kijelenthetem: hogy szuperül éreztük magunkat! Veszteni valónk nem volt, viszont sokat tanulhattunk! Az, hogy két különdíjat is elhozhattunk csak hab volt a tortán! A gólkirály csapatunk első számú kapusa és hajtóereje: Szendrey Viktória. Jómagam még próbálom felfogni a történteket. Valaki egyszer azt mondta nekem: "Egy ember emléke addig él, míg él ember, ki emlékszik rá". Köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek a megemlékezésnek!
VI. Héger Ádám - V. Ádám Anita és I. Komáromi Ádám Emléktorna eredmények
Ismét emlékezünk barátainkra, csapattársainkra, nagyszerű sportolókra. Idén azonban már nemcsak Ádám Anitára és Héger Ádámra, hanem Komáromi Ádámra is, aki ebben az évben hagyott itt bennünket. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség így kíván tisztelegni a három nagyszerű sportoló előtt és igyekszik a hozzátartozók soha nem múló fájdalmán enyhíteni. Az amatőr labdarúgók közössége minden évben sporttal, focival állít emléket fiatalon elhunyt barátainknak, akik immár sajnos hárman vannak. Komáromi Ádámnak első alkalommal gyújtunk gyertyát, Ádám Anitának ötödször, Héger Ádámnak pedig már hatodszor. Nem hagyjuk elhalványulni az emléküket focival, virágokkal, gyertyákkal és néma csenddel adózunk emlékük előttük.
Szűcs Vivien (DLSZ) a kupa szervezője: Megrendülten szervezzük meg ezt a két tornát minden évben. Eddig két remek sporttársunkra emlékeztünk, idén viszont már három nagyszerű labdarúgó fotója előtt gyújtunk majd gyertyát. Néhány hónappal ezelőtt sajnos elvesztettük Komáromi Ádámot, róla is szólni fog ez a nap. Fontosnak tartjuk, hogy emlékezzünk barátainkra, sporttársainkra, akik tragikus hirtelenséggel hagytak itt bennünket. Tovább kell, hogy vigyük a sport iránti szeretetüket, elkötelezettségüket. Ez a torna, mint tudjuk, nem arról szól, hogy ki lesz az első, a második, a harmadik (persze ez is fontos, hiszen sportolókról van szó) – azonban november elsején ez valóban csak másodlagos, hiszen az emlékezés, a tisztelet és a meghatottság lesz az, ami mindenkinek a lelkét megérinti.
Szalavics Eszter a DLSZ Női bizottság új tagja: Nagyvenyimen élek, a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános iskolában tanítok. Fontos szerepet játszik az életemben a sport. Az első labdába rúgások pillanatai már gyerekkoromhoz köthetőek, viszont csak később játszottam női futball csapatban, illetve baráti csapattal álltunk ki különböző kispályás tornákon, és egy éve igazoltam le a dunaföldvári Holler UNFC egyesületéhez. Most kerültem a szövetség női bizottságába. Az első benyomásaim nagyon jók, remek kollektíva dolgozik itt a dunaújvárosi és környékbeli hölgyek labdarúgásának népszerűsítése érdekében. Örülök, hogy a bizottság meghívására tagja lehetek ennek a stábnak. A dunaújvárosi női focit mindig is képviselték olyan játékosok, akik kimagasló tehetséggel rendelkeztek. Célom a szövetség tagjaival együttműködve segíteni abban, hogy a környékbeli női csapatok továbbra is megkapják a kellő figyelmet, és segítséget. Munkánk eredményeképpen szeretnénk, ha minél többen csatlakoznának valamilyen formában a futballhoz, mert hiszünk e játék szépségében. Ugyanis úgy gondolom, hogy akit egyszer a labdarúgás élménye megfogott, azt nem fogja elereszteni soha. Az első időszak számomra a feladatköröm megismeréséről, a szövetség által tervezett programok szervezéséről, lebonyolításáról szól majd. Legelső megmérettetésem az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő, Ádám Anita emlékére létrehozott Kispályás Amatőr Labdarúgó Emléktorna, ami a dunaújvárosi Markó Lajos Kispályás Labdarúgó Bajnokság első fordulója is egyben. Ezt az eseményt eddig csak külső szemlélőként, játékosként ismerhettem meg, viszont jelenleg aktív segítőként veszek részt a kivitelezésben. Azt gondolom, hogy fontosak az ilyen rendezvények, ahol a játékosok nagy érzelmi töltettel, játékostársakkal szemben a Fair Play szabályokat betartva, egy tartalmas nappal tiszteleghetnek egykori kiváló sportolóink emlékének. A nyár folyamán több klubnál is átigazolások történtek, így egy olyan gárda sincs, amely biztos esélyesként érkezne a tornára. A nagyon erős mezőnynek köszönhetően minden mérkőzésen szoros eredményekre számíthatnak a tornára kilátogatók. Reményeim szerint a nézőtéren sem marad üres szék, hiszen minden csapatnak szüksége van egy kis szurkolásra, támogatásra.
További információ a rendezvényről
Időpont: 2018. november 1. csütörötk 08.00 - 19.00
Helyszín: Dunaújváros Sportcsarnok - Dunaújváros, Eszperantó út 2-4.
Főtámogató: DMJV Önkormányzata
Támogató: Minden résztvevő csapat
Rendező: Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség
Jelentkezési díj férfi: 11.999 Ft / csapat
Jelentkezési díj női: 5.999 Ft / csapat
Jelentkezés: www.dlsz.hu
Telefon: +36-70-616-5941
Sorsolás és technikai megbeszélés
Időpont: 2018. október 22. hétfő 14.00 óra
Helyszín: Dunaújváros Sporcsarnok, Dunaújváros, Eszperantó út 2-4. VIP terem
Emléktorna kupa díjazása
1. hely: kupa + 12 darab érem + díszoklevél + labda
2. hely: kupa + 12 darab érem + díszoklevél + labda
3. hely: kupa + 12 darab érem + díszoklevél + labda
Legjobb játékos: díszserleg + díszoklevél
Legjobb kapus: díszserleg + díszoklevél + kapuskesztyű
Gólkirály: díszserleg + díszoklevél
DLSZ+: díszserleg + díszoklevél
Miklós István "Nap Pillanata" díj: díszserleg + díszoklevél
Nevezett csapatok: A kupára a nevezés a regisztráció elküldése és a nevezési díj beérkezése után válik hivatalossá!
Résztvevő csapatok száma: férfi mezőny 10 csapat, női mezőny 6 csapat
VI. HÉGER ÁDÁM ÉS I. KOMÁROMI ÁDÁM EMLÉKTORNA "VELÜNK VAGYTOK" | ||||
NEVEZETT FÉRFI CSAPATOK | ||||
CSAPAT | JELENTKEZETT | NEVEZETT | ||
1. SIKER ABLAK | IGEN | IGEN | ||
2. FEJÓ THERM KFT. | IGEN | IGEN | ||
3. KOMÁROMI ÁDÁM BARÁTAI | IGEN | IGEN | ||
4. ZÉRÓ TOLERANCIA | IGEN | IGEN | ||
5. HÉGER ÁDÁM BARÁTAI | IGEN | IGEN | ||
6. GASZISPORTVIDEO | IGEN | IGEN | ||
7. GYALOG GALOPP | IGEN | IGEN | ||
8. TÍZPRÓBÁSOK | IGEN | IGEN | ||
9. SZŐR | IGEN | IGEN | ||
10. KEMI KER KFT. | IGEN | IGEN | ||
JELENTKEZETT CSAPATOK | ||||
BARÁTOK | IGEN | X | ||
V. ÁDÁM ANITA EMLÉKTORNA "VELÜNK VAGY" | ||||
1. IKARUS MAROSHEGY | IGEN | IGEN | ||
2. BARACS SE | IGEN | IGEN | ||
3. DUNAÚJVÁROS PASE | IGEN | IGEN | ||
4. P.O.N.I | IGEN | IGEN | ||
5. HOLLER UNFC | IGEN | IGEN | ||
6. DUNAÚJVÁROS PASE FAKÓ | IGEN | IGEN |
V. HÉGER ÁDÁM ÉS I. KOMÁROMI ÁDÁM EMLÉKTORNA - CSOPORTBEOSZTÁS | |||
A CSOPORT | B CSOPORT | ||
1. | KOMÁROMI ÁDÁM BARÁTAI | 1. | KEMI-KER KFT. |
2. | FEJÓ-THERM KFT. | 2. | GYALOG GALOPP |
3. | HÉGER ÁDÁM BARÁTAI | 3. | TÍZPRÓBÁSOK |
4. | SIKERABLAK | 4. | ZÉRÓ TOLERANCIA |
5. | GASZISPORTVIDEO | 5. | SZŐR |
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK | |||
A CSOPORT MÉRKŐZÉSEI | |||
08.00 | KOMÁROMI ÁDÁM BARÁTAI | 2 - 0 | FEJÓ-THERM KFT. |
08.20 | HÉGER ÁDÁM BARÁTAI | 0 - 2 | SIKERABLAK |
08.40 | GASZISPORTVIDEO | 1 - 2 | FEJÓ-THERM KFT. |
09.00 | KOMÁROMI ÁDÁM BARÁTAI | 4 - 3 | HÉGER ÁDÁM BARÁTAI |
09.20 | SIKERABLAK | 1 - 3 | GASZISPORTVIDEO |
09.40 | HÉGER ÁDÁM BARÁTAI | 0 - 2 | FEJÓ-THERM KFT. |
10.00 ÓRA SZÜNET DKKA EDZÉS A NAGYTEREMBEN! | |||
11.00 | GASZISPORTVIDEO | 1 - 1 | KOMÁROMI ÁDÁM BARÁTAI |
11.20 | FEJÓ-THERM KFT. | 2 - 2 | SIKERABLAK |
11.40 | GASZISPORTVIDEO | 2 - 0 | HÉGER ÁDÁM BARÁTAI |
12.00 | SIKERABLAK | 3 - 2 | KOMÁROMI ÁDÁM BARÁTAI |
12.20 ÓRA KÖZÖS MEGEMLÉKEZÉS AZ AULÁBAN | |||
B CSOPORT MÉRKŐZÉSEI | |||
12.40 | KEMI-KER KFT. | 0 - 0 | GYALOG GALOPP |
13.00 | TÍZPRÓBÁSOK | 3 - 0 | ZÉRÓ TOLERANCIA |
13.20 | SZŐR | 2 - 1 | GYALOG GALOPP |
13.40 | KEMI-KER KFT. | 0 - 2 | TÍZPRÓBÁSOK |
14.00 | ZÉRÓ TOLERANCIA | 1 - 3 | SZŐR |
14.20 | TÍZPRÓBÁSOK | 2 - 1 | GYALOG GALOPP |
14.40 | SZŐR | 2 - 1 | KEMI-KER KFT. |
15.00 | GYALOG GALOPP | 3 - 2 | ZÉRÓ TOLERANCIA |
15.20 | SZŐR | 1 - 1 | TÍZPRÓBÁSOK |
15.40 | ZÉRÓ TOLERANCIA | 0 - 1 | KEMI-KER KFT. |
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE | |||||||
HELY | CSAPAT | M | GY | D | V | RG-KG | P |
1. | GASZISPORTVIDEO | 4 | 2 | 1 | 1 | 7 - 4 | 7 |
2. | KOMÁROMI ÁDÁM BARÁTAI | 4 | 2 | 1 | 1 | 9 - 7 | 7 |
3. | SIKERABLAK | 4 | 2 | 1 | 1 | 8 - 7 | 7 |
4. | FEJÓ THERM KFT. | 4 | 2 | 1 | 1 | 6 - 5 | 7 |
5. | HÉGER ÁDÁM BARÁTAI | 4 | 0 | 0 | 4 | 3 - 10 | 0 |
B CSOPORT VÉGEREDMÉNYE | |||||||
HELY | CSAPAT | M | GY | D | V | RG-KG | P |
1. | TÍZPRÓBÁSOK | 4 | 3 | 1 | 0 | 8 - 2 | 7 |
2. | SZŐR | 4 | 3 | 1 | 0 | 8 - 4 | 7 |
3. | GYALOG GALOPP | 4 | 1 | 1 | 2 | 5 - 6 | 4 |
4. | KEMI KER KFT. | 4 | 1 | 1 | 2 | 2 - 4 | 4 |
5. | ZÉRÓ TOLERANCIA | 4 | 0 | 0 | 4 | 3 - 10 | 0 |
EGYENES KIESÉSES SZAKASZ | |||
NÉGY KÖZÉ JUTÁSÉRT | |||
16.00 (1) | GASZIPSORTVIDEO | 3 - 1 | KEMI KER KFT. |
16.20 (2) | KOMÁROMI ÁDÁM BARÁTAI | 0 - 2 | GYALOG GALOPP |
16.40 (3) | SIKERABLAK | 2 - 1 | SZŐR |
17.00 (4) | FEJÓ THERM KFT. | 2 - 0 | TÍZPRÓBÁSOK |
DÖNTŐBE JUTÁSÉRT | |||
17.20 (5) | GASZIPSORTVIDEO | 1(2)-(1)1 | SIKERABLAK |
17.40 (6) | GYALOG GALOPP | 0 - 1 | FEJÓ THERM KFT. |
BRONZMÉRKŐZÉS | |||
18.00 | GYALOG GALOPP | 0 - 6 | SIKERABLAK |
ARANYMÉRKŐZÉS | |||
18.20 | GASZIPSORTVIDEO | 0 - 2 | FEJÓ THERM KFT. |
18.40 EREDMÉNYHÍRDETÉS |
V. HÉGER ÁDÁM ÉS I. KOMÁROMI ÁDÁM EMLÉKTORNA | |||||
VÉGEREDMÉNY | |||||
1. HELY | FEJÓ THERM KFT. | ||||
2. HELY | GASZIPSORTVIDEO | ||||
3. HELY | SIKERABLAK | ||||
KÜLÖNDÍJASOK | |||||
LEGJOBB JÁTÉKOS | CSEHI TAMÁS (FEJÓ THERM KFT.) ÉS VARGA MILÁN (SIKERABLAK) | ||||
LEGJOBB KAPUS | KOVÁCS ÁDÁM (GASZIPSORTVIDEO) | ||||
GÓLKIRÁLY | VARGA MILÁN (SIKERABLAK) | ||||
DLSZ + DÍJ | SZILI ZOLTÁN (FEJÓ THERM KFT.) | ||||
MIKLÓS ISTVÁN DÍJ | CSÉPLŐ KRISZTIÁN (TÍZPRÓBÁSOK) |
NŐI MEZŐNY
IV. ÁDÁM ANITA EMLÉKTORNA – NŐI MEZŐNY |
CSAPAT |
1. DUNAÚJVÁROS PASE |
2. BARACS SE |
3. HOLLER UNFC |
4. P.O.N.I |
5. IKARUS MAROSHEGY |
6. DUNAÚJVÁROS PASE FAKÓ |
IV. ÁDÁM ANITA EMLÉKTORNA | |||
KÖRMÉRKŐZÉSEK | |||
10.00 |
DUNAÚJVÁROS PASETóbiás Fanni 3 gól, Szekér Anita, Domján Boglárka |
5 - 1 |
DUNAÚJVÁROS PASE FAKÓMendi Amanda |
10.22 |
P.O.N.I.Szendrey Viktória 2 gól, Miklovicz Kitti |
3 - 2 |
HOLLER UNFCSomogyi Edina, Balázsné Pető Adrienn |
10.44 |
IKARUS-MAROSHEGYSzabó Anita |
1 - 0 |
BARACS SE- |
11.06 |
DUNAÚJVÁROS PASESzabó Alexandra, Domján Boglárka |
2 - 1 |
P.O.N.I.Szendrey Viktória |
11.28 |
DUNAÚJVÁROS PASE FAKÓGróf Lilla, Mosonyi Boglárka |
2 - 4 |
IKARUS-MAROSHEGYGimes Georgina 3 gól, Németh Beáta |
11.50 |
RETRO |
1 - 3 |
GÁLACSAPAT |
12.20 ÓRA KÖZÖS MEGEMLÉKEZÉS AZ AULÁBAN | |||
12.40 |
HOLLER UNFC- |
0 - 4 |
BARACS SEPasker Renáta 2 gól, Bozsik Brigitta, Gyöngyösi Éva |
13.02 |
IKARUS-MAROSHEGY- |
0 - 0 |
DUNAÚJVÁROS PASE- |
13.24 |
BARACS SEBozsik Brigitta 3 gól, Pasker Renáta, Magyar Hajnalka, Gyöngyösi Éva |
6 - 1 |
P.O.N.I.Szendrey Viktória |
13.46 |
HOLLER UNFCBalázsné Pető Adrienn 2 gól, Telekesné Szerényi Orsolya , Rupa Katalin |
4 - 0 |
DUNAÚJVÁROS PASE FAKÓ- |
14.08 |
P.O.N.I.- |
0 - 2 |
IKARUS-MAROSHEGYGimes Georgina, Süveges Adrienn |
14.30 |
DUNAÚJVÁROS PASESzekér Anita |
1 - 0 |
HOLLER UNFC- |
14.52 |
DUNAÚJVÁROS PASE FAKÓ- |
0 - 4 |
BARACS SEBozsik Brigitta 3 gól, Pasker Renáta |
15.14 |
HOLLER UNFCBalázsné Pető Adrienn |
1 - 4 |
IKARUS-MAROSHEGYGimes Georgina, Szabó Anita, Stadler Kitti, Virág Mária |
15.36 |
DUNAÚJVÁROS PASE FAKÓMendi Amanda, Gróf Lilla |
2 - 4 |
P.O.N.I.Szendrey Viktória 3 gól, Dósáné Vigh Katalin |
15.58 |
BARACS SEBozsik Brigitta, Pasker Renáta |
2 - 0 |
DUNAÚJVÁROS PASE- |
16.30 ÓRA EREDMÉNYHIRDETÉS |
A NŐI MEZŐNY VÉGEREDMÉNYE |
|||||||
HELY | CSAPAT | M | GY | D | V | RG-KG | P |
1. | IKARUS MAROSHEGY | 5 | 4 | 1 | 0 | 11 - 3 | 13 PONT |
2. | BARACS SE | 5 | 4 | 0 | 1 | 16 - 2 | 12 PONT |
3. | DUNAÚJVÁROS PASE | 5 | 3 | 1 | 1 | 8 - 4 | 10 PONT |
4. | P.O.N.I | 5 | 2 | 0 | 3 | 9 - 14 | 6 PONT |
5. | HOLLER UNFC | 5 | 1 | 0 | 4 | 7 - 12 | 3 PONT |
6. | DUNAÚJVÁROS PASE FAKÓ | 5 | 0 | 0 | 5 | 5 - 21 | 0 PONT |
IV. ÁDÁM ANITA EMLÉKTORNA | |||||
VÉGEREDMÉNY | |||||
1. HELY | IKARUS MAROSHEGY | ||||
2. HELY | BARACS SE | ||||
3. HELY | DUNAÚJVÁROS PASE | ||||
KÜLÖNDÍJASOK | |||||
LEGJOBB JÁTÉKOS | BOZSIK BRIGITTA (BARACS SE) | ||||
LEGJOBB KAPUS | SZILÁGYI MÁRTA (P.O.N.I) | ||||
GÓLKIRÁLY | SZENDREY VIKTÓRIA (P.O.N.I) | ||||
DLSZ+ DÍJ | VIGH GYÖRGY (DUNAÚJVÁROS PASE) | ||||
MIKLÓS ISTVÁN DÍJ | GÍMES GEORGINA (IKARUS MAROSHEGY) |