Labdarúgás Dunaújvárosban

Ligakupa nyolcaddöntő

A Videotonnal játszunk Ligakupa mérkőzést

A mai FTC - Paks Ligakupa-mérkőzés után a SportTV-ben kisorsolták a Ligakupa nyolcaddöntőjének párosításait. A városunk csapata a székesfehérvári Videoton FC csapatával került kisorsolásra. A továbbjutásról két mérkőzés dönt oda visszavágós renszerben. Az első találkozó Duanújvárosban lesz 2014. december 2-án , a visszavágót egy héttel később pedig Székesfehérváron rendezik meg. Érdekesség, hogy a két Ligakupa-mérkőzés között egy bajnokit is játszunk a Videoton FC csapata ellen itthon december 6-án 16.00 órakor a Duanújváros Stadionban.

LIGAKUPA, NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁS

Sopron (II. osztály) – Debrecen VSC - Teva
Dunaújváros – Videoton 2014. december 2. kedd 15.30 óra
Pécsi MFC – Szombathelyi Haladás
MVM-Paks – MTK Budapest
Újpest FC – Ferencváros TC
Győri ETO–SZTK-Erima (II.)
Diósgyőr VTK – Budapest Honvéd
Békéscsaba (II.osztály) – Nyíregyháza Sparcatus

Csoprtmérkőzéseket az alábbi linken lehet megtekinteni:

Ligakupa csoportmérkőzések

 

Dunaújváros - MVM PAKS
Dunaújváros – MVM Paks 1-0 (0-0)

Vezették: Andó-Szabó Sándor, Buzás Balázs, Kóbor Péter

Dunaújváros PASE: Nagy Gergely – Villám Balázs, Farkas Viktor (Szalai Tamás az 50. percben), Lázár Zsolt, Csehi Tamás, Böőr Zoltán, Sárközi Norbert, Petneházi Márk (Timotej Dodlek a 88. percben), Zsótér Donát (Riberio Thiago a 68. perben), Orosz Márk, Nikházi Márk. Vezetőedző: Dobos Barna.

MVM Paks: Molnár Péter – Gévay Zsolt, Kovács Gábor, Báló Tamás, Kecskés Tamás, Tamási Zsolt (Kesztyűs Barna a 68. percben), Vági András, Bertus Lajos (Kiss Tamás a 75. percben), Bartha László, Kulcsár Dávid (Könyves Norbert a 68. percben), Haraszti Zsolt.Vezetőedző: Csertői Aurél.

Dunaújváros - MVM Paks 1 - 0

Nem tud hibázni hazai pályán a DPASE labdarúgócsapata, mely ma este a Paksot is legyőzte 1-0-ra a Dunaújvárosi Stadionban. Dobos Barna tanítványai a meccs nagy részében jobban játszottak ellenfelüknél, mely későn hajrázott, ám ez már kevés volt számára a pontszerzéshez.

Dunaújváros - MVM PAKS 2014

Nehéznek ígérkező mérkőzés várt ma este a DPASE labdarúgó csapatára, mely a bajnokság egyik élcsapatát, a harmadik helyen álló Paksot látta vendégül a Dunaújvárosi Stadionban.
A találkozó első perceiben aktívabbnak is tűntek a látogatók, ám a hazai védelem jól zárt, így hiába a kezdeti mezőnyfölény, még helyzetet sem tudtak kialakítani Csertői Aurél tanítványai a dunaújvárosi kapu előtt. A folytatásban kiegyenlítettebb lett a játék képe, mert a vendégeknek láthatóan nem ízlett a mieink letámadása, ami miatt több labdát is veszítettek.

Egyre aktívabban támadta ellenfele kapuját a DPASE, mely Csehi távoli lövésével, majd két Zsótér-fejessel igyekezett veszélyeztetni, de Molnár kapus magabiztosan fogta a próbálkozásokat. Az inkább küzdelmes, mint színvonalas első félidőben már csak két paksi sárgát jegyezhettünk fel et követően, gólt, de még helyzetet se nagyon, így 0-0-s döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A játék képe a térfélcserét követő első tíz percben sem változott, némi hazai fölénnyel fűszerezett mezőnyjáték folyt a pályán, helyzet nélkül. Az 55. perctől viszont felpörögtek az események, mert előbb Petneházi vágta fölé öt méterről Lázár keresztbe lőtt labdáját, majd két újabb paksi is besárgult. A 61. percben viszont megszerezte a vezetést a DPASE, miután Petneházi tért ölelő szabadrúgására Nikházi emelkedett a legmagasabbra, s két paksi védő közül, tizenkét méterről fejelt a jobb felső sarokba (1-0).

A bekapott gól után gyorsan azonnal aktívabb lett a Paks, de a mieink kontráiban is benne volt a veszély, így nem unatkoztak a meccsre kilátogató drukkerek. Együttesünk nagyon taktikusan tartotta előnyét, de az utolsó tíz percre állandósult a vendégek fölénye, mely ekkor már komoly helyzetekben is megmutatkozott. Előbb Villám mentett nagyot haraszti elől, majd Kiss lőtt zúgó kapufát, tíz méterről, míg a kipattanónál Haraszti ollózását tolta oldalra Nagy kapus. A hajrában sorra ívelte fel a labdákat a dunaújvárosi kapu elé a vendégcsapat, de sikerült átvészelni a kritikus időszakot, így sorozatban harmadik hazai mérkőzésén örülhetett győzelemnek a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely mai győzelmével feljött a tizenkettedik helyre a táblázaton, igaz közvetlen riválisai még egy meccsel kevesebbet játszottak.

Dunaújváros - MVM Paks

Dobos Barna (vezetőedző, Dunaújváros): – Nagyon gratulálok a csapatnak. A szó igazi értelmében ismét csapatként teljesítve, jó játékot mutatva egy nagyon jó ellenfelet győztünk le. Végig tudatosan, szervezetten játszottunk. Az első félidőben még nem tudtunk igazából dominálni, de a folytatásban már igen. Az egygólos vezetésünk után is voltak lehetőségeink, melyekből nagyobb előnyt is szerezhettünk volna, de a Paks mindent megtett az egyenlítésért, ez főként ívelésekben mutatkozott meg, ennek következményeként beszorultunk. Ezt sikeresen megoldottuk, ennek eredménye lett a győzelem is. A folytatásban azzal kell foglakoznunk, hogy minél több helyzetet alakítsunk ki, és mindig jobb teljesítményt nyújtsunk. Mi egy kis csapat vagyunk, akiknek a céljai változatlanok. Legalább két csapatot meg kell előznünk. Ehhez van erőnk, és a folytatásban is kell, hogy legyen. Rengeteg idegenbeli mérkőzést kibírtunk. Ha azt túléltük, akkor sok mindenre képesek vagyunk. A hátralévő két hazai mérkőzésen is szeretnénk pontokat gyűjtögetni, és bízom abban, hogy tudjuk folytatni ezt a jó hazai sorozatot, ezzel végleg elkerülünk a kieső helyről.

Csertői Aurél (vezetőedző, Paks): - A focit gólra játsszák. Az utolsó húsz percben három ziccert kihagyni, ugyanakkor úgy gólt kapni, hogy a mezőny egyik legkisebb embere fejel a kapunkba, nehéz meccset nyerni. Ráadásul volt két tizenegyes, amit nem adott meg a bíró, mi több, a szabálytalankodó hazai futballistát ki kellett volna állítania Ezt vártuk, hogy ez így lesz. Voltak periódusok, amikor jobban, voltak, amikor rosszabbul játszottunk. A pálya talaja a játékra alkalmatlan volt, estünk, keltünk. Ettől függetlenül gratulálok csapatomnak az első félévben nyújtott teljesítményéért, és a megszerzett 26 pontért. Csodálatos időszakon vagyunk túl.

Nikházi Márk (gólszerző, Dunaújváros): – A győzelem igazi csapatmunka volt. Azt, hogy ki szerzi a gólt, az másodlagos, hiszen mindenki a győzelemért küzd. Az egygólos sikerek a legnagyobb győzelmek, hiszen ezek mutatják meg a csapat erejét. A végére elfáradtunk, de alázattal, akarattal és egymást segítve átlendültünk a holtpontokon. Ez volt a siker kulcsa. Nagyon fontos három pontot szereztünk, hiszen az index továbbra is kint van, melyet megpróbálunk minél tovább ott is hagyni, így eltávolodni a kiesési zónából. Nagyszerű volt ma is, hogy éreztük a szurkolóink bíztatását. Mi is, és ők is mindent megtettek a győzelemért, mely bizonyára a folytatásban is így történik majd.

Coca-Cola foci kupa 2014. november 27.

A középiskolás lányok egyre jobban szeretnek focizni

DVSC -DPASE

Az OTP Bank Liga NB I tizennegyedik fordulójában a bajnoki címvédő DVSC-TEVA otthonában lép pályára csapatunk. A házigazda Debrecen felívelő formát mutat, hiszen a legutóbbi négy összecsapásukból hármat megnyertek, és csak egyet adtak döntetlenre, így a hazaiak jó passzban várhatják a találkozót.  A mieink sem panaszkodhatnak a meccs előtt, ugyanis a legutóbbi három fordulóban hét pontot szereztek, és a héten sem hátráltatta semmi a felkészülésüket.

Debrecen VSC - Dunaújváros

Érdekes módon egymás után kétszer is kezdtünk a mérkőzésen, majd az első percben Tisza kapott nagy passzt, aki egy visszahúzós csellel leültette Sárközit, majd öt méterről leadott lövését Nagy Gergely bravúrral védte. A 8. percben Brkovic fejelt mellé egy bal oldalról érkezett beadást, míg a másik kapu előtt 30 méterről Böőr szánta el magát lövésre, de a labda a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. Csehi sárgult be a 13. percben, így szabadrúgáshoz jutott a Debrecen. Tisza bombáját Nagy ütötte oldalra, aki végül Bódi beadását ölelte magához.

Böőr Zoltán

Jó dunaújvárosi kontrát láthattunk ezt követően, Böőr veszélyetetett, majd Volas lövését fogta Nagy. Csehi indult meg ígéretes helyzetben, akit Varga csak sárgalapot érően ért utol, de Petneházi szabadrúgása veszélytelen volt. Pár perccel később Csehi mentett szépségdíjas mozdulattal Bódi elől szögletre, majd a 22. percben egy hatalmas újvárosi védelmi hiba után alakult ki tűzijáték a kapunk előterében. Ekkor Nagy újheggyel védett, majd a többször lepattanó labdát Petneházi vágta ki a kapu előteréből. Egy perccel ezt követően Tisza cselezett ki három újvárosi védőt, de lövése nem talált kaput. Az eső félidő közepén Korhut szabálytalansága után Orosz végzett el a jobb oldalról, a tizenhatos sarkáról szabadrúgást, melyet Novakovic védett hatalmas bravúrral. Sorban végezte el a Debrecen a sarokrúgásokat, a 39. percben már a tízediket, de ez sem okozott zavart a védelmünkben. Négy perccel az első félidő befejezése előtt maradt ki a meccs legnagyobb ziccere. Ekkor Godslove játszott össze Nikházival, aki a középen tisztán érkező Petneházihoz passzolt, de ő sajnos 100%-os ziccerben a hazai kapust találta el. Volt még idő egy Volas lövésre, majd egy Godslove beadásra, de gól nélkül ért véget a félidő.

Nagy Gergő Dunaújváros PASE

A szünet után Tisza előtt adódott az első helyzet, aki egy rossz labdaátvétel után is lövéshez jutott, de Nagy remek mozdulattal védett. Máté könyökölte le Petneházit, de a játékvezető ezt nem látta. Bouadla kapott sárga lapot, majd a csereként beállt Mihelic beadása gurult el a gólvonal előtt.Fél perccel később Bouadla lövését védte kapusunk, mígnem a sokadik debreceni szöglet a 60. percben gólt eredményezett. Nagy alászaladt az ívelésnek, melyet egy hazai csatár visszafejelt a hosszú oldalon Farkas mellől kilépő Máté elé, aki fél méterről kotorta a labdát a kapuba (1-0). Korhut távoli lövését fogta Nagy, majd Nikházi válasza érkezett a 70. percben, de a labda mellé szállt. Sárközi is besárgult, majd Tisza forgatta meg Lázárékat, de a tekerése elkerülte a kaput. Bouadla lőtt 17-ről, Nagy védett, aki a 78. percben már tehetetlennek bizonyult. Ismét szöglet utáni szituációból született a találat. Mihelic pontrúgás Csehi fejérő csúszott tovább Brkovic elé, aki a hálóba bólintott (2-0). A hosszabbítás második percében Böőr tekerését fogta Novakovic, majd a legvégén szabadrúgásból Mihelic lőtt felső lécet, majd Bereczki lövése után lábbal hárított Nagy, így a végeredmény nem változott.

DVSC gólöröm

Debrecen – Dunaújváros 2-0 (0-0)

Vezették: Pintér Csaba, Albert István, Szpisják Zsolt

DVSC: Novakovic Nenad – Bouadla Selim (Bereczki Dániel a 87. percben), Lázár Pál (Mihelic René az 55. percben), Máté Péter, Volas Dalibor, Brkovic Dusan, Bódi Ádám, Varga József, Tisza Tibor (Zsidai László a 84. percben), Korhut Mihály, Jovanovic Aleksandar. Vezetőedző: Kondás Elemér

Dunaújváros PASE: Nagy Gergely – Villám Balázs, Farkas Viktor, Lázár Zsolt, Csehi Tamás, Böőr Zoltán, Sárközi Norbert, Petneházi Márk (Riberio Thiago a 70. percben), Egejuru Godslove (Peric Milan a 71. percben), Orosz Márk (Sóron Tibor a 84. percben), Nikházi Márk. Vezetőedző: Dobos Barna.

Forrás: www.dpase.hu, www.dvsc.hu

Győzelemmel avatta fel csapatunk a hazai pályát.

A labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójáig kellett várnunk az első dunaújvárosi győzelemre.

Dunaújváros PASE – Szombathelyi Haladás 1-0 (1-0)

Dunaújváros, 2241 néző

Vezették: Solymos, Kispál, Horváth

Dunaújváros PASE: Nagy – Villám, Farkas, Lázár, Csehi, Böőr (Jakab a 79. percben), Sárközi, Petneházi (Thiago a 72. percben), Zsótér, Orosz, Nikházi (Józsi a 90. percben).Vezetőedző: Dobos Barna

Szombathelyi Haladás: Radó – Fehér, Radó, Nagy (Gyurján a 15. percben), Iszlai, Rocchi, Schimmer, Jagodics (Iefremov a 71. percben), Gaál (Kopunek a 25. percben), Devecseri, Katona. Vezetőedző: Artner Tamás.

Dunaújváros - Szombathelyi Haladás

Az első hazai villanyfényes találkozón kitűnően kezdett csapatunk, hiszen már a 2. percben Petneházi szabadrúgásakor zúdult fel a hazai közönség. Három perccel később egy remek Orosz-Zsótér kontrát láthattunk, majd ismét Donát előtt adódott lehetőség, de középre tartó lövést Rózsa magabiztosan fogta. A Haladás támadójátékában semmi veszély nem volt, akik a védők mögé belőtt labdákat erőltették, de a hazai bekkek remekül zártak. A vendégek már a 15. percben Nagy húzódása után kényszerültek cserére, majd Böőr passzolt pontosan Nikházi elé, de a lövés nem okozott nagyobb veszélyt. Három perccel ezt követően Orosz ívelte be a labdát a jobb oldalról Petneházi felé, de a fejes mellé szállt. Egyértelmű fölényben játszott csapatunk, amely sorban alakította ki a helyzeteit. Nikházi szerzett remek ütemben labdát a Haladás térfelén, majd tetszetős passzok után lőni is tudott, de a labda mellé szállt. A 24. percben újabb szabadrúgást harcolt ki Orosz, de Petneházi szabadrúgása fölé szállt.

Dunaújváros PASE

Nem úgy három perccel később, amikor újabb jobboldali szabadrúgást végezhetett el a pontrúgás specialista Petneházi. A remek csavarásra pontosan érkezett Nikházi, akinek perdítése gólt ért (1-0). A középkezdés után Zsótér növelhette volna az előnyt, de próbálkozása centikkel elkerülte a kaput.

Nikházi Márk dpase

Hatalmas volt a különbség a két csapat mutatott játékában, hiszen a Haladás el sem jutott ebben a szakaszban a hazai kapu környékére, mely annak volt köszönhető, hogy a középpályánk és a hátvédsorunk hiba nélkül dolgozott.

Dunaújváros kupa

A fordulást követően továbbra is megmaradt a hazai fölény, melyet az bizonyított, hogy a piros-fehérek sorban egymás után rúghatták a szögleteket. Rózsa kapust azonban az ívelésekkel nem lehetett meglepni, aki sorban jól húzta le a beíveléseket. Az első veszélyesebb szombathelyi támadásra egészen az 52. percig kellett várni, ekkor Kopunek csúsztatása ment centikkel mellé. Két perccel később felállva tapsolt a 2241 főnyi hazai szurkolótábor, amikor Zsótér csúsztatása után Nikházi ollózását fogta Rózsa. A másik oldalon Gyurján lőtt, Nagy védett. A második félidőből éppen negyedóra telt el, amikor egy Orosz-Nikházi kényszerítő végén utóbbi lőtt alig fölé. Az ötödik sarokrúgásunk után ismét Nikházi veszélyeztetett, de perdítése centikkel kerülte el a kaput, majd a meccslabda Zsótér előtt adódott, aki fantasztikusan lépett ki a vendég védők közül, de a lövés pillanatában nem koncentrált eléggé, és labdája elkerülte a kaput. A hazai fölény még jobban látszott, mint az első játékrészben, melyet Rocchi szeretett volna megtörni egy ollózással, de ez nem zavarta meg Nagy Gergelyt. A 69. percben Böőr vitte keresztbe el a labdát a Haladás 16-osa előtt, aki egy visszafordítás után jobbal lőtt alig a bal kapufa mellé.

Dunaújváros Orosz Márk

Már csak negyed óra volt hátra a mérkőzésből, amikor Gyurjánt rúgta fel a hazai tizenhatos jobb oldali sarkánál Farkas. A jogos szabadrúgást Radó végezte el, de Nagy ismét magabiztos volt. Pár perc múlva Orosz szabadrúgását fejelték ki a zöld-fehér védők, majd Villám beadása szállt el a fejek fölött. A hajrában még Rózsa húzta le a labdát Orosz elől, aki Jakab remek, laposan előtt labdájára is leért. A háromperces hosszabbítás már csupán arra volt jó, hogy a hazai szurkolótábor felállva ünnepelje az első dunaújvárosi sikert!

Artner Tamás és Dobos Barna

Dobos Barna vezetőedző, Dunaújváros: Nagyon örülök annak, hogy hazai pályán sikerült megszereznünk az első győzelmünket. Úgy érzem, teljesen megérdemelten nyertünk. Több helyzetet is ki tudtunk alakítanunk, de azokat sajnos nem tudtuk kihasználni. A második félidőben a csúszós talaj miatt nem alakult ki olyan támadó játék, mint az elsőben, de így is sikerült elérni célunkat, vagyis azt, hogy a mi akaratunk érvényesült. Szeretném, ha ilyen támadójátékkal tudnánk folytatni a bajnokságot, mivel minden pontra szükségünk van.

Artner Tamás vezetőedző, Haladás: Gratulálok a Dunaújvárosnak, amely teljesen megérdemelten nyert. A hazaiak a két támadós felállással megleptek bennünket, hiszen ilyen taktikával ebben az idényben még nem játszottak. A Dunaújváros a középpályán is fölényben volt, játékosai sokkal gyorsabbak voltak ott és a széleken is.

Dunaújváros nézőtér

Dunaújváros – Véget ért a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata számára a hónapok óta tartó „száműzetés”. Befejezéséhez közeledik a Dunaújváros Stadion villanyvilágításának kiépítése, így nem lehet akadálya annak, hogy október 17-én 19.00 órakor hazai környezetben fogadják a Szombathelyi Haladás együttesét. 

Dunaújváros - Szombathelyi Haladás

A klub vezetése az első hazai mérkőzés előtt szeretne néhány fontos információt megosztani a szurkolókkal, hogy ne legyen fennakadás a belépésnél. A sportról szóló 2004. évi I. törvény, illetve a sportrendezvények biztonságáról szóló 54/2004 (III.31.) Kormányrendelet hatálya alá tartozó labdarúgómérkőzések során a jegyértékesítést névre szólóan kell végrehajtani. Ennek értelmében szeptember 15-től már csak azok tekinthetik meg a mérkőzéseket, vásárolhatnak jegyet, vagy bérletet, akik rendelkeznek klubkártyával. Városunkban ez az első hazai mérkőzésig továbbra is ingyenes.

Dunaújváros Stadionrajz

A pályatest nyugati oldalán helyezkedik el a VIP, és a média számára kijelölt két szektor, míg a keleti oldalon a szurkolók számára kijelölt ülőhelyek. A szurkolók részére a bérletek, és a jegyek kizárólag az öltözőkhöz közelebbi oldalra válthatóak. A találkozókra a felnőtt belépőjegy 1200, míg a nyugdíjas-, és diákjegy 800 forintba kerül. A tizenégy éven aluliaknak a belépés ingyenes, de számukra is kötelező a jegyváltás. Fontos az online jegyvásárlás lehetőségének megismerése, amelyhez klubkártyára és bankkártyára is szükség van. Az online jegyvásárlást október 3-tól megtehetik otthonról, a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos jegyértékesítő weboldalán, egy előzetes regisztráció után a következő elérhetőségen:https://meccsjegy.mlsz.hu. Akinek ez gondot okoz, az bemehet a Tourinform Irodába (Dunaújváros, Vasmű út 10/a), ahol készséggel segítenek az elővételi jegyvásárlás lebonyolításában. A jegyet a helyszínen készpénzben kell kifizetni. Amennyiben sikeresen végrehajtotta a jegyvásárlást, akkor azt otthon, vagy a Tourinform Irodában nyomtassa ki azt, és a találkozóra hozza magával. Elővételben a klub székházában a 307 irodában is tudnak jegyet vásárolni a szurkolók. Az online és az elővétel vásárlásnál tíz százalék kedvezményt biztosít a klub.

Bérlet Dunaújváros labdarúgó

A bérletek értékesítése október elsején kezdődött. A felnőtt bérletet az őszi öt hazai összecsapásra 4000, míg a nyugdíjas-, és diákbérlet 2500 forintba kerül. A DPASE vezetősége támogató bérletet is kibocsát erre az időszakra, amely bruttó 20 000 forintba kerül, amelyhez VIP szolgáltatások is kapcsolódnak.

III. Alcufer Kupa – Dunaferr ezüstérem
 

Dunaferr Vasas 2014

Nagyszerűen szerepelt az ISD Dunaferr csapata a harmadik alkalommal megrendezett vállalati futballtornán – az Alcufer Kupán – Győr-Gyirmóton, szeptember 27-én, szombaton.

Mivel 32 csapat jelezte a részvételi szándékát a rangos eseményen, ezért a szervezőbizottság úgy döntött, hogy a labdarúgó világbajnokságok mintájára bonyolítja a rendezvényt. A résztvevő csapatokat a helyszínen 4-es csoportokba sorsolták, ahonnan az első kettő juthatott tovább. Az ISD Dunaferr gárdája a kiemelt csapatok közé került, hiszen az első Alcufer Kupát megnyerte, a második alkalommal pedig ezüstérmes volt.

Csapatunk ellenfelei a sorsolást követően, a Roto Elzett Certa Kft., a NAV Bevetési Főigazgatósága és a MAL Zrt. labdarúgói lettek.

A csoportmeccseinket meglehetősen rosszul kezdtük, ugyanis a ROTO csapata ellen, már a 4. percben hátrányba kerültünk és csak a mérkőzés második félidejében tudtunk kiegyenlíteni. A győzelmet egyik alakulatnak sem sikerült megszereznie, de a Roto játékosai nagy sikernek könyvelték el a döntetlent, mi pedig tudtuk, hogy javulnunk kell, ha ismét a döntőig akarunk menetelni. Ez a későbbiekben sikerült is, hiszen a folytatásban már magabiztos győzelmeket arattunk.

Csoportmérkőzéseink eredményei („F” csoport):
 

ISD Dunaferr Zrt. - Roto Elzett Certa Kft 1 - 1

ISD Dunaferr Zrt. - NAV Bevetési Főigazgatósága 6 - 1

ISD Dunaferr Zrt. - MAL Zrt. 5 - 1

A csoportmérkőzéseket követően a továbbjutó 16 csapat 8-ad döntőket játszott, ahol az Észak-dunántúli MÉH Zrt. együttesével találkoztunk. Őket egyre magabiztosabbá váló játékunkkal, nagyszerű helyzetkihasználásunknak köszönhetően fölényesen győztük le.

ISD Dunaferr Zrt. - Észak-dunántúli MÉH Zrt. 8 - 0

ISD Dunaferr Zrt. Alcufer kupa 2014

A negyeddöntőben a rendkívül komoly játékerőt képviselő (az olaszországi Udinéből érkező) ABS S.p.A. gárdája várt ránk. Szikrázóan kemény mérkőzésen (egy labda a mérkőzés hevében szét is durrant) sikerült őket két vállra fektetnünk, így bejutottunk a legjobb négy csapat közé.

ISD Dunaferr Zrt. - ABS S.p.A. (Olaszország) 3 - 0

Az elődöntőben a házigazda következett, de szerencsére nem „billent fel” a pálya és korrekt játékvezetés mellett sportszerű, de kemény mérkőzésen, magabiztosan győztük le az Alcufer Kft. csapatát és harmadik alkalommal is bejutottunk a döntőbe. Az Alcufer ügyvezető igazgatója, Horváth Ferenc kicsit szomorúan gratulált a mérkőzést követően, de elismerte, hogy a jobbik csapat került a torna döntőjébe. A másik elődöntőben a TDK Epcos Kft, büntetőkkel győzte le a Magyar Suzuki Zrt. legjobbjait, így ők maradtak versenyben az elsőségért.

ISD Dunaferr Zrt. - ALCUFER Kft. 3 - 0

Az aranymérkőzésen tehát ismét a szombathelyi TDK Epcos Kft. legjobbjai vártak ránk, csakúgy, mint 2013-ban. Akkor gól nélküli mérkőzést követően, büntetőkkel maradtunk alul. Idén igyekeztünk már a rendes játékidőben eldönteni a kupa sorsát, de sajnos nem sikerült, pedig lényegesen közelebb álltunk a győzelemhez, amit több nagy Dunaferr-helyzet és kapufák is jeleztek. Mivel gól ez alkalommal sem született, így a szerencsére, vagyis a hétméteres rúgásokra maradt a döntés. A szombathelyiek nem álltak ez alkalommal sem hadilábon a Fortunával, így ismét megnyerték a büntetőpárbajt.

A III. Alcufer Kupa döntője:
 

ISD Dunaferr Zrt. - Epcos Kft. 0 - 0 (1 - 3)

Összességében nagyszerű rendezvényen, izgalmas mérkőzéseken vagyunk túl, ahol a végső győzelmet ugyan nem sikerült megszereznünk, de eredményeink (öt győzelem, két döntetlen – 26 lőtt, és mindössze 3 kapott gól) láttán nincs okunk a panaszra. A gólkirályi címet csapatunk játékosa Somogyi Jenő szerezte meg, akinek ezúton is gratulálunk. A szervezőknek köszönjük a meghívást, támogatóinknak és az ISD Dunaferr Zrt. vezetőinek pedig a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen az országos hírű, népszerű vállalati labdarúgótornán.

Gratulálunk a ISD Dunaferr Zrt. csapatának az elért eredményért! 

Dunaújváros, 2014. október 4. 

Folytatódnak a látványos munkák a Dunaújváros Labdarúgó Stadionban!

Dunaújváros Stadion világítás 2014.10.01

A mai napon történelmi eseménynek lehettünk szemtanúi, hiszen megtörtént két lámpaoszlop felállítása a Dunaújváros Stadionban! 

A világító berendezések a világ élvonalát képviselik, melyeket a Philips cég több, mint egy évtizeden keresztül fejlesztett. A világítás az új nemzetközi előírásoknak megfelelő lesz, így az a HD-s közvetítéseknek is megfelel. A legmegfelelőbb fényviszonyok beállításának érdekében a lámpatestek a pálya sarkainál elhelyezkedő négy oszlopon és a hosszanti lelátók feletti tetők szélén lesznek.

A dunaújvárosi stadionban a munkálatok megfelelő ütemben tartanak, így egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy próbaként kigyulladjanak a fények a város stadionjában.

 Dunaújváros Stadion

Viszokai László újra a Bajnokok Ligájában!

Viszokai László DLSZ

Vad István vezetésével a héten ismét Bajnokok Ligája mérkőzést dirigál egy magyar játékvezetői csapat. Ami azonban nekünk, dunaújvárosiaknak még fontosabb és szívet melengető, hogy a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizottságának elnöke, Viszokai László lesz az egyik segítője a vezetőbírónak. Viszokai László már nem az első rangos nemzetközi feladatot kapja, és ahogy az újabb felkérés is mutatja, valószínűleg jól teszi a dolgát.

A Bajnokok Ligája, első (csoport) fordulójában megrendezésre kerülő Galatasaray-Anderlecht mérkőzésen 2014.09.16-án, 20:45-kor fog a sípjába fújni Vad István, a Türk Telekom Arenában, Isztambulban. A BL „D” jelű csoportjában egyébként nagy versenyfutás várható, hiszen az egyik legkiegyensúlyozottabb kvartettnek számít. A Galatasaray (török), az Anderlecht (belga), az Arsenal (angol) és a Dortmund (német) fémjelezte csoportban kiélezett küzdelmekre, izgalmas mérkőzésekre lehet számítani. Ezért is komoly elismerés és nagy megtiszteltetés az újabb feladat. Vad István stábja: Viszokai László (tartalék játékvezető), Albert István, Berettyán Péter, Szabó Sándor, Szabó Zsolt (asszisztensek).

Gratulálunk Viszokai Lászlónak és sok sikert kívánunk neki, valamint kollégáinak!

Oldalak