Hírek

Igazi rangadó vár DF Green Pet FC együttesére a futsal bajnokság pontvadászata során a Dunaújvárosi Sportcsarnokban hétfőn este: a korábbi fordulók listavezetőjét, a Romhány csapatát látja vendégül Nagy Attila játékos-edző alakulata. A csapat extra akcióval is kedveskedik drukkereinek!

Kegyetlen csatára, nagy rangadóra készül a DF Green Pet FC futsal alakulata: nemrégiben zászlót bontott, de már most igen népszerű együttesünk a Dunaújvárosi Sportcsarnokban a bajnoki tabellát sokáig vezető, jelenleg harmadik helyezett Romhány csapatát fogadja november 4-én, hétfőn este háromnegyed nyolctól.

DF GREEN PET FC - ROMHÁNY FC

DUNAÚJVÁROS SPORTCSARNOK
2013. NOVEMBER 04. HÉTFŐ 19.45

Az élboly nagy rangadója következik, hiszen a dunaújvárosi együttes holtversenyben a második a listavezető Vác mögött, ráadásul csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorult le az éllovas pozícióról. A mieink javára szól, hogy csapatunk eddig hazai pályán veretlen, és az eddigi hét forduló alatt Nagy Attila játékos-edző együttese mindössze egyszer hagyta el úgy a pályát, hogy nem szerezte meg a győztesnek járó pontokat.

Tárgy:

2013. október 28.-án 20.00- órakor lejátszott Csövesek - Karmacsi Autó Zeus osztályú mérkőzésen történtek miatt Pulai Ferencet (Ig szám: 2013 - 1360) a Csövesek csapat játékosát berendeljük fegyelmi tárgyalásra. A csapat csapatvezetője Pulai Ferenc képviselheti játékosát a fegyelmi tárgyaláson.

Időpont:

2013. október 29. kedd 17.30 óra

Helyszín:

2400 Dunaújváros, Városháza tér 1. VII. emelt tárgyaló

Fegyelmi Határozat (FH 2013/2014 33. határozat):

2013. október 28. hétfő Csövesek - Karmacsi Autó Zeus osztályú mérkőzésen kiállított Pulai Ferencet (Ig. szám: 2013 - 1360) a Csövesek csapat játékosát a Fegyelmi Bizottság a fegyelmi szabályzat 91.§ 1/a pontjai alapján három (3) bajnoki mérkőzésről eltiltja

Dunaújváros, 2013. október 29. DLSZ Fegyelmi Bizottság

 

Tárgy:

2013. október 25.-én 18.00- órakor lejátszott Triplex Kft. - Multisteel Hunagry Campus osztályú mérkőzésen történtek miatt Márok Mátét (Ig szám: 2012 - 1067) a Multisteel Hungary csapat játékosát berendeljük fegyelmi tárgyalásra. A csapat csapatvezetője Fekete Imre képviselheti játékosát a fegyelmi tárgyaláson.

Időpont:

2013. október 29. kedd 17.00 óra

Helyszín:

2400 Dunaújváros, Városháza tér 1. VII. emelt tárgyaló

Fegyelmi Határozat (FH 2013/2014 32. határozat):

2013. október 25. péntek Triplex Kft. - Multisteel Hungary Campus osztályú mérkőzésen kiállított Márok Mátét (Ig. szám: 2012 - 1067) a Multisteel Hungary csapat játékosát a Fegyelmi Bizottság a fegyelmi szabályzat 91.§ 2/a pontjai alapján hat (6) bajnoki mérkőzésről eltiltja

Dunaújváros, 2013. október 29. DLSZ Fegyelmi Bizottság

 

Kispályás Határozat (KH 2013/2014 13.)
Dunaújvárosért díj 2013

Dunaújváros MJV Közgyűlése által alapított elismerés azon személyeknek és közösségeknek adományozható, akik Dunaújvárosban, illetve Dunaújvárosért maradandót alkottak, illetve tettek. A díjat egy évben legfeljebb három személynek, illetve közösségnek lehet odaítélni.

Enegott Teremliga 2013

Tisztelt Csapatvezetők, Csapatok, Játékosok, Érdeklődők!


Ismét megrendezésre kerül az ENERGOTT TEREMLIGA, immár harmadik alkalommal. A küzdelemsorozat 2013. november 18. hétfő és 2014. február 26. csütörtök között lesz lebonyolítva az Arany János általános iskolában. Sajnos idén nem tudtuk a másodosztály számára kiírni a versenyt, hiszen nincs megfelelő terem Dunaújvárosban, ami játékra alkalmas lett volna. Természetesen a III. Energott Teremligára bármelyik osztályból lehet nevezni, de ígérjük jövőre ismét megpróbáljuk az alacsonyabb osztályok számára is megrendezni a ligasorozatot.

Fontos információ, hogy csak a kitöltött, leadott nevezési lap és a nevezési díj befizetésével válik játékjogosulttá egy csapat. A teremliga mérkőzései hétfőn és csütörtökön az esti órákban lesznek megtartva, az Arany János Általános Iskola tornatermében. Ahogyan már megszokhattátok az Energott Teremliga első három helyezettje érmet és kupát kap a díjátadón, valamint a csapatvezetők által legjobbnak vélt játékost, kapust és a gólkirályt különdíjjal jutalmazzuk.

A III. Energott Teremliga fő támogatója a dunaújvárosi ENERGOTT Kft., támogatója pedig Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata.

A III. Energott Ligára 12 csapat nevezését fogadjuk el! 

Dunaújváros, 2013. október 14.
Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Versenybizottság

Kispályás Labdarúgó Tornák a DLSZ szervezésében

Tisztelt Csapatvezetők, Játékosok, Érdeklődők!

Ahogyan már megszokhattátok, ismét hagyományőrző kispályás labdarúgó tornákat szervez a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a téli időszakban. A kupák fő támogatója Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, szervezője pedig a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség munkacsoportja. A kupák időpontját és helyszínét a fent látható plakáton találjátok. Idén is úgy próbáltuk kiírni a kupákat, hogy minden csapat, játékos megtalálja a magának megfelelő versenyt, ezért a korosztályokra és a tornák erősségére is igyekeztünk odafigyelni. Első kupánk novemberben lesz, amely egyúttal emléktorna is, hiszen egy kiváló kapusra, Héger Ádámra fogunk közösen emlékezni, akit nemrég veszítettünk el.

Ezután következik a fiatalok körében népszerű Éjszakai Mikulás Kupa, ahol hetes rúgó versenyt is rendezünk a torna ideje alatt. Ezt követi a Zeus Old Boys kupa, ahol a 35. év feletti korosztálynak szervezünk kispályás kupát a Dunaújváros Sportcsarnokban.

A két ünnep között is mozgásra hívjuk a foci szerelmeseit, hiszen első alkalommal írjuk ki a Szilveszteri Kupát. A tornán új versengési lehetőséget is kínálunk, ami igazi kihívás lesz a csatároknak, melynek lényege, hogy kapura kell vezetni a labdát és abból gólt elérni. Természetesen a legjobb gólvágók jutalmat kapnak: egy-egy (a Zeus Sportbolt által felajánlott) JOMA teremcipő lesz az ajándék. A szövetség legnagyobb "dobása" pedig a XII. Carissa Kupa lesz, amely immár országossá nőtte ki magát. Erre a rendezvényre 32 csapat nevezését várjuk.

Nagyon fontos megemlíteni, hogy a Carissa Kupán idén is jótékonysági összefogásra hívjuk a kispályás csapatokat, szurkolókat, hogy adományunkkal segítsük Dunaújváros egyik intézményét. Összességében várjuk a csapatok jelentkezését, a szurkolók biztatását, hogy közösen legyünk részesei a szövetség által rendezett sporteseményeknek!

Dunaújváros, 2013. október 19. Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség

Héger Ádám kapus

Tisztelt Csapatvezetők, Játékosok, Sporttársak, Szurkolók!

Biztosan Ti is értesültetek róla a híradásokból, hogy Héger Ádám a Fejó Therm kiváló kapusa kegyetlen bűncselekmény áldozata lett. Ádám személyében kiváló sportolót, becsületes és tisztességes embert ismertünk meg a pályán és a civil életben is. Sajnos nagyon fiatalon hagyott itt bennünket, decemberben töltötte volna be a 22. életévét. A szomorú esemény kapcsán a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség úgy döntött, hogy 2013. november 02-án, a III. Őszi Kupa, I. Héger Ádám Emléktorna címmel kerül megrendezésre.

A DLSZ tisztelettel felkéri a csapatokat és a játékvezetőket arra is, hogy a 42. héten (2013. október 14. - október 20.) minden kispályás bajnoki mérkőzés gyászszünettel kezdődjön, hogy Ádámra és az Ő nagyszerű védéseire emlékezhessünk!

A Baracs SE vezetősége 2013. október 17.-én csütörtökön 19.30 órakor a baracsi labdarúgópályán közős gyertyagyújtással rója le tiszteletét!

Ádám nyugodj békében, emlékünkben tovább élsz!

Műfüves focipálya, Dunaújváros, beruházás
Decemberben elkészülhetnek Dunaújvárosban a műfüves sportpályák!

A múlthéten sajtótájékoztatót tartott a Dunaújváros PASE vezetősége, melynek témája a vidámpark területén épülő két műfüves pálya és az azt kiszolgáló egység építése volt. A rendezvény fontosságát tükrözi, hogy megjelent dr. Dorkota Lajos egykori, valamint dr. Galambos Dénes jelenlegi Fejér megyei kormánymegbízott, Cserna Gábor Dunaújváros Megyei jogú Város polgármestere, dr. Ragó Pál és Gombos István alpolgármesterek, valamint Hingyi László a Gazdasági és fejlesztési bizottság elnöke. A Dunaújváros PASE képviseletében Dobos Barna szakmai igazgató és Prinz Attila kereskedelmi igazgató volt jelen.

Sajtótájékoztató Dunaújváros 2013

Cserna Gábor DMJV PolgármesterA Polgármester Úr bevezetőjében elmondta, hogy a város vezetésének szívügye a sport, amire a Nemzet Sportvárosa cím is kötelez. Kiemelte a város csapatát és az NB II-ben való helytállását az őszi szezon eddigi mérkőzésein, és kifejezte bizalmát a további hasonló sikeres szereplésben. A sportág további eredményességének elengedhetetlen feltétele az infrastruktúra fejlesztése. Ennek egyik állomása két műfüves pálya és a kapcsolódó kiszolgáló létesítmények építése is. Dr. Dorkota Lajos a beruházás költségeiről beszélt, amelynek önrészét a Központi Sporttelep edzőpályájának eladásából befolyt összegből biztosítja az önkormányzat, a további költségeket pedig TAO-s forrásból finanszírozza a klub. Dobos Barna Sportigazgató arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a munkálatok a tereprendezéssel szeptember végén elkezdődtek a Vidámpark területén. Az két labdarúgópálya átadását december első hetére ígérte a kivitelező, amely kulturált körülményeket biztosít, majd a klub utánpótlás és felnőtt csapatai számára, valamint a városlakó labdarúgó szerető sportolók számára is elérhetőek lesznek az új sportpályák.

Beruházás Duanújváros

Dunaújváros, 2013. október 04.

Dunaferr 2013

II. Alcufer Kupa
Győr-Gyirmót 2013. szeptember 28.

Címvédőként érkezett az ISD Dunaferr Zrt kispályás labdarúgó csapata a második alkalommal megrendezésre kerülő Alcufer Kupára, melyet Gyirmóton a rendkívül szép sportcentrumban rendeztek meg. A 24 részt vevő alakulat között még Olaszországból érkező csapat is volt, így az egyre népszerűbb vállalati labdarúgótorna immár nemzetközivé nőtte ki magát.
Az ünnepélyes megnyitón a címvédő Dunaferr csapatát külön köszöntötték, de természetesen sok sikert és eredményes szereplést kívántak a szervezők valamennyi gárdának.
A lebonyolítás nagyon praktikusan a 24 csapat 6 négyes csoportra osztásával kezdődött. Csapatunk a „C" jelű csoportba került ahol a Continental, a Kirchhoff és a VNT Metal legjobbjaival kellett farkasszemet néznünk. A 2x15 perces csoportmeccseket címvédőhöz méltó magabiztossággal, 3 győzelemmel, 30 rúgott és mindössze 3 kapott góllal abszolváltuk.
A folytatásban – már a legjobb 12 csapat között – négy három csapatos csoportban folytak az ekkor már 2x10 perces küzdelmek. Innen csak a csoportelsők juthattak tovább, igaz ekkor már a legjobb négy csapat közé, vagyis az elődöntőbe. A Dunaferr alakulata be is jutott a végjátékba, hiszen aktuális csoportellenfeleinket (K&H Bank 3:0; Roto Elzett Certa 7:0) látványos játékkal fektettük két vállra.
A döntőbe jutásért igen erős csapat várt ránk a válogatott szerelésben és rendkívül agresszív játékkal jelentkező esztergomi Tyco. Az első 10 percet követően 1:0-ra vezetett ellenfelünk, de a fordulást követően gyorsan sikerült az egyenlítés, sőt a második játékrész derekán már az előny is nálunk volt. Sajnos a hajrában egy remek kontratámadás végén egalizáltak az esztergomiak, így jöhettek a büntetők. Itt a mi idegeink voltak jobbak és 2:1 arányban jobbnak bizonyultunk, megérkezve ezzel a döntőbe. A másik elődöntőben a Suzuki Zrt csapata a szombathelyi Epcos TDK alakulatával vívott parázs mérkőzést. Végül 1:0 arányban a szombathelyi társaság nyerte meg a csatát, kialakítva ezzel a bronz és az arany mérkőzések párosítását.
A bronzcsata a Suzuki Zrt sikerével zárult (2:1), míg a döntőben gól nélküli döntetlent követően ismét hetes rúgások voltak hivatottak igazságot szolgáltatni.
Sajnos ezúttal Fortuna elengedte a kezünket, mert alul maradtunk (2:1), így 2013-ban az Epcos TDK legjobbjai emelhették magasba a gyönyörű vándorserleget.
Nem tudtuk megvédeni tavalyi elsőségünket, ugyanakkor az egyetlen (rendes játékidőben) veretlen csapatként (az Epcos a csoportmérkőzések során elszenvedett egy vereséget) a legtöbb gólt (szám szerint 42-őt!) rúgva öregbítettük a Dunaferr és Dunaújváros sportos hírnevét. Arról már nem is beszélve, hogy a gólkirályi címet csapatunk játékosa, Somogyi Jenő gyűjtötte be, 15 gólt szerezve.
Összességében remek rendezvényen szerepeltünk, ahol a szervezés, az ellenfelek és a nagyon jól előkészített játékterek eleve garanciát jelentettek a színvonalas sportolásra.

Dunaferr csapat névsora:
Jurinka Zoltán (kapus) – Bartha Tibor, Vaskó József, Somogyi Jenő, Szabó Szabolcs, Varga Krisztián, Csajtai Zoltán (mezőnyjátékosok) – Kereki Zsolt (gyúró) – Tóth Imre (csapatvezető)

Jövőre – a III. Alcufer Kupán – reméljük, ismét a Dunaferr hódítja el a trófeát.

Tóth Imre Dunaferr csapat csapatvezető
Gyírmót, 2013. szeptember 30.

Oldalak