Hírek

Coca-Cola foci kupa 2014. november 27.

A középiskolás lányok egyre jobban szeretnek focizni

Futsal Bajnokság DLSZ 2014

Hétfőn rajtol Dunaújvárosban először a Futsal Bajnokság, melyet a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség írt ki a helyi amatőr csapatok számára.

Retro női labdarúgó csapat

(Retro női kispályás labdarúgó csapat)

BOTOS ANITA (1979-2014)

Tisztelt Csapatvezetők, Játékosok, Sporttársak!

Mély fájdalommal vettük tudomásul, hogy a sors ismét elvett tőlünk egy sikeres sportolót, egy nagyszerű embert, Botos Anitát, aki szerencsétlen baleset áldozata lett. Értelmetlen halál ragadta el közülünk 35 esztendősen, pedig tele volt tervekkel, célokkal. Harcolt, küzdött, ha kellett a pályán és a hétköznapokon egyaránt, de az utolsó napon esélyt sem kapott a győzelemre. Betölthetetlen űrt hagyott maga után.

Botos Anita „Csomag”, a Női Baroness osztályban szerepelt a RETRO csapatában, de oszlopos tagja volt a Dunaújvárosi Pentele FC Női NBI-es alakulatának is. A mosolygós, vidám kapus – amilyennek mindig ismertük – sajnos már nincs köztünk, csak az emlékeink vannak, amelyeket soha nem tudnak elvenni tőlünk.

A RETRO kispályás labdarúgó csapat és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség úgy döntött, hogy 2014. november végén emléktornát rendez, Anita előtt tisztelegve.

Hozzátartozóinak szeretnénk részvétünket kifejezni és kitartást kívánunk a nehéz napokra.

Köszönünk mindent Ani! Nyugodj békében, emlékünkben tovább élsz!

Botos Anita Csomi

(Botos Anita - Csomi)

Anita végső búcsúztatója 2014. november 12 –én, 15 órakor lesz a cecei temetőben.

Tisztelettel:

A RETRO kispályás labdarúgó csapat játékosai, és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség.

Dunaújváros, 2014. november 9.

DVSC -DPASE

Az OTP Bank Liga NB I tizennegyedik fordulójában a bajnoki címvédő DVSC-TEVA otthonában lép pályára csapatunk. A házigazda Debrecen felívelő formát mutat, hiszen a legutóbbi négy összecsapásukból hármat megnyertek, és csak egyet adtak döntetlenre, így a hazaiak jó passzban várhatják a találkozót.  A mieink sem panaszkodhatnak a meccs előtt, ugyanis a legutóbbi három fordulóban hét pontot szereztek, és a héten sem hátráltatta semmi a felkészülésüket.

Debrecen VSC - Dunaújváros

Érdekes módon egymás után kétszer is kezdtünk a mérkőzésen, majd az első percben Tisza kapott nagy passzt, aki egy visszahúzós csellel leültette Sárközit, majd öt méterről leadott lövését Nagy Gergely bravúrral védte. A 8. percben Brkovic fejelt mellé egy bal oldalról érkezett beadást, míg a másik kapu előtt 30 méterről Böőr szánta el magát lövésre, de a labda a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. Csehi sárgult be a 13. percben, így szabadrúgáshoz jutott a Debrecen. Tisza bombáját Nagy ütötte oldalra, aki végül Bódi beadását ölelte magához.

Böőr Zoltán

Jó dunaújvárosi kontrát láthattunk ezt követően, Böőr veszélyetetett, majd Volas lövését fogta Nagy. Csehi indult meg ígéretes helyzetben, akit Varga csak sárgalapot érően ért utol, de Petneházi szabadrúgása veszélytelen volt. Pár perccel később Csehi mentett szépségdíjas mozdulattal Bódi elől szögletre, majd a 22. percben egy hatalmas újvárosi védelmi hiba után alakult ki tűzijáték a kapunk előterében. Ekkor Nagy újheggyel védett, majd a többször lepattanó labdát Petneházi vágta ki a kapu előteréből. Egy perccel ezt követően Tisza cselezett ki három újvárosi védőt, de lövése nem talált kaput. Az eső félidő közepén Korhut szabálytalansága után Orosz végzett el a jobb oldalról, a tizenhatos sarkáról szabadrúgást, melyet Novakovic védett hatalmas bravúrral. Sorban végezte el a Debrecen a sarokrúgásokat, a 39. percben már a tízediket, de ez sem okozott zavart a védelmünkben. Négy perccel az első félidő befejezése előtt maradt ki a meccs legnagyobb ziccere. Ekkor Godslove játszott össze Nikházival, aki a középen tisztán érkező Petneházihoz passzolt, de ő sajnos 100%-os ziccerben a hazai kapust találta el. Volt még idő egy Volas lövésre, majd egy Godslove beadásra, de gól nélkül ért véget a félidő.

Nagy Gergő Dunaújváros PASE

A szünet után Tisza előtt adódott az első helyzet, aki egy rossz labdaátvétel után is lövéshez jutott, de Nagy remek mozdulattal védett. Máté könyökölte le Petneházit, de a játékvezető ezt nem látta. Bouadla kapott sárga lapot, majd a csereként beállt Mihelic beadása gurult el a gólvonal előtt.Fél perccel később Bouadla lövését védte kapusunk, mígnem a sokadik debreceni szöglet a 60. percben gólt eredményezett. Nagy alászaladt az ívelésnek, melyet egy hazai csatár visszafejelt a hosszú oldalon Farkas mellől kilépő Máté elé, aki fél méterről kotorta a labdát a kapuba (1-0). Korhut távoli lövését fogta Nagy, majd Nikházi válasza érkezett a 70. percben, de a labda mellé szállt. Sárközi is besárgult, majd Tisza forgatta meg Lázárékat, de a tekerése elkerülte a kaput. Bouadla lőtt 17-ről, Nagy védett, aki a 78. percben már tehetetlennek bizonyult. Ismét szöglet utáni szituációból született a találat. Mihelic pontrúgás Csehi fejérő csúszott tovább Brkovic elé, aki a hálóba bólintott (2-0). A hosszabbítás második percében Böőr tekerését fogta Novakovic, majd a legvégén szabadrúgásból Mihelic lőtt felső lécet, majd Bereczki lövése után lábbal hárított Nagy, így a végeredmény nem változott.

DVSC gólöröm

Debrecen – Dunaújváros 2-0 (0-0)

Vezették: Pintér Csaba, Albert István, Szpisják Zsolt

DVSC: Novakovic Nenad – Bouadla Selim (Bereczki Dániel a 87. percben), Lázár Pál (Mihelic René az 55. percben), Máté Péter, Volas Dalibor, Brkovic Dusan, Bódi Ádám, Varga József, Tisza Tibor (Zsidai László a 84. percben), Korhut Mihály, Jovanovic Aleksandar. Vezetőedző: Kondás Elemér

Dunaújváros PASE: Nagy Gergely – Villám Balázs, Farkas Viktor, Lázár Zsolt, Csehi Tamás, Böőr Zoltán, Sárközi Norbert, Petneházi Márk (Riberio Thiago a 70. percben), Egejuru Godslove (Peric Milan a 71. percben), Orosz Márk (Sóron Tibor a 84. percben), Nikházi Márk. Vezetőedző: Dobos Barna.

Forrás: www.dpase.hu, www.dvsc.hu

Dunaferr DF Futsal 2014
Hétfő rangadó a Dunaújváros Sportcsarnokban!

A Dunaferr DF Renalpin FC legközelebb november 10-én 19.30-kor ismét hazai pályán játszik. Az ellenfél a Rubeola FC Csömör csapata lesz. A szokásoknak megfelelően ismét nagy csata várható és ezúttal is az eséllyel megszerezhető három pont reményében indul csatába Baranyai Pál legénysége. 

Dunaferr DF Futsal 2014

A mérkőzéshez kapcsolódó információk:

A belépés továbbra is ingyenes. A szurkolóknak ingyen sörrel, a szünetben szurkolói játékkal, tombolával kedveskedünk. 

A teljes tabellát és menetrendet az alábbi linken  találod:

Tabella és menetrend

Dunaújvárosban és Tatabányán küzdhet meg ellenfeleivel az U19-es korosztály Európa-bajnoki selejtezőjében a korosztályos magyar labdarúgó válogatott. Együttesünk jövő hét hétfőn Azerbajdzsán, míg pénteken Szlovákia csapatait látja vendégül a Dunaújvárosi Stadionban.
Komoly megtiszteltetés érte városunkat, ugyanis a Dunaújvárosi Stadionban lép pályára jövő héten a magyar U19-es labdarúgó válogatott. A korosztály Európa-bajnoki selejtezőinek ugyanis a dunaújvárosi és a tatabányai stadion ad otthont, s mint az kiderült, november 10-én, hétfőn este hattól, valamint 15-én délután egy órától is az Eszperantó úti létesítményben küzdhet meg ellenfeleivel az U19-es korosztály válogatottja.
Hétfőn este hat órától Azerbajdzsán, míg pénteken délután Szlovákia lesz a mieink vetélytársa, s a dunaújvárosi rendezés mellett még annak is örülhetünk, hogy Zsótér Donát személyében a DPASE fiatal labdarúgója is helyet kapott a korosztályos csapatban. A mérkőzések megtekintése ingyenes, s a szervezők természetesen sok szeretettel várnak minden érdeklődőt a fontos Európa-bajnoki selejtezőkre.

U19-es labdarúgó Eb-selejtezők, Dunaújváros

2014.11.10. 18:00 Magyarország – Azerbajdzsán
2014.11.12. 13:00 Szlovákia – Azerbajdzsán
2014.11.15. 13:00 Magyarország – Szlovákia

U19-es labdarúgó Eb-selejtezők, Tatabánya

2014.11.10. 13:00 Szlovákia – Szlovénia,
2014.11.12. 13:00 Szlovénia – Magyarország
2014.11.15. 13:00 Azerbajdzsán – Szlovénia

VI. Éjszakai Mikulás Foci Kupa 2014

Focis éjszaka a Dunaújváros Sportcsarnokban

Héger Ádám Emléktorna 2014

November 1-én, szombaton került második alkalommal megrendezésre a Héger Ádám emléktorna, a Dunaújváros Sportcsarnokban. A volt csapattársak, barátok, ismerősök nagyon jó kezdeményezésnek tartják, hogy miközben a fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt Héger Ádám emléke előtt tisztelegnek – összemérhetik erejüket egy kispályás labdarúgó torna keretében. Héger Ádám nagyszerű sportember, kiváló kapus és nem utolsósorban odaadó barát volt. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, Ádám emléke előtt tisztelegve, hagyományteremtő szándékkal indította el 2013-ban az emléktornát.

Tizenkét csapat nevezését fogadta el a labdarúgó szövetség. A gárdákat két hatos csoportra osztották és elkezdődhettek a csoportmérkőzések. Torokszorító érzés volt, amikor 11 órakor a mérkőzéseket megállították a labdákat félretették és a Mindenszentek ünnepéhez méltóan, a csapatok, a szurkolók és a szervezők közösen gyújtottak meg 140 mécsest a sportcsarnok aulájában felálított emlékhely előtt, Ádámra emlékezve...

Héger Ádám Emléktorna 2014

Ezt követően a torna folytatódott és az egyenes kieséses szakasz után, a lgejobb négy csapat a remek elődöntőket követően már a dobogós helyezések eldöntéséért mérkőztek. A bronzcsatában a Mészi-Frucht Kft gárdája magabiztosan győzte le a Frankcity-Kálvin Iskola csapatát (4:1), a döntőben pedig egy nagyon izgalmas, kemény, de sportszerű csatát követően a GSV Siker Ablak legjobbjai örülhettek 2:1-es győzelmüknek, a Bianca Trade ellen. Petrás Gábor az eredményhirdetés után elmondta, hogy a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a Társadalmi Felelősség Bizottság az ilyen rendezvényekkel igyekszik felhívni mindenkinek a figyelmét a II. Héger Ádám tornához hasonló események fontosságára, hiszen akire emlékszünk azt egy kis időre újra itt érezzük...

A rendezvény nélkülük nem jöhetett volna létre: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, Baracs SE, Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, Zeus Sportáruház, Héger József (Ádám nagybátyja).

Héger Ádám - Siker Ablak

Gaszler Ferenc (a „GSV Siker Ablak” csapatának vezetője):

A csapat nevében is köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehettünk a II. Héger Ádám Emléktornán. Nagyszerű ellenfelekkel találkozhattunk, izgalmas mérkőzéseket játszottunk és nagyon sok Ádámra emlékeztető bravúros védést láthattak a rendezvényre kilátogató nézők, szurkolók. Pörgős és egyben jó lebonyolítású rendezvény volt, a Dunaújvárosi Sportcsarnok pedig méltó hely volt az Emléktorna megrendezésére. Külön öröm számunkra, hogy a legjobb kapusnak járó Héger Ádám díjat a csapatunkból Gregorich Gergely vehette át.
A vándorserleget egy évig őrizzük és jövőre ismét pályára lépünk a III. Héger Ádám Emléktornán!

Héger Ádám barátai

Pasker Renáta (a „Héger Ádám és barátai” csapatának játékosa):

Immáron második alkalommal került megrendezésre Barátunk, Családtagunk, ismerősünk, csapattársunk Héger Ádám emlék tornája! Köszönetet szeretnék mondani a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek, hogy minden évben megrendezi ezt a kupát és ezzel tiszteletünket róhatjuk le Ádám előtt! Külön megköszönném annak a 120 játékosnak és a szurkolóknak, akik kilátogattak erre a tornára és sportszerűen, méltóságteljesen küzdöttek és szurkoltak, mécsest, vagy gyertyát gyújtottak Ádám emlékére, akit soha nem felejtünk el! Mint Ádám egykori csapattársai, barátai szeretnénk ennek a szép hagyománynak minden évben részesei lenni, hiszen számunkra a részvétel volt a legfontosabb.

Héger Ádám

Tapaszi József (a Dzsó-Ker FB csapatának vezetője):

Köszönetet szeretnék mondani csapatom nevében, hogy részt vehettünk a II. Héger Ádám Emléktornán. Még mindig megrendülten állok és nem tudom elhinni, hogy ilyen fiatalon veszítettünk el egy sportembert, egy barátot. Nagyon szép dolog, hogy a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség egy ilyen rangos eseménnyel emlékezik meg Ádámra, aki maga is sok rendezvényen megjelent különböző csapatokban és mindent megtett csapatai sikereiért. Izgalmas csatákat, szép gólokat és remek védéseket láthatott a kilátogató közönség. Gratulálok a szervezőknek, a helyezetteknek és az összes megjelent csapatnak, mert rendkívül színvonalas és sportszerű torna volt. Soha nem feledve Téged Ádám, jövőre újra itt leszünk, hogy megemlékezzünk rólad!

II. HÉGER ÁDÁM EMLÉKTORNA "RÁD EMLÉKEZVE" 2014. NOVEMBER 1.
VÉGEREDMÉNY
1. GSV SIKER ABLAK
2. BIANCA TRADE
3. MÉSZI FRUCHT KFT.
KÜLÖNDÍJASOK
KAPUS GREGORICH GERGELY (GSV SIKER ABLAK)
JÁTÉKOS KUTI ANDRÁS (MÉSZI FRUCHT KFT.)
GÓLKIRÁLY PALÓKA CSABA 4 GÓL (FRANKCITY KÁLVIN)

Tárgy:

2014. szeptember 30.-án 19.00- órakor lejátszott Gaszisportvideo.hu - Major Házépítő Kft.. Campus osztályú bajnoki mérkőzésen történtek miatt Id. Miklós István a Major Házépítő Kft. csapat szimpatizánsát berendeljük fegyelmi tárgyalásra. A csapat csapatvezetője Jakab Rolandot képviselheti játékosát a fegyelmi tárgyaláson.

Oldalak