
Hóvirág Női Amatőr Kispályás Labdarúgó Torna
2025. február 1-én, szombaton folytatódnak a küzdelmek a 2024/2025. évi Markó Lajos Városi Kispályás Amatőr Labdarúgó Bajnokság második fordulójában. A helyszín ezúttal is a színpompás Rácalmási Sportcsarnok lesz, ahol a csapatok újra bebizonyíthatják, hogy a nőknek is helyük van a pályán. A tornára 8 csapat jelentkezést fogadjuk el, akiket két 4-es csoportba sorsolunk ki. Az első két csapat a döntőbe jutásért küzd meg, míg a csoport 3. helyezettje az ötödik helyért, a 4. helyezett pedig a hetedik helyért fog játszani. A döntőbe jutás vesztesei a dobogó harmadik fokáért játszanak, a győztesek pedig az aranyérem megszerzéséért fognak megküzdeni a zárómérkőzésen!
Szövetségünk, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával az első, második és harmadik helyezett csapatnak díszoklevelet, kupát és érmet ad át a díjkiosztó ünnepségen, valamint a szövetség szakemberei a legjobb játékost, a legjobb kapust és a torna gólkirályát egy-egy serleggel díjjazzák a nap végén. Az eredményhirdetésen a DLSZ+ és a Miklós István "A Nap Pillanata" díj is gazdára talál. A különdíjasok számára Bíró Tóth Barbara a BiaDor Alakformáló Szalon tulajdonosa 5 darab ajándékutalványt ad ajándékba, ezzel is elismerve aznapi kiemelkedő teljesítményüket a torna végén. Továbbá a Carissa Sportegyesület is a megszokott díjazzásssal érkezik az eredményhirdetésre, valamint a döntő játékosa is elismerésben részesül Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzat jóvoltából.
Sok szeretettel várjuk a csapatok jelentkezését, egy remek hangulatú, gólokban és szebbnél szebb pillanatokban gazdag labdarúgó tornára!
Hiszen itt az idő újra pályára lépni!
További információ a rendezvényről:
Időpont: 2025. február 1. szombat 08:30 - 15:30 óra
Helyszín: 2459 Rácalmás Sport u. 1., Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok
A torna engedélyezője: MLSZ Fejér Vármegyei Igazgatóság
Főtámogató: DMJV Önkormányzata
Támogató: BiaDor Alakformáló Szalon, Carissa Sportegyesület, Édes Pizzéria
Rendező: Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség
Nevezhető csapat: 8 csapat
Nevezhető játékos létszám: 12 fő
Jelentkezés: dmjv.dlsz@gmail.com
Telefon: +36-70-616-5941
Nőnapi Carissa Kupa díjazása:
1. hely: kupa, 12 darab érem, díszoklevél
2. hely: kupa, 12 darab érem, díszoklevél
3. hely: kupa, 12 darab érem, díszoklevél
Legjobb játékos: díszserleg, díszoklevél, BiaDor Alakformáló Szalon ajándékutalvány
Legjobb kapus: díszserleg, díszoklevél, BiaDor Alakformáló Szalon ajándékutalvány
Gólkirály: díszserleg, díszoklevél, BiaDor Alakformáló Szalon ajándékutalvány
DLSZ+: díszserleg, díszoklevél, BiaDor Alakformáló Szalon ajándékutalvány
Miklós István-díj "A Nap Pillanata": díszserleg, díszoklevél, BiaDor Alakformáló Szalon ajándékutalvány
Carissa SE díj: díszserleg, díszoklevél
DMJV díj "A döntő játékosa": díszserleg, ajándékcsomag
"A torna az MLSZ Versenyrendszerében lévő Duna Liga Markó Lajos Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság Női osztályának II. fordulója, melynek egyik fő célja a női labdarúgás népszerűsítése, valamint a kupasorozatban a dobogós csapatok díjazása és a kiemelkedően teljesített sportolók elisemrése. Szövetségünk számára fontos a női labdarúgás, ennek tükrében kívánunk minden csapatnak, játékosnak sok sikert a Hóvirág kupán" – Dénes Nikolett DLSZ Női bizottságának tagja és a kupa főszervezője
I. HÓVIRÁG NŐI AMATŐR KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ TORNA DUNAÚJVÁROS 2025 | |||
NEVEZETT CSAPATOK | |||
1. | FÓTIKOK | 1. | DUNAÚJVÁROS FC |
2. | ELŐSZÁLLÁS SE | 2. | KOMÁROMI FORTUNA |
3. | SÁRKERESZTES * | 3. | SZÁMKIVETETTEK |
4. | BARACS SE | 4. | KECSKEMÉTI LC |
* betegségek miatt visszalépett
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK | |||
08:30 | ELŐSZÁLLÁS SE | 1 - 4 | BARACS SE |
08:50 | DUNAÚJVÁROS FC | 1 - 0 | SZÁMKIVETETTEK |
09:10 | FÓTIKOK | 0 - 0 | KOMÁROMI FORTUNA |
09:30 | KECSKEMÉTI LC | 4 - 0 | ELŐSZÁLLÁS SE |
09:50 | BARACS SE | 0 - 1 | DUNAÚJVÁROS FC |
10:11 | KOMÁROMI FORTUNA | 0 - 3 | KECSKEMÉTI LC |
10:30 | SZÁMKIVETETTEK | 1 - 0 | FÓTIKOK |
10:50 | ELŐSZÁLLÁS SE | 1 - 3 | KOMÁROMI FORTUNA |
11:10 | DUNAÚJVÁROS FC | 2 - 1 | KECSKEMÉTI LC |
11:30 | SZÁMKIVETETTEK | 2 - 1 | BARACS SE |
11:50 | KOMÁROMI FORTUNA | 0 - 0 | DUNAÚJVÁROS FC |
12:10 | KECSKEMÉTI LC | 1 - 0 | FÓTIKOK |
12:30 | SZÁMKIVETETTEK | 1 - 0 | ELŐSZÁLLÁS SE |
12:50 | FÓTIKOK | 0 - 1 | BARACS SE |
13:10 | ELŐSZÁLLÁS SE | 0 - 6 | DUNAÚJVÁROS FC |
13:30 | KOMÁROMI FORTUNA | 0 - 1 | SZÁMKIVETETTEK |
13:50 | BARACS SE | 1 - 0 | KECSKEMÉTI LC |
14:10 | FÓTIKOK | 3 - 1 | ELŐSZÁLLÁS SE |
14:30 | BARACS SE | 0 - 0 | KOMÁROMI FORTUNA |
14:50 | KECSKEMÉTI LC | 2 - 2 | SZÁMKIVETETTEK |
15:10 | DUNAÚJVÁROS FC | 1 - 0 | FÓTIKOK |
15:30 EREDMÉNYHIRDETÉS |
I. Hóvirág Kupa Női Amatőr Kispályás Labdarúgó Torna Rácalmási Sportcsarnok 2025. február 1. szombat
Nagyszerű női foci kupát szerveztünk a Rácalmási Sportcsarnokban február első napján. Pedig nem így indult… Nyolc csapatosra terveztük az eseményt és a nyolc hely gyorsan be is telt, még pluszban jelentkező csapatok is voltak. Aztán a végén mégis csak hét csapat állt a „rajtvonalhoz”, mert a Sárkeresztes gárdájában többen is beteget jelentettek, Mihalkó Era csapatvezető elmondása szerint az influenza nem kímélte a játékosokat. Nyilván értesítettük a további jelentkezőket, de ekkor már az idő rövidsége miatt nem tudták vállalni a szereplést. Szombaton fél kilenckor kezdődött a torna, minden játékosnak egy-egy szál virággal kedveskedtünk a mérkőzések előtt. A lányok aztán keményen szálltak harcba a remek díjakért, kupákért. Érdekesség, hogy nagyon színes volt a mezőny. Voltak Bács-Kiskun Vármegyéből (Kecskeméti LC), Komárom-Esztergom Vármegyéből (Számkivetettek, Fortuna SE), Pest Vármegyéből (Fótikok), de természetesen Fejér Vármegye is masszívan képviseltette magát (Dunaújváros PASE, Baracs SE és Előszállás SE). Aztán érkeztek a gólok is, hiszen a nap folyamán a közel 70 labdarúgó 44 alkalommal örvendeztette meg a kilátogató szurkolókat szebbnél-szebb találatokkal. A lebonyolítás körmérkőzéses rendszerben történt, ezért csak 16:00 óra körül tudtuk megállapítani a végső sorrendet. A tornát magabiztosan nyerte a Dunaújváros PASE alakulata. A „Számkivetettek” elnevezésű formáció nagy meglepetésre az ezüstéremig küzdötte magát, míg a bronzérmet a Baracs SE csapata szerezte meg. Gratulálunk a lányoknak, a különdíjasoknak. Folytatás nyáron...
VÉGEREDMÉNYE | |||||||
HELY | CSAPAT | M | GY | D | V | RG-KG | PONT |
1. | DUNAÚJVÁROS FC | 6 | 5 | 1 | 0 | 13 - 1 | 16 |
2. | SZÁMKIVETETTEK | 6 | 4 | 1 | 1 | 7 - 4 | 13 |
3. | BARACS SE | 6 | 3 | 1 | 2 | 7 - 4 | 10 |
4. | KECSKEMÉTI LC | 6 | 3 | 1 | 2 | 11 - 5 | 10 |
5. | KOMÁROMI FORTUNA | 6 | 1 | 3 | 2 | 4 - 5 | 6 |
6. | FÓTIKOK | 6 | 1 | 1 | 4 | 3 - 5 | 4 |
7. | ELŐSZÁLLÁS SE | 6 | 0 | 0 | 6 | 3 - 21 | 0 |
Vigh György a Duanújváros FC csapatvezetője (1. hely): Köszönjük a szervezőknek a színvonalas torna létrehozását. Jó iramú, nagyszerű és sportszerű mérkőzések zajlottak. A mérkőző csapatoknak is köszönöm a részvételt, hozzáállast és a jó játékot!
Kottra Márk csapatedző, Számkivetettek (2. hely): Remek mezőny gyűlt össze Rácalmáson , egy minden igényt kielégítő komplexumban , ahol színvonalas mérkőzéseket láthattak a kilátogató nézők és szurkolók! Nagyon élveztük a napot és külön öröm számunkra , hogy sok fiatal játékos lehetőséget tudott kapni csapatunkban. A Dunaújváros megérdemelten nyert , remek formát mutattak. A Kecskemét remekül futballozott , a Fótikok csapatát is nehezen küzdöttük le , mint ahogy a Baraccsal is remek mérkőzést játszottunk. Külön kiemelném az Előszállás csapatát , akik nagyon fiatalok voltak ugyan, de végigküzdötték a tornát és kitartottak a nehézségeik és sérüléseik ellenére. Minden elismerésem az irányukba! A "Fair Play mellett nem mehetünk el szó nélkül" ugyanis volt egy csapat , ahol térd magasságban becsúszva , súlyos sérülést kockáztatva rúgták le a mezőny (egyik) legfiatalabb tagját. Mindenki egészségesen érkezik és úgy is kell távoznia egy felkészülési tornáról. Bizonyítani az ellenfél kapuja előtt kell, nem pedig ilyen módon. "Bízom benne, hogy a jövőben minden egyes résztvevőnek ez egyformán fontos lesz. " Köszönjük , hogy ott lehettünk és sikerekben gazdag időszakot kívánok minden további csapatnak az év második felére! A Dunaújvárosnak pedig gratulálunk a győzelemhez.
Úr Norbert, Baracs SE csapatedző (3. hely): A novemberi emléktornát követően azzal az elhatározással folytattuk a munkát, hogy a következő alkalommal még inkább versenyképes legyen a csapatunk. Úgy gondolom, hogy a helyezésünktől függetlenül kijelenthető, hogy előre tettünk egy lépést a fejlődés útján. Ezt mutatta a játékunk is. Ennek következtében pedig egy másik részcélunkat is sikerült elérnünk, hiszen szerettünk volna egyéni díjat is hazavinni végre a teremtornát követően. Somogyi Edina első gólja Szepessy László DLSZ-Díjat ért, amelyre az egész csapat rendkívül büszke. A többcsapatos, körmérkőzéses lebonyolítás kiélezett mérkőzéseket hozott. Gratulálok a csapattagoknak a lelkiismeretes munkájukhoz, illetve Edinának a szépségdíjas támadásbefejezéshez! Örülök, hogy minden játékos tudása legjavát nyújtotta. Köszönjük, hogy erre lehetőséget kaptunk!
Bognár Márk, Előszállás SE a Carissa díj tulajdonosa: Nagy öröm számunkra, hogy ismét egy tornán szerepelhettünk. Az idei évben sajnos nem tudunk bajnokságban indulni a kevés létszámunk miatt, így mindig nagyon várjuk ezeket az eseményeket. Betegségek, illetve munkahelyi elfoglaltságok miatt azonban 6-an tudtunk csak részt venni a tornán. Ráadásul nagyon fiatal kerettel érkeztünk, így nem is volt eredménykényszer. Azonban a lányok nagy akarattal, és elszántsággal álltak bele a mérkőzésekbe. Egy vétlen szituációt követően Turancsik Alexandra megsérült, és nem folytathatta tovább a játékot. Így az utolsó 3 mérkőzésünkön 4+1-es felállásban kellett teljesíteniük. Ellenfeleink azonban nagyon sportszerűen hasonló létszámmal álltak ki ellenünk. Nagy köszönet és a Fair Play díj jár nekik! Köszönjük a szervezőknek, hogy a lányok lelkesedését, erőfeszítését a Carissa díjjal jutalmazták! Nagyszerű tornán szerepelhettünk, jó szervezéssel, kiváló csapatok ellen. Gratulálunk minden csapatnak, és az egyéni díjazottaknak!
Domján Boglàrka a Dunaújváros FC játékosa és a DMJV + díj tulajdonosa: Már két éve, hogy nem vettem részt Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség által rendezett tornán. Örülök, hogy Vigh György segítségével sikerült újra eljutnunk és szerencsére bő kerettel tudtunk részt venni a tornán Wachutka Zoltán vezetésével. Remek csapatokkal találkoztunk és jó mérkőzéseket játszottunk velük. A játék képe alapján úgy érzem , hogy megérdemelten lettünk elsők. Örömmel tölt el, hogy új csapatok is jelentkeztek. Köszönöm, hogy én kaptam meg a Dunaújvárosi Díjat! Nagyon sokat jelent számomra, hiszen rengeteget köszönhetek a városnak és mindig örömmel jövök ide játszani. Gratulálok a különdíjasoknak és az összes csapatnak! Köszönjük a szervezőknek a munkájukat, amit minden egyes alkalommal beletesznek!
Suhajda Anita a Komáromi fortuna játékosa és a tona legjobb játékosa: Először is szeretném a Fortuna egyesület nevében megköszönni ezt a mai remek szervezésű focitornát! A felnőtt csapatot tavaly szeptemberben sikerült újraéleszteni. A mai nap egy kiváló felmérő volt a csapat számára, hiszen tudtuk, hogy milyen remek csapatok ellen kell helytállnunk. A teljesítmény mindenkèpp pozitív a jövőre nézve. Remek mérkőzéseket vívtunk, ami külön öröm számunkra, hogy az első helyezett Dunaújváros kiváló csapatát sikerült egy döntetlen eredménnyel megállítanunk. Az ötödik hely is azt igazolja, hogy a munka nem állhat meg, viszont kiváló játékosaink vannak, akik közül Suhajda Anitának sikerült a legjobb játékos díjat elnyerni a remek játékával. Fontos, mert nem mehetünk el a Fair Play szelleme mellett. Egyetlen egy csapat vezetője, nem éppen ezt a nézetet vallja a hozzáállásával. Bízom benne, hogy a jövőben minden egyes résztvevőnek ez egyformán fontos lesz. Még egyszer köszönjük szépen és bízunk benne, hogy a nyáron megrendezésre kerülő tornára is a részvételünket tudjuk biztosítani. Sportbaráti szeretettel, Fortuna Se-Komárom.
Somogyi Edina, a Baracs SE játékosa és a DLSZ+ díj tulajdonosa: A csapatommal a Baracs SE-vél szinte minden évben részt veszünk a DLSZ által szervezett tornákon. Nagyon örültem,hogy mostmár többedik alkalommal ezen a színvonalas új helyszínen került megrendezésre a Hóvirág kupa, a Rácalmási Sportcsarnokban. Az egy plusz volt idén, hogy több új csapat is részt vett, akikkel megmérethettük magunkat. Az első mérkőzést jól kezdtük, egy gólpasz után sikerült egy gólt is szereznem a csapatnak és ezzel hozzá tudtam járulni a győzelemhez és külön örülök, hogy ezzel a találattal pedig a DLSZ+ díjat nekem ítélte a szervező bizottság. Nagyon jól esett a lehetőség és a bizalom az edzőm részéről, hogy kezdőként léphettem pályára. Azt gondolom jól működött a csapatunk, nemcsak ezen a meccsen hanem a torna többi meccsén is. Szeretném kiemelni, hogy az Előszállási csapat nagyon korrekten és sportszerűen játszott végig a tornán, ahogy a legutóbbi alkalommal is. Mindig öröm velük játszani, mert számomra nagyon pozitív az ő hozzáállásuk és a fiatalos lendületük.
Borbély Dávid a torna egészségügyi szekembere: Először is szeretném megköszönni, hogy részt vehettem ezen a tornán ami nagyon színvonalasra sikerült. Jó volt a szervezés és a lebonyolítás is. Mint egészségügyis voltam jelen és hála Istennek pár kisebb sérülésen kívül nem történt komolyabb. Ügyesek voltak a lányok, vigyáztak egymásra, igazi barátságos mérkőzéseket láttunk. Nem is kívántam kéz és lábtörést csak sok sikert, ami szerintem be is jött! Itt mindenki nyert. Várom, hogy legközelebb is megrendezésre kerüljön hasonló csapatverseny és remélem, hogy szintúgy jelen lehetek!
Deák Eszter, a Számkivetettek játákosa és a Miklós István díj tulajdonosa: Nagyon jól szervezett hangulatos tornán vehettünk részt február legelső napján Rácalmáson. Mind a hét csapat kiváló játékerőt képviselt. Szuper jó meccseket játszottunk mindegyik egyesülettel. A kilátogatók színvonalas mérkőzéseket láthattak az egész nap során. Nagyon jó érzés volt pályára lépni az összes mérkőzésen ezen a napon. Nagyon örülök és hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy a rengeteg csodás megmozdulás közül a szervezők az én gólomat választották a “Nap pillanatának” és megkaphattam a Miklós István díjat. Köszönjük a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek a szervezést!
Megyesi Regina, a Kecskeméti LC játékosa és a torna gólkirálynője: Nagyon boldog vagyok, hogy gólkirálynő lehettem ezen a tornán, de ez az elismerés nem csak az enyém, hanem az egész csapaté is. A labdarúgás csapatsport, és minden egyes gól a csapattársaim munkájának is az eredménye. Nélkülük ez nem sikerült volna. Büszke vagyok arra, ahogyan együtt küzdöttünk, és hogy egy ilyen fantasztikus közösség része lehetek. Szeretném megköszönni a szervezők munkáját, hiszen egy remek tornát hoztak össze, amelyen nagyszerű élmény volt pályára lépni. Ugyanakkor egy ilyen eseményen kiemelten fontos a fair play szelleme, hiszen a sportszerűség minden mérkőzés alapja. Bár a játékvezetés nem mindig volt a legprecízebb, a legfontosabb, hogy mindenki élvezte a játékot, és egy emlékezetes tornát zárhattunk. Köszönöm a csapatnak és az edzőnknek!
I. HÓVIRÁG NŐIA AMATŐR KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ TORNA DÍJAZOTTJAI 2025 | |||||
---|---|---|---|---|---|
VÉGEREDMÉNY | |||||
1. HELY | DUNAÚJVÁROS FC | ||||
2. HELY | SZÁMKIVETETTEK | ||||
3. HELY | BARACS SE | ||||
I. HÓVIRÁG NŐIA AMATŐR KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ TORNA KÜLÖNDÍJASOK 2025 | |||||
JÁTÉKOS | SUHAJDA ANITA (KOMÁROMI FORTUNA) | ||||
KAPUS | ILLÉS MÓNIKA (KECSKEMÉTI LC) | ||||
GÓLKIRÁLYNŐ | MEGYESI REGINA (KECSKEMÉTI LC) | ||||
DLSZ+ DÍJ | SOMOGYI EDINA (BARACS SE) | ||||
MIKLÓS ISTVÁN DÍJ | DEÁK ESZTER (SZÁMKIVETETTEK) | ||||
CARISSA DÍJ | ELŐSZÁLLÁS SE CSAPATA | ||||
DMJV DÍJ | DOMJÁN BOGLÁRKA (DUNAÚJVÁROS FC) |
A kupáról készült képek itt találhatóak: Női Kupa Képekben