XIII. Carissa Kupa: Sajtótájékoztató

Oszd meg másokkal!

Beszámoló a XIII. Carissa Kupa sajtótájékoztatójáról

Az Aranyhordó étterem gyönyörűen feldíszített különtermében került sor a XIII. Carissa Kupa sajtótájékoztatójára. A média képviselői rengeteg információt tudhattak meg a rendezvényről. A tájékoztatót Kalácska András, a Dunaújváros Labdarúgó Szövetség (DLSZ) elnöke nyitotta meg. Bevezetőjében elmondta, hogy az egyik legfontosabb rendezvénye a szövetségnek a Carissa Kupa, mely immár tizenharmadszor van meghirdetve. Nagy öröm, hogy Cserna Gábor Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere elvállalta az esemény fővédnökségét. Az elnök elmondta, hogy érdeklődés a torna iránt évről-évre nő, és nem csak a jelentkező csapatok számának emelkedésére gondol, hanem arra is, hogy egyre többen látogatnak ki megnézni a találkozókat, és a gálamérkőzések, betétműsorok is minden esztendőben színesebbek, érdekesebbek.

Carissa kupa sajtótájékoztató

Ezt követően Petrás Gábor a DLSZ főtitkára vette át a szót, aki egy pár gondolat erejéig visszautalt a hőskorra, amikor még senki nem gondolta volna, hogy ez a rendezvény egy országos hírű, rendkívül népszerű és híres futballeseménnyé növi majd ki magát. A főtitkár elmondta, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan ismét lesz jótékony vonulata a Carissa Kupának, hiszen ezúttal egy életmentő készülék megvásárlásához szerveztek gyűjtést a Társadalmi Felelősség Bizottságának koordinálásával.

Tóth Imre DLSZ

Majd Tóth Imre vette át a szót, aki mint a Carissa SE elnöke, valamint a DLSZ Társadalmi Felelősség Bizottságának vezetője jelezte, hogy már most látszik, hogy ez a jótékony akció is sikeres és hasznos lesz, ugyanis az életmentő készülék árának egy jelentős része már egyben van. Természetesen a tornán is tovább folytatják a gyűjtést, mert eltökélt szándéka a szervezőknek, hogy a díjkiosztón ne csak a győztes csapatok emelhessék fel majd a trófeákat, hanem a defibrillátor megvásárlásához szükséges 807 000 forintos tábla is a magasba lendülhessen, ami azt is fogja jelenteni, hogy mindannyian nyertünk, hiszen megteremtettük a lehetőségét annak, hogy szükség esetén életet, életeket mentsünk, bajba jutott embertársainkon jó eséllyel segíthessünk.

Venkei Zsuzsanna

Ezután Venkei Zsuzsanna a Szevenke Kft vezetője osztott meg a jelenlévőkkel néhány nagyon fontos információt, ugyanis az életmentő berendezés beszerzését ők szervezik és bonyolítják le. Megtudtuk, hogy ez a defibrillátor nemcsak minden igényt kielégítő nagyszerű berendezés lesz, hanem a cég az üzemeltetéséről, az előírt időszakos ellenőrzésekről is gondoskodni fog. Ráadásul tájékoztató jellegű bemutatókat is fognak tartani időközönként, a készülék használatáról.

Sztankovics László, Hingyi László

A szakmai beszámolót követően Sztankovics László önkormányzati képviselő, az Oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság elnöke egy jó hírrel folytatta, ugyanis a bizottság és Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzata 200.000 forinttal támogatni fogja a készülék megvásárlását. A képviselő úrtól azt is megtudhattuk, hogy nagyszerű, és remek kezdeményezésnek tartja az akciót és a jövőben szorgalmazni és nem utolsósorban segíteni fogja a hasonló ötleteket. Véleménye szerint az életmentő készülékek számát tekintve Dunaújváros igencsak rosszul áll, ezért úgy gondolja, hogy ez az akció, nemcsak arról szól, hogy most egy készüléket beszerezzünk, hanem arról is, hogy erre a problémára felhívjuk a figyelmet, és aki tud, és nem utolsósorban akar is segíteni, az hasonló akciók keretében ezt megteheti majd.

Sztankovics László

Hingyi László önkormányzati képviselő, a Gazdasági és területfejlesztési bizottság elnöke ugyancsak üdvözölte a jótékony vonalat és jelezte, hogy példaértékűnek tartja a DLSZ tevékenységét. Egyrészt a rengeteg verseny, bajnokság, rendezvény megszervezését gondolja nagyon fontosnak, hiszen több ezer sportolni vágyót szólítanak pályára a szervezők, másrészt Ő is kiemelte az eseményekhez kapcsolódó nagyszerű karitatív tevékenységeket. Végül két aktív résztvevő is nyilatkozott az előkészületekről és a csapatuk szerepléséről.

Petrás Gábor

Előbb Fekete Mihály rendőr alezredes kapott szót és elmondta, hogy nagyon örültek annak, hogy az egyik gálamérkőzésen a helyi rendvédelmi erők megmutathatják, hogy a sport, a labdarúgás terén is helyt tudnak állni. Mindemellett megtiszteltetésnek is tartják, hogy a Magyar Parlament válogatottal megmérkőzhetnek, és azon a véleményen volt, hogy nem esélytelenül fogják felvenni a küzdelmet, hiszen a kötelékben több olyan kollégája is van, akik a városi bajnokságokban rúgják a labdát.

Végül a Carissa Kupák történetének legeredményesebb csapatának, a hétszeres bajnok Karmacsi Autó FC. vezetőjének, Kővári Lászlónak a véleményét hallgathattuk meg, aki arról beszélt, hogy a szemünk előtt nőtte ki magát a Carissa Kupa országos hírű eseménnyé és ma már egy nagyon komoly erőpróba. Aki a dobogó tetejére akar állni, annak a legjobbak között is a legjobbnak kell lennie. Ezért is büszkék arra, hogy hét alkalommal is meg tudták nyerni ezt a remek versengést.

Kalácska András

A sajtótájékoztató végén Kalácska András DLSZ elnök megköszönte mindenkinek a részvételt és arra buzdította a jelenlévőket, hogy aki csak teheti, vegyen részt az eseményen, mert ebből egyszerűen nem szabad kimaradni!

Dunaújváros, 2014. december 19.