Karmacsi Autó Focicsapat

A negyeddöntőben esett ki a dunaújvárosi Karmacsi Autó a nemzetközi mini foci tornán

Oszd meg másokkal!

A legjobb négy közé jutásért vívott csatában esett ki az olaszországi Lignanóban szeptember 12–15. között megrendezett EMF Euro Cup minifutball tornán a dunaújvárosi Karmacsi Autó együttese. A rajthoz álló negyven csapat között öt magyar együttes szerepelt. Az újvárosi Karmacsi Autó gárdája, mint a Minifutball Ligakupa győztese kvalifikálta magát a rendezvényre.

Éliás Zsolt

"Nagy várakozással indultunk Lignanoba.Mivel két éve már szerepeltünk az EMF CL-ben,nagyjából tudtuk,hogy mire számíthatunk.A sorsolásnál szerencsére elkerültük a román csapatokat,így reális célnak tűnt,hogy továbbjuthatunk. Döcögősen indult a tornánk,ennek ellenére az első két mérkőzésünket simán hoztuk.Második nap jöttek a csoport rangadók,ahol már javuló játékkal újból nyertünk.

A csapat tartását mutatja,hogy bosnyák és spanyol ellenfelünket is hátrányból vertük meg!Ezzel célunkat teljesítettük,csoport elsőként mentünk tovább.Ezután következett egy olyan mérkőzés,ami szerintem csapatunk életében is meghatározó lesz... A román csapat elleni csata mindannyiunknak örök élmény marad! Ezúton is köszönjük a szurkolást!!! Jó volt MAGYARNAK lenni!!!

Sajnos sok áldozattal járt ez a mérkőzés, ezért az elődöntőbe már nem sikerült bejutni.
Összegezve,nagyon jól éreztük magunkat és úgy érzem méltóképpen képviseltük Magyarországot!Ezúton is gratulálok minden Magyar csapatnak és további sok sikert kívánok mindenkinek!

Hajrá Magyarország,hajrá Dunaújváros!

Köszönjük a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség támogatását!

Az első kalapból a H jelű csoportba kerültek a mieink, amelyet százszázalékos teljesítménnyel meg is nyertek. A csütörtök délutáni első mérkőzésen az olasz Dixie Pub Latisana ellen 7–2-re, majd az este a cseh Slehacky ellen 7–3-ra diadalmaskodtak a dunaújvárosiak.

A Karmacsi évek óta uralja a helyi kispályás bajnokság elitligáját – Olaszországban is bizonyított 

A péntek délután következett a bosnyák Sokolovi elleni összecsapás, amelyen hátrányból fordítva nyert meg 2–1-re a Karmacsi. Este a csoport záró körében a spanyol Restaurante La Moneda öt perc alatt kétgólos előnyt szerzett, de ezután zsinórban hat gólt szereztek az újvárosiak, így hibapont nélkül zárták a csoportkört.

Szombaton a legjobb nyolc közé kerülésért a román Lux­ury Team következett. Ezen a találkozón nem bírtak egymással a csapatok, aminek 2–2-es döntetlen lett a vége, így a büntetőlövések döntöttek. Az idegek párharcát a dunaújvárosiak bírták jobban, így jöhetett a negyeddöntő, ahol az A csoport győztese, a bosnyák Tom Cat gárdája volt az ellenfél. Az első félidőben egygólos hátrányba került a dunaújvárosi alakulat, de a második játékrész elején pedig már 4–0 volt az állás. Ezt követően szerzett három gólt a Karmacsi, de az utolsó két percben kétszer ismét a bosnyákok voltak eredményesek, így 6–3-as vereséggel búcsúzott a tornától az újvárosi együttes.
A tornát végül a bukaresti Danco Pro gárdája nyerte.

A rendes játékidőt követően 3–3-at mutatott az eredményjelző, de a maratoni hosszúságú büntetőpárbajban 14–13-ra legyőzték a lengyel Golden Boys csapatát. A Karmacsi Autó együttesét kiverő Tom Cat gárdája a harmadik helyen zárta a sorozatot.

A dunaújvárosi Karmacsi Autó, amely a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) első osztályában, az Acerbis csoportban érdekelt jelenleg egy forduló van túl a bajnokságban, e találkozón 3–1-re verte a Dunabiztost gárdáját.

A minifutball szabályai

Egyszerre öt mezőnyjátékos és a kapus tartózkodhat a pályán. A keretben összesen 15 játékos kaphat helyet, a cserék pedig a nagypályás focival ellentétben folyamatosan zajlanak, és nincsen korlátozva a számuk. Sárga és piros lapokkal a kispályán is találkozhatunk, utóbbi esetén pedig amellett, hogy az érintett játékos már nem léphet pályára a mérkőzésen, csapata öt percig kerül emberhátrányba. Két sárga kártya itt is piros lapot jelent az adott futballistának. Fontos, hogy mind kirúgásból, mint középkezdésből közvetlenül szerezhető gól A mérkőzéseket két játékvezető vezeti.

Forrás: DUOL a dunaújvárosi hírportál