Acerbis Sportruházat

Mindenkinek előnyös együttműködés

Oszd meg másokkal!

A városi amatőr labdarúgók profitálhatnak a legtöbbet a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a Zeusport Áruház hosszú évek óta tartó együttműködéséből, mely az idén nyártól egy szinttel feljebb lépett.

Akik rendszeres követői a Markó Lajos városi kispályás labdarúgó bajnokság küzdelmeinek, azok az elmúlt hat esztendőben már megszokhatták, hogy a sorozat legjobb csapatainak mérkőzéseit a Zeus Osztályban tekinthették meg. A 2017/2018-as szezonban a legjobbak maradtak, a név azonban megváltozott, ugyanis az elit csoport idei bajnokságát már az Acerbis Osztályban vívják meg a résztvevők. A váltás hátteréről a Zeusport Áruház vezetője, Lesnyik Gábor, illetve a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség főtitkára, Petrás Gábor osztotta meg gondolatait.

"Hat év hosszú idő, ezért egy ideje már gondolkoztunk a márkaváltáson, s az Acerbisben találtuk meg végül azt a minőséget és kategóriát, amivel mi előrébb tudunk lépni. Ebből már jelenleg és a jövőben is profitálni tud a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, valamint a bajnokságban szereplő játékosok, hiszen ez egy jobb minőségű termék, elérhetőbb az áruházunkban is, s ezeket ajánljuk fel a jövőben a különböző szponzori akcióikban is. A választékunk lényegesen bővült ezáltal, az olcsóbb, a középkategóriás és a minőségi termékek skálája szélesebb, jobb a PR-ja, már csak azzal is, hogy a spanyol első osztályban futballozó Las Palmas játékosai is a cég termékeiben játszanak, de vannak angol és svájci csapatok is a használói között, vagyis neves csapatok bíznak bennük, ami számunkra is komoly meggyőző erővel hatott.

Egy lendületes, feltörekvő márkáról beszélünk, mely általunk került be az országba, s mely nemcsak mezekkel, sportruházattal foglalkozik, de termékei között nagyon jó minőségű labdákat is találhatunk, ráadásul szinte minden kategóriában, vagyis a hagyományos játékszerek mellett az utcai, de akár a futsal labdák is megtalálhatók. Fontos volt a márkaválasztásunknál, hogy az Acerbis raktárkészlete jelentősebb, ráadásul élő raktárral bírnak, s ezzel az aktuális rendelések teljesítése lényegesen felgyorsult, így mi is sokkal hamarabb ki tudjuk elégíteni vásárlóink igényeit. Nem titok, nagy piacot jelentenek számunkra a városi bajnokságban játszó labdarúgók, ám amiben lehet, igyekszünk segíteni nekik, ezért a helyi kispályás labdarúgó bajnokság összes csapatának kedvezményt biztosítunk Acerbis termékeinkre a következő négy esztendőben" – árulta el Lesnyik Gábor.

Acerbis Sport

Ezt erősítette meg a DLSZ főtitkára is, aki elmondta, hogy az elmúlt hat évben az is volt az egyik célkitűzésük, hogy a dunaújvárosi kispályás labdarúgó csapatok megfelelő ár-érték arányban találják meg a nekik tetsző sportfelszereléseket.

"Ezt eddig is meg tudták tenni itt, s ahogy látjuk a készletet a boltban, ezzel a jövőben sem lesz gond sőt, sokkal nagyobbak lesznek a variációs lehetőségek, mint eddig voltak, hiszen többfajta színből választhatják ki például mezeiket a labdarúgás szerelmesei. Az együttműködés persze nemcsak számunkra előnyös, a Zeusport Áruház is sokat nyer ezzel, ezért biztos vagyok abban, hogy ez az együttműködés tényleg mindenki számára előnyős lesz a jövőben, mert számunkra az a fontos, hogy a bajnokságokban résztvevő játékosok számára a lehető legjobb minőséget biztosítsuk mindenben. Ennek már van látható eredménye is, ugyanis az első osztály tavalyi dobogósai már egy-egy garnitúra Acerbis mezzel gazdagodtak, míg a közelmúltban Csantavéren adtunk át mezeket a település U9-es ifjú labdarúgóinak, illetve az Acerbis Osztály idei csapatai egy-egy ajándék labdát is kapnak, melyeket itt a Zeussport Áruházban vehetnek át. – fogalmazott Petrás Gábor.

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a Zeussport Áruház azonban nem áll meg itt, tovább javítaná eddig is példás együttműködését. A legutoljára 2014 nyarán megrendezett Zeus Kupa mintájára létrehoznák a nyári Acerbis Kupát, melyen az amatőr sportolók versenghetnének egymással jól szervezett keretek között. Óriási felelősség és feladat a mozgás, a sport és a labdarúgás megszerettetése a fiatalsággal, ezért őket is egy nagyszabású tornával csalogatnák ki a pályára, ennek részleteiről azonban még folynak az egyeztetések.  A felek nem titkolt célja az, hogy még tovább mélyítsék kapcsolataikat, minél több rendezvényen állhassanak egymás mellett, s az Acerbis által úgy is növelnék a szövetség népszerűségét, hogy újra elindítják a nagy hagyományokkal rendelkező Merényi kupát az általános iskolások körében, hiszen mindkét szervezetnek a legfontosabb, hogy a gyerekeket kimozdítsák a számítógépek elől és pályára hívják őket.

Mert a szövetség mottója, hogy Mindenki győztes, aki Focizik...