Labdarúgó-világbajnokság

A FIFA Labdarúgó-világbajnokság (labdarúgóvébé, futballvébé; angolul: FIFA World Cup, Football World Cup, Soccer World Cup vagy egyszerűen World Cup) a nemzetközi labdarúgóélet legfontosabb és legnépszerűbb viadala. A FIFA-tag nemzeti férfi labdarúgó-válogatottak versengenek a kupáért, amelyet a négyévente megrendezett döntő nyertese kap meg.

Az első döntőt 1930-ban rendezték Uruguayban, és a kupát azóta minden negyedik évben kiadták, kivéve 1942-t és 1946-ot, amikor a második világháború miatt nem rendeztek labdarúgó-világbajnokságot.

A 2010-ben érvényes szabályok szerint a négy-öt hétig zajló döntőben 32 nemzeti válogatott mérte össze az erejét. A házigazda automatikus részvevője a tornának, míg a többi csapat – a címvédőt is beleértve – selejtezőket játszik a részvételi jogért. A vb döntője hagyományosan a világ egyik legnézettebb sporteseménye. Az eddig rendezett 19 döntőben mindössze nyolc nemzet nyert kupát, a legtöbbször (öt alkalommal) a brazil labdarúgó-válogatott.

Magyarország kétszer játszott világbajnoki döntő mérkőzésen. 1938-ban Olaszországtól, 1954-ben pedig az NSZK-tól szenvedett vereséget.

A vébék előtörténete

Az első nemzetközi labdarúgó meccset 1872-ben játszotta az angol és a skót nemzeti csapat, de ekkor még ritkán játszották a futballt Nagy-Britannián kívül.

Miután a sport máshol is népszerű lett, az 1900-as és az 1904-es nyári olimpiákon, illetve az 1906-os olimpiaközi játékokon bemutató sportággá vált. Az 1908-as nyári játékoknak már hivatalos sportága volt. A versenyt az angol labdarúgó szövetség (The Football Association, rövidítve FA) szervezte amatőr játékosoknak, de a futballt még ekkor is nagyon sokan gyanakvóan inkább csak shownak, mint valódi sportnak tekintették. 1908-ban és 1912-ben is az angol amatőr együttes győzött.

1906-ban a FIFA megpróbálkozott egy önálló nemzetközi labdarúgó torna megrendezésével Svájcban. A FIFA hivatalos története szerint azonban ez a torna sikertelen volt.

Mivel az olimpiai versenyt továbbra is csak amatőr csapatok számára rendezték, 1909-ben Sir Thomas Lipton Torinóban tornát szervezett, a Sir Thomas Lipton Trófeát. Ezen klubok, nem nemzeti válogatottak vehettek részt, bár minden klub egy-egy nemzetet képviselt. Emiatt a torna nem tekinthető a Világbajnokság igazi elődjének, bár sokan még így is az első világbajnokságként emlegetik. A legnagyobb tekintélyű olasz, német és svájci profi klubok vettek részt rajta. Az első tornát az északnyugat-angliai amatőr csapat, a West Auckland nyerte. (Angliát azért amatőr csapat képviselte, mert az FA elutasította a részvételt.) 1911-ben a West Auckland meg is védte a címét, így a versenykiírás szerint örökre megtarthatták a kupát.

1914-ben a FIFA elismerte az olimpiát amatőr labdarúgó világbajnokságnak, így az 1924-es nyári olimpiai játékok az első hivatalos kontinenseken átnyúló nemzetközi labdarúgó viadal lett. Ezt a versenyt Uruguay nyerte, 1928-ban pedig újra ők lettek a győztesek, egy másik dél-amerikai csapat, Argentína pedig a második. A FIFA ugyanebben az évben úgy döntött, hogy most már önállóan szervez nemzetközi versenyt, és mivel Uruguay már kétszeres bajnok volt és függetlensége kivívásának százéves évfordulójára készült 1930-ban, ők kapták meg a rendezés jogát.

Az első hivatalos világbajnokság

Az Estadio Centenario, az első világbajnoki döntő színhelye (Montevideo, Uruguay)
Az 1932-es los angelesi olimpia szervezése közben kiderült, hogy a labdarúgást nem fogják felvenni a versenysportágak közé, mivel az Amerikai Egyesült Államokban nem volt népszerű. A FIFA és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az amatőr játékosok státuszát illetően is összekülönbözött. A FIFA elnöke, Jules Rimet mindezek miatt belefogott az Uruguay-ba tervezett 1930-as torna átszervezésébe világbajnoksággá. A nemzeti labdarúgó szövetségeket kérték fel, hogy delegáljanak nemzeti csapatot, a helyszín azonban szerencsétlennek bizonyult, mivel az európai csapatok számára az út Uruguayba hosszú és költséges volt. Európából senki nem is jelentkezett a tornára, egészen két hónappal e verseny kezdete előttig. Ekkor nagy nehezen Rimet rávette Belgiumot, Franciaországot, Romániát és Jugoszláviát, hogy küldjenek csapatot. Végül összesen 13 nemzet vett részt: hét Dél-Amerikából, négy Európából és kettő Észak-Amerikából.

Az első két meccset egy időben játszották: a franciák 4–1-re verték Mexikót az Egyesült Államok pedig 3–0-ra győzött Belgium ellen. A világbajnokságok történetének első gólját a francia Lucien Laurent rúgta. Négy nappal később az amerikai Bert Patenaude érte el a vébék első mesterhármasát, amellyel 3–0-ra verték Paraguayt. A döntőben Uruguay 4–2 re győzte le Argentínát 93 ezer néző előtt Montevideóban, így lett a rendező az első vébé-győztes.

A népszerűség útján

Az első világbajnokságok a távolságok áthidalása és a II. világháború problémáival küszködtek. Kevés dél-amerikai csapat vállalta, hogy Európába utazzon az 1934-es és az 1938-as világbajnokságokra: egyedül Brazília vett részt mindkettőn. Az 1942-es és 1946-os tornákat a világháború miatt meg sem tartották.

Az 1950-es világbajnokságon vettek részt először brit csapatok. Korábban, 1920-ban a britek kivonultak a FIFA-ból, részben mert nem akartak azon nemzetek ellen játszani, akikkel korábban háborút viseltek, másrészt mert nem jól viselték a külföldi befolyást a hagyományos játékuknak tekintett labdarúgásra. 1946-ban mégis elfogadták a FIFA meghívását az újracsatlakozásra. 1950-ben tért vissza Uruguay is, amely bojkottálta ez előző két VB-t.

Az 1934 és 1978 között tartott világbajnokságok döntőin 16 csapat vehetett részt (kivéve 1938 és 1950, amikor már bejutott csapatok visszavonták a nevezésüket). A csapatok zöme Európából és Latin-Amerikából érkezett és nagyon kevesen Afrikából, Ázsiából, illetve Óceániából. Ez utóbbi csapatokat az európai és dél-amerikai válogatottak általában könnyedén legyőzték. (Emlékezetes ellenpélda volt viszont Észak-Korea, amely bejutott az 1966-os verseny negyeddöntőjébe.)