Kispályás labdarúgás 5 + 1 története

Az oldal a Magyarországon is népszerű 5 + 1 -es kispályás labdarúgást mutatja be.

A magyar (5+1-es) kispályás labdarúgás története

1947

A felszabadulást követően a szétesett sportmozgalom újraindítását a Magyar Kommunista Párt sportprogramja jelentette. A párt célul tűzte ki a tömegsport megszervezését, a minőségi sport fejlesztését, a sportolók egészségének rendszeres ellenőrzését, megóvását, és a magyar sport nemzetközi kapcsolatainak kiépítését. A program nyomán indulhatott meg labdarúgás fejlődése.

1949

Az év elején politikailag határoztak arról, hogy elősegítik a tömegek sportolásának megszervezését. Mivel azonban a feltételek /különösen az anyagiak/ nem álltak rendelkezésre, ezért átmeneti és részmegoldásokat kellett találni. Jó megoldásnak látszott egy egységes sportjelvény szerző mozgalom kibontakoztatása, amit Munkára, Harcra Kész (MHK) mozgalomnak neveztek el. Az MHK fő célja volt, hogy a politikailag meghatározott két fő csoport, a munkások és a parasztok tömegeit vonja be a sportba, hiszen ők addig kiszorultak ez egyesületekből, a minőségi sportokból. A statisztikai adatok „növelése" érdekében a mozgalmat kiterjesztették az iskolákra, a hivatalokra, a fegyveres testületekre is. Ebben az évben a 434 045 jelentkező közül, 250 000 fő szerezte meg a jelvény valamelyik fokozatát.

1958

A minőségi sporttól eltérően, a tömegsport szervezésében a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) és az ágazati szakszervezetek jártak az élen. Megfelelő, ellenőrizhető szabályok mellett nagypályás bajnokságokat szerveztek. Csapataik jól „felszereltek" voltak. A mezek, nadrágok, sportszárak, zoknik, labdarúgó cipők és labdák elegendő mennyiségben álltak rendelkezésre. Ingyen pályát biztosítottak, kifizették a – hivatalosan az MLSZ-el együttműködési szerződés keretében tevékenykedő – játékvezetőket. A konkrét szabályok ellenére – a túlzott sikerre törekvő sportvezetők miatt – egyre többször előfordult az igazolatlan, az úgynevezett svarc (fekete) igazolás, ami lassan a tömeges nagypályás labdarúgás elhalálozásához vezetett. A labdarúgással megfertőzött tömegek (kisebb fizikai-, technikai-, taktikai felkészültség) azonban igyekeztek megtalálni a labdarúgás valamilyen formáját. A nagypályás szakszervezeti labdarúgás átalakult kispályás szakszervezeti, üzemi mérkőzésekké, majd szervezettebb formában bajnokságokká. A szakszervezetek, vállalatok, a szövetkezetek, az üzemek mellé bekapcsolódtak az önkormányzati sportosztályok is, hogy a területükön felmerülő tömegsport jellegű labdarúgást anyagiakban (játékterek, öltözők, felszerelések, stb.), szervezésben támogassák.

Az MLSZ – a SZOT szerint igen helytelenül – nem ismeri el a hivatalos kispályás labdarúgó bajnokságokat, ezért a Játékvezető Bizottságok hivatalosan nem küldenek játékvezetőket. A tornákon szabadidejüket feláldozó, hivatalos vizsgával rendelkező – általában az idősebb – bírók tevékenykednek. A kispályás bajnokságok alkalmasak a labdarúgás tömegjellegének kiszélesítésére, hiszen bármely kézilabda pályán űzhető, még csak különleges felfestésre sincs szükség. A csapatok létszáma 2 x 6 fő, akiből az egyik a jól megkülönböztethető kapus. A játékidő 2 x 20 perc.

Később a kispályás labdarúgás a tömegsport-rendezvények egyik legsikeresebb formája, a nagypályás labdarúgás egyik mostoha gyermeke. Itt van a legtöbb néző /munkatárs, családtag, barát, semleges érdeklődő, stb./, itt van a legnagyobb lehetősége a csoport szellem kialakulásának. Magyarországon mindig valami olyat találnak ki, amelyik nem alkalmazkodik a környező országok hasonló rendszerű labdarúgó játékához. Ennek ellenére rendkívül népszerű, és nagyon sok embert, elsősorban férfiakat, gyerekeket mozgat meg. Lényeges elem, hogy egyedi szabályokat, lebonyolítási rendet, játékvezetői feladatokat, sorsolási segédleteket dolgoztak ki, és ezeket egységesen alkalmazzák.

1960

Az állami sportvezetés határozatai még fokozottabban előtérbe helyezik a tömegek sportját. A gyárakból, szövetkezetekből, üzemekből, hivatalokból a dolgozók tömegei vesznek részt önkéntes alapon a különböző házibajnokságokon és sportnapokon /vállalatok, trösztök, szakszervezetek, stb./. Különösen a labdajátékokban emelkedik a résztvevők száma, mivel ezek a sportágak tudják a legjobban összefogni a csoportokat, szemben az egyéni sportágakkal. Egyre szélesebb területen szerveződnek a háziversenyek, bajnokságok, szakmai sportnapok, melyet összefog az évente megrendezésre kerülő /megyei, városi, kerületi, stb./ Munkahelyi Spartakiád versenyrendszere. Négyévenként Országos Munkahelyi Spartakiád döntőkre kerül sor.

Igen jelentős szerepet foglal el a tömegek sportjában a kispályás labdarúgás. Az 5+1-es rendszerű kispályás sportjátéknál is a nagypályás labdarúgás szabályaira támaszkodnak, kialakítva a legfontosabb- és speciális szabályokat, amelyek a kispályás játék sajátosságai. Azokban a kérdésekben, melyekben a helyi, speciális szabályok nem rendelkeznek, minden esetben, a nagypályás játékszabályokban rögzített elvek az irányadóak és ezek alkalmazásával járnak el, a játékvezetők. Ugyanis nem lehet olyan labdarúgással kapcsolatos szabályi kérdés, amit valahol ne szabályoztak volna. Ezeken a kispályás labdarúgó mérkőzéseken szövetségi játékvezetők működne közre.

Az év elejétől már önálló fejlődésnek indul a kispályás labdarúgás. A mozgás igénye, valamint a játékos sportlehetőségek keresése kialakította az önálló szerveződés különféle formáit, pl. bajnokságokat – benne az osztályokat –, tornákat, kupákat stb. A kispályás labdarúgás az érdeklődés hatására és a hatékony szervező munka fejlődésével rövid idő alatt tömegméretű népszerűségre tesz szert.

Az iskolai testnevelés elősegítése érdekében kombinált /kézilabda, kosárlabda, röplabda, stb./ játéktereket alakítottak ki. A központi rendezvényeken kívül, a spontán szerveződések, a vállalati tornák, az iskolai sportrendezvények, a labdarúgó szövetségek által rendezett tornák egyre több sportembert vonzottak a hét szinte minden napján. A kézilabdánál meghatározott játéktér méretek, a rendelkezésre álló kapu, a játékterek viszonylagos nyitottsága lett a „táptalaja" a kispályás labdarúgás kialakulásának, egyre szervezettebbé válásának. A játékterek többségét aszfalt felülettel készítették, hogy tartós legyen /de egyben kialakították a sportsérülések „melegágyát"/ esetenként salakos játéktereket építettek, hogy a költségeket csökkentsék. A játékterek felülete nem gátolja, hanem segíti a sportolási igények önálló- és szervezett keretek közötti kibontakozását.

1980-as évek

Ezekben az években kialakult sportbázisok működnek, elsősorban az önkormányzatok által biztosított játéktereken vagy iskolai sportpályákon. A tömegesen épülő tornatermek a téli labdarúgó játékoknak adnak létjogosultságot. Az évtized vége felé az önkormányzatok sportosztályai egyre jobban teret engednek a kispályás labdarúgás vállalkozás jellegű szervezésének, irányításának. Egyre több városi, megyei, vagy multinacionális vállalat támogatásával országos tornák bonyolítására kerül sor. A kor követelményeinek megfelelően egyre több női csapat alakul, és helyet igényel magának a kispályás labdarúgásban.

Az évtized közepétől a kispályás labdarúgás országos szervezésében forradalmi változások következnek be, a belga sportszakmai alapokra épülő minifutballt, felváltja a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) által támogatott futsal (4+1) rendszerű kispályás labdarúgás. Az MLSZ a hazai és a nemzetközi követelményeknek engedve, megalakítja az országos kispályás bizottságot. Ez a szervezet kifejezetten a futsallal és társként hozzácsatolt strandlabdarúgás országos- és nemzetközi szervezésével foglalkozik. Azonban a megyei- és városi labdarúgó-szövetségek keretében „tevékenykedő" kispályás bizottságok érdemi munkája elsősorban az 5+1-es rendszerű tömegsportot támogatják.

1990-es évek

Az 5+1-es kispályás labdarúgás a futsal kialakulásának idején is töretlenül fejlődött, térnyerése napjainkban is hasonló dinamikával folytatódik. A nyári rendszerű bajnokságok az esetek többségében vállalkozások által működtetett játéktereken – télen tornatermekben kerülnek megrendezésre. A női labdarúgás fejlődésére jellemző, hogy az „első fecskék" helyét egyre többen veszik át és szervezett körülmények között bajnokságokban mérik fel képességeiket, formájukat.

2009

A FIFA – így tagszövetségei is – elsősorban a futsallal illetve a strandlabdarúgó ággal foglalkoznak. Lassan két évtizedes tevékenységét nem tudja a futsal ágazat dinamikus utánpótlással kiegészíteni. Az 1980-as években a futsalt (is) játszó csapatok száma 150 és 200 között mozgott. A megalakult a futsal NBI, majd az NBII. Később ebből a tömegbázisból további merítést nem végeztek, nem tettek lehetővé központi szervezésű foglalkoztatásokat, tornákat, így a tömegbázis érdeklődése automatikusan visszafordult az 5+1 játéknál megtalált szórakozáshoz. (TOP Business CUP, Alcufer Kupa, stb.)