II. Nemzeti Foci Kupa

II. Nemzeti Foci Kupa - Csapatszellem

Esemény ideje: 
2016. március 14. hétfő 09:00
Oszd meg másokkal!

Nemzeti Sportnap

Ahogy a torna díjkiosztóján is elhangzott, Dunaújvárosban mindig találnak okot a mozgásra, a sportolásra. Ezúttal – immár második alkalommal – Nemzeti Ünnepünk apropóján húztak futball-cipőt az amatőr labdarúgók, március 14-én, hétfőn.

Nemzeti kupa DLSZ 2016

A Dunaújváros Sportcsarnok ismét megtelt jó hangulattal, remek mérkőzésekkel és nem utolsósorban sporttal. Az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc hőseire emlékeztek, egy nagyszerű közös programmal. Reggel nyolc órakor nyitotta a napot a Lajosmizséről érkezett „Alkalmatlanok” csapata, a jó erőkből álló – a dunaújvárosi I. osztályú bajnokságban szereplő – SZP Asztalos XXL M.M.I. legjobbjai ellen. Ezen a találkozón mindössze egy gól született, azt az újvárosiak szerezték, megadva ezzel a torna alaphangját. Később kiderült, hogy ez a találkozó akár csoportdöntőnek is beillett volna, hiszen ez a két csapat végül a csoport első két helyén végezve lépett tovább az egyenes kieséses szakaszba. Nyolc óra 20 perckor már a „B” csoportban is pattogott a labda. Itt a Zéró Tolerancia csapata, a Mórról érkező „Madarak” alakulata ellen lépett pályára. Sajnos a 15 gárdára tervezett forgatókönyv már az elején borult, egy sajnálatos és váratlan visszalépés miatt, ugyanis a „B” csoportba sorsolt Kulcs SE csapata végül nem tudott részt venni a rendezvényen. Természetesen a menetrend apró változtatást követően gördülékenyen lett levezényelve, nem okozott fennakadást a kulcsiak távolmaradása. A „B” csoport küzdelmei így egy kicsit korábban, de izgalmas fordulatos mérkőzéseket követően értek véget, és a GBB Kft. elsőségét hozták. A másik továbblépő ebből a csoportból, a „Madarak” együttese volt. A „C” csoport 11 óra 20 perckor kezdte meg a küzdelmeket és az első osztályú játékosokkal megerősített Rutin Mix győzelmét hozta. A Bianca Trade második helye sem volt megkérdőjelezhető, így következhettek az egyenes kieséses mérkőzések.

A legjobb nyolc mezőnyében „vidéki rangadóra” került sor az első találkozón. Innen a móriak léptek tovább egy szemfüles góllal a Lajosmizseiek nagy bánatára. A folytatásban a Steelworkers búcsúztatta az esélyesebbnek tűnő SZP Asztalos gárdáját, majd a Rutin Mix vívott parázs hangulatú mérkőzést a Mirage csapatával és szerencsés körülmények között tudott továbblépni. Ezt a szakaszt a GBB Kft és a Bianca Trade találkozója zárta és igaz, hogy a 2:2-es döntetlent hozó mérkőzést követően büntetőkkel a GBB Kft nyerte a párharcot, azonban két játékosukat is jogosulatlanul szerepeltettek ezen a meccsen, így a Bianca Trade jogos óvásának a Versenybizottság helyt adott, így ők léphettek tovább a legjobb négy közé.

Az elődöntők kilenc gólt hoztak és Rutin Mix, illetve Steelworkers győzelmet. A bronzmeccsen aztán a kissé elfáradó móriak, alulmaradtak 3:0 arányban a Bianca Trade-del szemben. Érdekesség, hogy mindhárom gólt a jó formában játszó Vincze Dezső szerezte. A torna döntőjében két olyan csapat találkozott, akik már a csoportmérkőzések alkalmával megküzdöttek egymással. Akkor a Rutin Mix 3:1 arányban tudott nyerni a Steelworkers ellen, azonban egy kupadöntő teljesen más kávéház. Sokáig nem is esett gól, aztán a találkozó 10. percében az egész nap remekül játszó Szili Zoltán lódult meg és sorra kicselezve a Steelworkers védőit végül a léc alá helyezte a labdát. (1:0) A hátrányba került „Acélmunkások” elszántan támadtak, de ismét gólt kaptak. (2:0) A hajrában ugyan sikerült szabadrúgásból szépíteniük (2:1), de az egyenlítést jelentő találatot már nem sikerült megszerezniük. A II. Nemzeti Kupát, a Rutin Mix csapata nyerte, amihez gratulálunk!

II. NEMZETI FOCI KUPA
VÉGEREDMÉNY
1. HELY RUTIN MIX
2. HELY STEELWORKERS
3. HELY BIANCA TRADE
KÜLÖN DÍJAZOTTAK
JÁTÉKOS SZILI ZOLTÁN (RUTIN MIX)
KAPUS GÁBOR ÁRON (STEELWORKERS)
GÓLKIRÁLY VINCZE DEZSŐ (BIANCA TRADE)

Szili Zoltán (Rutin Mix) a torna legjobb játékosa: Köszönjük a rendezőknek, hogy részt vehettünk egy ilyen nagyszerű tornán, ahol remek hangulatú mérkőzések voltak. Gratulálok csapatomnak, hiszen megvédtük címünket és idén is megnyertük a Nemzeti Kupát! Nagyon örültem mikor megtudtam, hogy én lettem a torna legjobb játékosa és ezért külön köszönet jár a csapatomnak és a szurkolóknak, akik nélkül ez nyilván nem sikerülhetett volna! Reméljük, hogy a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség még sok ilyen remek tornát rendez! Még egyszer: Köszönjük!

Deimel Dávid csapatvezető (Bianca Trade): Remek gondolat volt a DLSZ részéről, hogy a hosszú hétvégén is lehetőséget biztosított a sportolásra. A már korábbi kupákon megszokott remek szervezés várt minket a mai napon is. Csapatunk jó játékkal, veretlenül jutott be a legjobb négy közé, ahol ellenfelünk kihasználta hibáinkat, így az elődöntőt követően a bronzmérkőzésre készülhettünk. A kupa gólkirálya Vincze Dezső lett, aki egy mesterhármassal segítette csapatunkat a dobogóra a móri együttes ellen. Köszönet jár Sájer Istvánnak, aki a kupán való indulást biztosította számunkra. Gratulálunk mindenkinek, aki a II. Nemzeti Kupán való részvételt és a mozgást választotta.

Kertész Ferenc csapatvezető (Rutin Mix): Címvédőként indultunk neki a II. Nemzeti Kupának, így fontosnak tartottuk, hogy idén is a magasba emelhessük a serleget. Szeretném megköszönni a csapatomnak, hogy remek játékkal aztán sikerült is az első helyen végeznünk a megmérettetésen! A kupa megszervezésével és lebonyolításával teljes mértékben elégedettek voltunk, hiszen a megszokott színvonallal került megrendezésre az amatőröknek kiírt Nemzeti Kupa. Köszönjük, hogy részt vehettünk a rendezvényen, és gratulálunk a tornán résztvevő valamennyi csapatnak és a különdíjasoknak. Nagyon jól éreztük magunkat és jövőre is részt veszünk a III. Nemzeti Kupán!

Gábor Áron, a torna legjobb kapusa (Steelworkers): Elsősorban szeretném megköszönni a szervezőknek, hogy egy ilyen jól megszervezett tornán vehettem részt a csapatommal. A csoportmeccseken kicsit akadozott a játékunk, de a kieséses szakaszban már átestünk a holtponton és egészen a döntőig meneteltünk. A magam részéről próbáltam a maximumot nyújtani és köszönöm, hogy a teljesítményemet ezzel a különdíjjal ismerték el. Remélem még sok hasonló eseményen vehetek részt itt Dunaújvárosban.

Előzmények

II. Nemzeti Foci Kupa - Csapatszellem

Petrás Gábor DLSZPetrás Gábor a kupa főszervezője és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Főtitkára: Újra pályára hívjuk az amatőr kispályás labdarúgókat egy jeles nap alkalmából, hiszen Március 15-ére emlékezve kívánjuk visszaidézni az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeit. Ennek apropóján a pályán a küzdeni akarás és a csapatszellem fog szimbolizálni, érvényesülni. Szövetségünk március 14-ére írta ki a kupát, melyre 16 csapatot várunk, közel 200 sportolóval, akik betöltik a teret és a munkaszüneti napon is a sportolást választják szabadidejükben. A 15 csapatot 3 ötös csoportba fogjuk sorsolni. A továbbutók egyenes kieséses rendszerben folytatják a küzdelmeket. A díjátadó várhatóan este 19.00 órakor kezdődik, az első három helyezett csapat oklevelet, kupát, érmet vihet haza, valamint a legjobb játékos, kapus és gólkirály is egy emlék serleggel gazdagodik. Az amatőr sportolók részére megrendezésre kerülő Nemzeti kupa Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával valósul meg. Természetesen a belépés ingyenes és várjuk a nézőket, szurkolókat március 14-én hétfőn a Dunaújváros Sportcsarnokba. 

Technikai információ:

  • 2016. március 14. hétfő
  • Dunaújváros Sportcsarnok / 2 pálya
  • MAX 16 csapat
  • Nincs megkötés
  • 9.999, - Forint / csapat
  • Információ: +3670-616-5941
  • sorsolás: 2016. március 10. csütörtök 18.00 óra DLSZ iroda 
II. NEMZETI FOCI KUPA
VÉGEREDMÉNY
1. HELY RUTIN MIX
2. HELY STEELWORKERS
3. HELY BIANCA TRADE
KÜLÖN DÍJAZOTTAK
JÁTÉKOS SZILI ZOLTÁN (RUTIN MIX)
KAPUS GÁBOR ÁRON (STEELWORKERS)
GÓLKIRÁLY VINCZE DEZSŐ (BIANCA TRADE)

Fontos információ, hogy a jelentkezett csapatok nevezése akkor válik véglegessé, ha a nevezési díjat befizette! Piros színnel jelöljük a benevezett csapatokat!

II. NEMZETI FOCI KUPA - CSAPATSZELLEM
 CSAPAT JELENTKEZÉS  NEVEZÉS
 1. ZÉRÓ TOLERANCIA IGEN IGEN
 2. SIKER ABLAK GSV IGEN IGEN
 3. GASZIVIDEO SA IGEN IGEN
 4. STEELWORKERS IGEN IGEN
 5. SURPRISE IGEN IGEN
 6. RUTIN MIX IGEN IGEN
 7. BIANCA TRADE IGEN IGEN
 8 . ROYAL FLUSH IGEN IGEN
 9.. SZP ASZTALAOS XXL M.M.I. IGEN IGEN
 10. MIRAGE IGEN IGEN
 11. KULCS SE IGEN IGEN
 12. GBB KFT IGEN IGEN
 13. ALKALMATLANOK FC IGEN IGEN
 14. MADARAK IGEN IGEN
 15. HAMUTIPRÓK IGEN IGEN

 

CSOPORTBEOSZTÁS
A CSOPORT B CSOPORT C CSOPORT
1.  ALKALMATLANOK 1.  ZÉRÓ TOLERANCIA 1. GASZIVIDEO SA
2.   SZP ASZTALAOS 2.  MADARAK 2. HAMUTIPRÓK
3.   SURPRISE 3.  GBB KFT 3. RUTIN MIX
4.   ROYAL FLUSH 4.  KULCS 4. STEELWORKERS
5.  SIKER ABLAK GSV 5.  MIRAGE 5. BIANCA TRADE
AZ A CSOPORT MÉRKŐZÉSEI
DUNAÚJVÁROS, 2016. MÁRCIUS 14. HÉTFŐ
08.00 (N) ALKALMATLANOK 0 - 1 SZP ASZTALOS XXL M.M.I.
08.00 (K) SURPRISE 2 - 3 ROYAL FLUSH
08.40 (N) ALKALMATLANOK 4 - 0 SURPRISE
08.40 (K) SZP ASZTALOS XXL M.M.I. 1 - 0 SIKER ABLAK GSV
09.20 (N) ROYAL FLUSH 1 - 3 SIKER ABLAK GSV
09.20 (K) SZP ASZTALOS XXL M.M.I. 5 - 2 SURPRISE
10.00 (N) SZP ASZTALOS XXL M.M.I. 0 - 0 ROYAL FLUSH
10.00 (K) ALKALMATLANOK  4 - 1 SIKER ABLAK GSV
10.40 (N) SURPRISE 4 - 1 SIKER ABLAK GSV
10.40 (K) ALKALMATLANOK 3 - 1 ROYAL FLUSH
A B CSOPORT MÉRKŐZÉSEI
DUNAÚJVÁROS, 2016. MÁRCIUS 14. HÉTFŐ
08.20 (N) ZÉRÓ TOLERANCIA 3 - 4 MADARAK
08.20 (K) GBB KFT 5 - 0 KULCS SE
09.00 (N) ZÉRÓ TOLERANCIA 1 - 2 GBB KFT
09.00 (K) MADARAK 4 - 1 MIRAGE
09.40 (N) KULCS SE 0 - 5 MIRAGE
09.40 (K) MADARAK  1 - 6 GBB KFT
10.20 (N) MADARAK 5 - 0 KULCS SE
10.20 (K) ZÉRÓ TOLERANCIA 1 - 6 MIRAGE
11.00 (N) GBB KFT 1 - 1 MIRAGE
11.00 (K) ZÉRÓ TOLERANCIA 5 - 0 KULCS SE
A C CSOPORT MÉRKŐZÉSEI
DUNAÚJVÁROS, 2016. MÁRCIUS 14. HÉTFŐ
11.20 (N) GASZIVIDEO SA 0 - 4 HAMUTIPRÓK
11.20 (K) RUTIN MIX 3 - 1 STEELWORKERS
11.50 (N) GASZIVIDEO SA 0 - 5 RUTIN MIX
11.50 (K) HAMUTIPRÓK 1 - 2 BIANCA TRADE
12.20 (N) STEELWORKERS 1 - 1 BIANCA TRADE
12.20 (K) HAMUTIPRÓK 1 - 4 RUTIN MIX
12.50 (N) HAMUTIPRÓK 1 - 1 STEELWORKERS
12.50 (K) GASZIVIDEO SA 1 - 4 BIANCA TRADE
13.20 (N) RUTIN MIX 1 - 1 BIANCA TRADE
13.20 (K) GASZIVIDEIO SA 0 - 5 STEELWORKERS
II. NEMZETI FOCI KUPA  A CSOPORT TABELLA
HELY  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1. SZP ASZTALAOS XXL M.M.I. 4 3 1 0 7 - 2 10
2. ALKALMATLANOK 4 3 0 1 11 - 3 9
3. SIKER ABLAK GSV 4 2 0 2 8 - 7 6
4. ROYAL FLUSH 4 1 1 2 5 - 8 4
5. SURPRISE 4 0 0 4 5 - 16 0
II. NEMZETI FOCI KUPA  B CSOPORT TABELLA
HELY  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1. GBB KFT 4 3 1 0 14 - 3 10
2. MADARAK 4 3 0 1 14 - 10 9
3. MIRAGE 4 2 1 1 13 - 6 7
4. ZÉRÓ TOLERANCIA 4 1 0 3 10 - 12 3
5. KULCS SE 4 0 0 4 0 - 20 0
II. NEMZETI FOCI KUPA  C CSOPORT TABELLA
HELY  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1. RUTIN MIX 4 3 1 0 13 - 3 10
2. BIANCA TRADE 4 2 2 0 8 - 4 8
3. STEELWORKERS 4 1 2 1 8 - 5 5
4. HAMUTIPRÓK 4 1 1 2 7 - 7 4
5. GASZIVIDEO SA 4 0 0 4 1 - 18 0

Minden csoportból az 1-2 helyezett automatikusan továbbjut, valamint a két legjobb harmadik helyezett csapata jut a legjobb 8 csapat közé. 

A legjobb harmadik helyezések eldöntése: 

- pontszám

- több győzelem

- gólkülönbség

- több lőtt gól

- 3-3 hétméteres az érintett csapatok részvételével

EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NÉGY KÖZÉ JUTÁSÉRT
13.40 (1) ALKALMATLANOK 0 - 1 MADARAK
14.00 (2) SZP ASZTALAOS XXL M.M.I. 0 - 2 STEELWORKERS
14.20 (3) RUTIN MIX 2 - 1 MIRAGE
14.40 (4) GBB KFT 2 - 2  óvás 0-5 BIANCA TRADE
DÖNTŐBE JUTÁSÉRT
15.00 (5) MADARAK 2 - 4 RUTIN MIX
15.20 (6) STEELWORKERS 2 - 1 BIANCA TRADE
BRONZMÉRKŐZÉS
15.50 MADARAK 0 - 3 BIANCA TRADE
ARANYMÉRKŐZÉS
16.15 RUTIN MIX 2 - 1  STEELWORKERS
16.45 EREDMÉNYHÍRDETÉS
 
II. NEMZETI FOCI KUPA
VÉGEREDMÉNY
1. HELY RUTIN MIX
2. HELY STEELWORKERS
3. HELY BIANCA TRADE
KÜLÖN DÍJAZOTTAK
JÁTÉKOS SZILI ZOLTÁN (RUTIN MIX)
KAPUS GÁBOR ÁRON (STEELWORKERS)
GÓLKIRÁLY VINCZE DEZSŐ (BIANCA TRADE)