Idén a mentőállomásnak gyűjtünk! - XV. Carissa Kupa Sajtótájékoztató
A jubileumi tizenötödik alkalommal megrendezésre kerülő, január 6-án startoló Carissa Kupa résztvevői, nézői és a támogatók egytől egyig a Dunaújvárosi Mentőszolgálat munkáját segítik majd a jótékonysági eseményen.
Az országosan is népszerű és elismert Carissa Kupa, mint minden évben, úgy idén is egy helyi szervezet mellé áll és segíti munkájukat. A tavalyi évben a Carissa jótékonysági kispályás labdarúgó kupa kedvezményezettje a Jószolgálati Otthon Közalapítvány volt, számukra 1 827 400 forint gyűlt össze, idén a Dunaújvárosi Mentőállomásnak szeretnének segíteni.
Tóth Imre, a szervező Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) Társadalmi Felelősségvállalás Bizottságának és a Carissa Sport Egyesület elnöke, valamint a kupa főszervezője elmondta, jobb helyre nem is kerülhetne az összegyűlt összeg, hiszen nehéz körülmények között, keményen dolgoznak értünk mindannyian az állomás dolgozói. Mint mondta, idén is túljelentkezés volt a 32 csapatos tornára, a nevezési díjak tíz százaléka pedig szintén a jótékonysági kasszába kerül, ahogyan további kétszázezer forint is, a Társadalmi Felelősségvállalás Bizottságnak hála, így már a torna kezdete előtt is szépen gyűlik a kassza.
A rendezvényre, mint mindig, díjtalan a belépés, de szívesen fogadnak felajánlásokat, amiket a tombolasorsolásból befolyt összeggel is kiegészítenek, melynek fődíja idén egy két személyes barcelonai út az FC Barcelona egy hazai mérkőzésére.
Reszegi Imre, a mentőállomás vezetője köszönetet mondott a szervezőknek a felajánlásért, hiszen a közép-dunántúli régió egyik legleterheltebb mentőállomásaként mindig szükségük van új felszerelésre. Legutóbb az OMSZ segítségével jutottak hozzá egy hatmillió forint értékű rohamkocsis berendezéshez a mellkaskompresszió helyettesítésére, aminek segítségével a beteget akár folyamatos újraélesztés közben is szállítani tudják. Mivel a mentőautókban használt műszerek rendkívül drágák, így a kupa bevételei óriási segítséget jelentenek majd munkájukban.
Kovács Judit, a DVG Zrt. igazgatósági tagja is kiemelte, sokszor már természetesnek vesszük a mentők jelenlétét, gyakran el is feledkezünk róluk, holott nekik is szükségük van támogatásra, hogy a szakszerű ellátás, segítség mindig időben megérkezzen. Lőrinczi Konrád, önkormányzati képviselő a mentőállomás dolgozói mellett a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség munkáját is méltatta, amiért a fiatalok sportra biztatása és a közel 1600 igazolt labdarúgójuk megmozgatása mellett figyelmet fordítanak a jótékonyságra is. Az önkormányzat a DLSZ-t pedig továbbra is minden erejével segíteni fogja.
A háromnapos tornán a kupameccseken kívül különleges gálamérkőzésre is sor kerül majd, pályára lép a Kohász Öregfiúk csapata, a Sport TV gárdája és a Művész válogatott, többek között Puskás Petivel és Kállay-Saunders Andrással a csapatban.