Edzőváltás a Dunaújváros PASE-nél

Oszd meg másokkal!

Dunaújváros - A Szekszárd ellen elvesztett rangadót követően váltás történt a Dunaújváros PASE labdarúgócsapatának kispadján. Jakab Elek helyett a jövőben Dobos Barna irányítja a gárdát.

Dobos Barna - Jakab Elek Dunaújváros PASE

(Dobos Barna  - Jakab Elek)

A szekszárdiak elleni vesztes találkozót követően az újvárosi klub ügyvezetője, Sztanó Miklós, valamint Jakab Elek vezetőedző értékelte a kialakult helyzetet, és arra az elhatározásra jutottak, hogy mindenképpen váltásra van szükség a felnőtt csapat élén.
- Az indulásnál kitűzött céloktól távol kerültünk a szombati vereséggel. Ezért közös megegyezéssel szerződést bontottunk Jakab Elekkel, akit továbbra is felkészült szakembernek tartunk, de az eredménytelenség miatt lépnünk kellett. Nem haraggal váltunk el, aminek bizonyítéka, hogy szeretnénk, ha a jövőben is valamilyen pozícióban az egyesületünknél tevékenykedne. Az első csapat irányítását az őszi szezon hátralévő találkozóin az egyesület szakmai igazgatója, Dobos Barna látja majd el.

- A klubnál elkezdett tudatos szakmai munkának már vannak eredményei, hiszen az U19-es és a kettes számú csapatunk kitűnően helytáll a saját bajnokságában. Azt szeretnénk, ha az első csapatunk is hasonlóan szerepelne. Mentálisan fel kell rázni a játékosokat. Azon is érdemes elgondolkodni, hogy négy kapott góllal miként tudtunk nyolc pontot veszteni. Az őszi szezon hátralévő öt mérkőzésén közelebb kell kerülnünk az éllovashoz, hiszen célunk továbbra is a bajnokság megnyerése.

A csapathoz kapcsolódó hír, hogy vasárnap este sorsolták a Magyar Kupa harmadik fordulójának párosítását. A dunaújvárosiak a legjobb tizenhat közé kerülésért október 31-án hazai pályán mérkőznek a Kaposvári Rákóczi együttesével.
A további párosítás: Velence - DVTK, Soproni VSE - Békéscsaba, Létavértes - Pápa, PVSK Bp.- Honvéd, Bölcske - Győri ETO, Kazincbarcika - Nyíregyháza, Mórahalom - Szolnok, Felsőtárkány - Siófok, Bükkábrány - ZTE, Tiszaújváros- PMFC, Tiszakanyár - Vác, Vasas - Ajka, REAC- Paks, Videoton - Haladás.

Forrás: www.dh-online.hu

Szerző: Gróf András Fotó: Vohlmann György