Dunaferr az új futsal támogató!

Oszd meg másokkal!

Az ISD Dunaferr Zrt. is beszállt a dunaújvárosi futsal csapat támogatásába, mi több, névadó szponzorként segíti az NB I-es bajnokságban szereplő egyesületet. Erről 2014. október 9.-én csütörtök délelőtt, a főiskolán írt alá megállapodást a vasmű, valamint a dunaújvárosi futsal csapat vezetése.

Remekül szerepel az idei szezonban városunk futsal csapata, mely hat fordulót követően a hatodik, felsőházi rájátszást jelentő helyen áll az NB I-es bajnokságban. Ahhoz, azonban, hogy a jó eredményeket továbbra is szállítani tudják sportolóink, elengedhetetlen a biztos anyagi háttér, ezért is volt nagy jelentősége annak, hogy az ISD Dunaferr Zrt. révén egy újabb komoly erő állt be a csapat mögé.

ISD Dunaferr - Futsal

(Balogh bertalan, Dráviczki Márton, Jevgenyij Tankil​evics - aláírás)

A szponzori szerződést ma délelőtt, a Dunaújvárosi Főiskola "A" épületében írta alá a csapat vezetése, valamint Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatója. A megállapodás ünnepélyes megkötése előtt Zemankó Zoltán a dunaújvárosi futsal csapat szakosztályvezetője elmondta, másfél éve határoztak arról, hogy újraélesztik a dunaújvárosi futsal sportot, abban a hitben élve, hogy sikeresek lehetnek Szerencsére a szurkolók és a támogatók is az együttes mellé álltak, s az elért eredmények is bizonyítják, nincs okuk a szégyenkezésre.

Jevgenyij Tankilevics a Dunaferr ügyvezetője

(Szerződés aláírása - Jevgenyij Tankilevics, az ISD Dunaferr ügyvezetője) 

A csapat vezetése nagyon büszke arra, hogy az ISD Dunaferr Zrt. is támogatja az együttest, mivel a cég segítsége rengeteget jelenthet abban, hogy a jövőben még nagyobb sikerek elérésére legyenek képesek. Mivel a társaság névadó szponzorként állt a csapat mögé, ezért a jövőben már Dunaferr DF Renalpin FC néven játsszák mérkőzéseiket a bajnokságban.
Az ünnepségnek otthont adó Dunaújvárosi Főiskola részéről dr. András István rektor elmondta, hogy a főiskola eddig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy támogassa a különböző sporttevékenységeket. Ennek megfelelően több kedvezménnyel is segítik az intézményben tanuló sportolókat, s reméli, hogy a dunaújvárosi futsal csapatban játszó négy hallgatójuk is szép sikerekkel öregbíti majd a főiskola hírnevét.

Dunaferr Futsal Klub

(Ünnepélyes koccintás)

Az ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatója, Evgeny Tankhilevich kiemelte, több oka volt annak, hogy a közelmúltban nem vállaltak szerepet a sportéletben, ám számukra is nagy öröm, hogy a mai napon visszatérhettek erre a területre. A cégvezetést meglepte, hogy milyen támogatói bázis áll a futsal csapat mögött, ezért nagyon büszke arra, hogy ez az együttes viselheti majd mezén az ISD Dunaferr Zrt. logóját.

András István, dr Dorkota Lajos, Galambos Dénes, Cserna Gábor, Jevgenyij Tankilevics

(András István, dr Dorkota Lajos, Galambos Dénes, Cserna Gábor, Jevgenyij Tankilevics)

Mint azt Cserna Gábor polgármester elmondta Dunaújváros nem lehetne igazi város a térség legnagyobb foglalkoztatója, az ISD Dunaferr Zrt., valamint a Dunaújvárosi Főiskola nélkül sem, ezért külön öröm, hogy a sport révén - mely szintén kiemelt szerepet tölt be a város életében – sikerült kapcsolatba hozni egymással Dunaújváros két fő szerepvállalóját. Ahogy az embereknek, úgy a város vezetésének is rendkívül fontos a sport és a sport szeretete, ezért a számukra fontos egyéb szakosztályokhoz hasonlóan a dunaújvárosi futsal csapat mögé is teljes mellszélességgel állnak ki a jövőben is.