Kupa

Kispályás Labdarúgó Tornák a DLSZ szervezésében

Tisztelt Csapatvezetők, Játékosok, Érdeklődők!

Ahogyan már megszokhattátok, ismét hagyományőrző kispályás labdarúgó tornákat szervez a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a téli időszakban. A kupák fő támogatója Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, szervezője pedig a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség munkacsoportja. A kupák időpontját és helyszínét a fent látható plakáton találjátok. Idén is úgy próbáltuk kiírni a kupákat, hogy minden csapat, játékos megtalálja a magának megfelelő versenyt, ezért a korosztályokra és a tornák erősségére is igyekeztünk odafigyelni. Első kupánk novemberben lesz, amely egyúttal emléktorna is, hiszen egy kiváló kapusra, Héger Ádámra fogunk közösen emlékezni, akit nemrég veszítettünk el.

Ezután következik a fiatalok körében népszerű Éjszakai Mikulás Kupa, ahol hetes rúgó versenyt is rendezünk a torna ideje alatt. Ezt követi a Zeus Old Boys kupa, ahol a 35. év feletti korosztálynak szervezünk kispályás kupát a Dunaújváros Sportcsarnokban.

A két ünnep között is mozgásra hívjuk a foci szerelmeseit, hiszen első alkalommal írjuk ki a Szilveszteri Kupát. A tornán új versengési lehetőséget is kínálunk, ami igazi kihívás lesz a csatároknak, melynek lényege, hogy kapura kell vezetni a labdát és abból gólt elérni. Természetesen a legjobb gólvágók jutalmat kapnak: egy-egy (a Zeus Sportbolt által felajánlott) JOMA teremcipő lesz az ajándék. A szövetség legnagyobb "dobása" pedig a XII. Carissa Kupa lesz, amely immár országossá nőtte ki magát. Erre a rendezvényre 32 csapat nevezését várjuk.

Nagyon fontos megemlíteni, hogy a Carissa Kupán idén is jótékonysági összefogásra hívjuk a kispályás csapatokat, szurkolókat, hogy adományunkkal segítsük Dunaújváros egyik intézményét. Összességében várjuk a csapatok jelentkezését, a szurkolók biztatását, hogy közösen legyünk részesei a szövetség által rendezett sporteseményeknek!

Dunaújváros, 2013. október 19. Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség

VI. Strandfoci kupa 2013

Családi hangulat, Gari Trans siker a VI. Strandfoci kupán. Röviden így lehet jellemezni az idei strandfoci kupát. Idén is Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség szervezésben került megrendezésre a hagyományos strandlabdarúgó torna augusztus 20.-án a Szalki - sziget homokos pályáján. Ahogyan várni lehetett nagy csatákat hoztak a csoportmérkőzések, melyen parádés mozdulatokat is láthattunk. A két csoportban az első két helyért folyó küzdelmekben a fiatalokkal felálló Coronitas, a tavalyi bajnok csapat a River Palte, a kétszeres strandfoci kupa győztes Frankcity és a rutinos nagy csapat a Gari Trans jutott tovább a csoportból. A harmadik helyért Bibel Zoltán nagy csatában győzte le Lázár Dávid csapatát a Coronitast és lettek így idén bronzérmesek. A döntő fordulatos és izgalmas volt, hiszen hol a Gari Trans vezetett, hol pedig a tavalyi bajnok csapat a River Plate csapata. A River Palte csapatát Dorogi Renátó, míg a Gari Trans csapatát Miklós István játéka határozta meg és a tornán a legjobbnak megválasztott Miklós István döntötte el idén, hogy ki a strandfoci királya, hiszen hatalmas góljával 4 -3 -ra nyerte meg a döntő mérkőzést. Így idén a strandfoci király a Gari Trans csapata lett, akik átvehették a legjobbaknak járó díjakat és a vándorserleget, amelyet 1 évig őrizhetnek meg.

Összességében 8 csapat 94 játékos részvételével, 450 perc játékidővel, 147 gól született a VI. Strandfoci kupán. A csapatok izgalmas mérkőzéseket játszottak egymás ellen, melyeket a lelátogató ünneplő közönség szurkolt végig. A döntő mérkőzésen a homokos focipályát körbeállták a szurkolók és biztatták a számukra kedvenc vagy szimpatikus csapatot. A nemzeti ünnep keretein belül a sportprogramok színesítik a kínálatot és nem csak az aktív sportolóknak okoz örömet és kikapcsolódást, hanem mindazoknak, akik lelátogattak az ünnepségre.

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség megköszöni a támogatást a Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának és egyben köszöni minden játékosnak, csapatnak hogy idén is fantasztikus hangulatú mérkőzéseket játszottak itt Dunaújvárosban a nemzeti ünnepség keretein belül.

I. SZENT ISTVÁN VI. STRANDFOCI KUPA 2013
1. HELY GARI TRANS
2. HELY
RIVER PLATE
3. HELY
FRANKCITY
4. HELY
CORONITAS
I. SZENT ISTVÁN VI. STRANDFOCI KUPA LEGJOBBJAI 2013
JÁTÉKOS MIKLÓS ISTVÁN (GARI TRANS)
KAPUS KATONA MILÁN (RIVER PLATE)
GÓLKIRÁLY PALÓKA CSABA 15 GÓL (FRANKCITY)

TOVÁBBI KÉPEK:

I. Szent István Kupa VI. Strandfoci kupa 2013

 

 VI. STRANDFOCI KUPA  CSOPORT BEOSZTÁS
A CSOPORT B CSOPORT
1.  RIKI FC 1. MIRAGE
2. DR INK TEAM 2. OPTIMAVILL KFT.
3. RIVER PLATE 3. GARI TRANS
4. CORONITAS  4. FRANKCITY 

További információ a rendezvényről

  • Időpont: 2013. augusztus 20.
  • Főtámogató: DMJV Önkormányzat, Hanook Tire Magyarország
  • Rendező: Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség

Sorsolás, regisztráció és technikai megbeszélés:

  • Dunaújváros, Városháza tér 1. VII. emelet DLSZ tárgyalóterem
  • 2013. augusztus 13. kedd 16.00 óra
A - B CSOPORT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
09.00 RIKI FC 7 - 0 DR INK TEAM
09.25 RIVER PLATE 2 - 3 CORONITAS 
09.50  MIRAGE 2 - 7 GARI TRANS
10.15 OPTIMAVILL KFT.  3 - 8 FRANKCITY
10.40 RIKI FC  2 - 3 RIVER PLATE
11.05 DR INK TEAM  2 - 5 CORONITAS
11.30 MIRAGE  6 - 7 OPTIMAVILL KFT.
11.55 GARI TRANS 4 - 6 FRANKCITY
12.20 RIKI FC  2 - 4 CORONITAS
12.45 DR INK TEAM 5 - 8 RIVER PLATE
13.10 MIRAGE 3 - 13 FRANKCITY
 13.35 GARI TRANS  6 - 3 OPTIMAVILL KFT.

XI. Dunaújváros Kupa 2013

DLSZ lógóXI. Dunaújváros Kupa – 2013. június 17-július 12. (összefoglaló): A 2012/2013-as évad lezárása idén is a Dunaújváros Kupa mérkőzéseivel történt, immár 11. alkalommal. A közel egy hónapig tartó sorozat népszerűségét mutatja, hogy évről-évre gyarapodik a jelentkezők száma. Két évvel ezelőtt 19, tavaly 22, idén pedig már 27 gárdával rajtolt el a mezőny. A szisztéma ugyanaz, mint a Magyar Kupában, vagyis minden olyan csapat nevezhet, amelyik részt vett 2012/2013-as Dunaújvárosi kispályás labdarúgó bajnokság bármelyik osztályában. A nyilvános sorsolást követően történik meg a párosítás. Természetesen már az első fordulóban kialakulhatnak érdekes és izgalmas párharcok, hiszen a „D" osztály favoritja, akár az „A" csoport élmezőnyébe tartozó gárdák valamelyikével is összekerülhet, és nem mindig érvényesül a papírforma. Idén a hét „A" csoportos csapat mellett, hat „B", tizenegy „C", valamint három „D" osztályos alakulat indult. A Lorántffy Iskola műfüves pályáján folyó csatározások kieséses rendszerben zajlottak, így a 4. fordulóra már csak négy csapat maradt, vagyis kialakult az elődöntő mezőnye. A döntőbe jutásért Csövesek – Dunaferr Vasas és Dunabiztos-Micro – Fevi Bt. párharcok következtek. Kiélezett izgalmas találkozókon, az egyik ágon a Csövesek verekedte be magát a döntőbe, míg a másik mérkőzésen némi meglepetésre a „B" csoportos Fevi Bt. vívta ki a jogot a fináléra. A bronzmérkőzésen a Dunaferr Vasas magabiztosan nyert (6:1), míg a döntőben a Csövesek nem bízta a véletlenre a dolgot és gólzáporos győzelmet (9:4) aratott, elhódítva ezzel a serleget.

Összességében huszonhét remek - néha igen kemény - mérkőzésen dőlt el a tizenegyedik Dunaújváros Kupa sorsa és már most borítékolható, hogy jövőre is sok csapat fog harcba szállni a trófeáért.

XI. DUNAÚJVÁROS KISPÁLYÁS FOCI KUPA 2013. JÚLIUS 17. - JÚLIUS 12.
VÉGEREDMÉNY
1. HELYEZETT CSÖVESEK
2. HELYEZETT FEVI BT.
3. HELYEZETT DUNAFERR VASAS
4. HELYEZETT DUNABIZTOS MICRO
KÜLÖN DÍJAZOTTAK
A DÖNTŐ JÁTÉKOSA VASKÓ JÓZSEF (CSÖVESEK)


Vaskó József Csövesek 2013Vaskó József a Csövesek játékosa és a Dunaújváros Kupa legjobb játékosa: Nagyon jó mezőny jött össze idén a Dunaújváros Kupában, hiszen a 27 csapattal elrajtoló sorozatban a hét „A" csoportos csapat mellett, igen jól felkészült alacsonyabb osztályú gárdák szerepeltek, megnehezítve feljebb játszó ellenfeleik dolgát. Ezért is örülünk annak, hogy a mi győzelmünkkel zárult az idei kiírás. A döntőbe jutásért parázs mérkőzést játszottunk a Dunaferr Vasassal, amiből mi jöttünk ki jobban, majd az aranymérkőzésen nagyszerű játékkal sikerült nyernünk – jövőre pedig megszeretnénk védeni a címünket. Egyébként a kupa közvetlenül a bajnokságot követően megrendezve véleményem szerint remek hagyomány, hiszen idén is sok csapat jelentkezett. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor több lehetőség jut azoknak a játékosoknak is, hogy megmutassák magukat, akik a bajnokságban kevesebb szerephez jutnak. A mi fiataljaink is nagyon jól teljesítettek a kupamérkőzéseken, aminek nagyon örültünk. A legjobb nyolc és a legjobb négy között lejátszott találkozók, pedig már egyértelműen a bajnoki mérkőzések hangulatát, színvonalát idézték. A jövő évi bajnokságot szintén szeretnénk megnyerni, bár úgy tudom, hogy több csapatnak is vannak erősítési terveik. A Csövesek háza táján tudomásom szerint nagy változások nem várhatóak, de persze ez a csapatvezető asztala. A bajnokság lebonyolításában viszont lesznek változások, hiszen alsó ház – felső ház rendszerben zajlanak majd a küzdelmek, ami további színvonal emelkedést jelenthet, jómagam pedig még az ideinél is kiegyensúlyozottabb bajnoki idényre számítok!


I. Parázs Kupa 2013 Dunaújváros
I. PARÁZS KUPA DUNAÚJVÁROS 2013
1. HELY PENNE NÁPOLY
2. HELY BRASSÓI APRÓPECSENYE
3. HELY MÁKOS LEVES
4. HELY MÁKOS DANDARANDA
I. PARÁZS KUPA DUNAÚJVÁROS 2013
JÁTÉKOS ANTAL TAMÁS (MÁKOS LEVES)
KAPUS DANÓ GÁBOR (PENNE NÁPOLY)
GÓLKIRÁLY LÁZÁR DÁVID (BRASSÓI APRÓPECSENYE)

A Penne Nápoly nyerte az I. Parázs Kupát a Családi Hétvégén!

Óriási hangulat, szebbnél szebb cselek, gólok és igazi családias hangulat volt az I. Parázs Kupán, melyet a Családi Hétvége keretein belül szervezett a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával. Röviden ennyi az összegzése a kupának, természetesen ezek csak a bevezető mondtatok. Miután a Családi Hétvége szervező bizottsága elfogadta, hogy idén több sportprogramot is szerveznek a Családi hétvégén így a kispályások részére I. Parázs kupát hirdettek meg. A kupára napok alatt elfogytak a helyek, hiszen remek kezdeményezésnek tartották a csapatvezetők, hogy a Parázs Varázs ideje alatt sportolni is lehet.

Az I. Parázs Kupára 8 csapat jelentkezését fogadtuk el, hogy a délelőtt órákban a csoportmérkőzéseket le tudjuk bonyolítani. A döntők az ebéd után következtek, melyek nagy izgalmakkal és szép gólokkal értek véget. Az eredményhirdetést 14.00 órakor tartottuk, ahol szebbnél szebb serlegeket és érmeket kaptak a legjobbak. A torna végezetével közös képet készítettünk, hogy a későbbiekben is emlékezzünk az I. Parázs Varázs kupára. Köszönetet kell mondanunk Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának, hogy támogatásával a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség meg tudta szervezni az I. Parázs Varázs kupát a népszerű Családi Hétvégén. Természetesen mindenkinek köszönjük a részvételt és gratulálunk a legjobbaknak az elért eredményekért. Jövőre újra Parázs Kupa a Családi Hétvégén.

Miklós István Penne Nápoly csapatvezető: Egy baráti társasággal jöttünk a Parázs Kupára, hogy jól érezzük magunkat. Az egész délelőtt jó hangulatban telt, hiszen ez a kupa nem versengésről, hanem a buliról, a beszélgetésről és a szórakozásáról szólt. Csapatunkban több családos játékos is szerepelt, akik lehozták gyereküket, családjukat, hogy szurkoljanak nekünk. A kupa végén mi emelhettük magasba a serleget, amelyet megtöltöttünk sörrel és egy közös képet készítettünk, hogy ne felejtsék el ki nyerte a kupát!

Lázár Dávid Brassói Aprópecsenye csapatvezető: Nagyon jó ötletnek tartottam, hogy a Parázs Varázs ideje alatt foci kupát is szerveznek a szervezők. Barátokkal jöttünk a kupára és meg is szerettük volna nyerni, de Miklós Isti rutinos csapatát nem tudtuk legyőzni a döntőben. Ennek ellenére elégedetten távoztunk és mentünk át a Parázs Varázsra bulizni. Jövőre is indulunk és ígérem, megnyerjük a Parázs Kupát!!!

Hujber Gyula Sajtos Royal vezetője: Jó ötlet volt, hogy a sportot is belecsempészték ebbe a hétvégébe a szervezők. A Parázs - Varázs minden évben nagy tömegeket vonz, és így a játékosok is aktívan részesei lehettek a rendezvénynek. Jó volt hogy nem a megszokott csapatnevekkel találkoztunk, ezzel is jelezve hogy mi köré épült a nap. Jöhet a jól megszokott közhely, hogy mindenki győzött aki ott volt, és egy újabb remek lehetőség volt, hogy a barátaimmal tölthettem egy sportolós napot itt Dunaújvárosban.

Petrás Gábor DLSZ Főtitkára: Nagy öröm volt számunkra, hogy a szervező bizottság idén teret adott a kispályás csapatok számára a Családi Hétvégén, hiszen így egyre szélesebb és színesebb ez a népszerű rendezvény. Kértük a csapatokat, hogy csak valamilyen étellel azonos névvel nevezzenek a kupára, hogy ezzel is népszerűsítsük a Parázs Varázst. A kupa igazi családias hangulatban került megrendezésre, hiszen sokan lehozták a családjukat is, hogy együtt legyenek ezen a hétvégén. Biztos vagyok benne, hogy hagyományt tudunk teremteni ezzel is városunkban és jövőre megrendezésre kerül a  a II. Parázs kupa. Köszönjük a támogatóknak és a résztvevő csapatoknak, hogy létrejöhetett a rendezvény.

A kupáról készült képeket köszönjük Gungl Katalinnak!

II. Akarat Ereje Kupa Dunaújváros 2013

Üzenetek mindenkinek: Steigervald Anikó, DMJV Önkormányzatának Oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottságának tagja

Kiscsövesek I. hely 2013. II. Farsangi Foci Fieszta
II. Farsangi Foci Fieszta

Szombaton reggel 08.00 órakor kezdődött a II. Farsangi Foci Fieszta, melyre 12 csapat nevezését fogadtuk el. A csapatok a helyi városi kispályás csapatok játékosaiból, valamint a kupára összeállt amatőr focistákból álltak. A 12 csapatot két 6-os csoportba sorsoltuk ki. Az A csoport délelőtt, míg a B csoport délután kezdte meg a csoportmérkőzéseit. A délelőtti csoportot a Kiscsövesek csapata nyerte meg, mellette a Yaffaszünet, a Zéró Tolerancia és a Gyalog Galopp jutott tovább és került be a legjobb nyolc csapat közé. A délutáni csoportban is nagy küzdelmek folytak a továbbjutásért, hiszen a 6 csapatból itt is négy továbbjutó csapat került be a legjobb nyolc csapat közé. A B csoportot a tavalyi bajnokcsat a Mirage nyerte meg, mögöttük a Coronitas, a Füredi Senior és a Gaszisportvideo.hu jutott tovább és kerültek be a legjobb nyolc csapat közé.
Az egyenes kieséses szakasz igazi csatákat hozott, hiszen akik itt győztek azok bekerültek a legjobb négy csapat közé. A legizgalmasabb és a legszorosabb mérkőzést a Gyalog Galopp - Mirage összecsapás hozta, hiszen a tavalyi bajnok sokáig még helyzetig sem tudott eljutni, de a végén egy-két szép találattal eldöntötték a továbbjutás sorsát. A kora esti órákban a legjobb négy csapat keresztmérkőzést játszott, majd a győztesek a döntőbe jutottak, a vesztesek pedig a harmadik helyért játszottak a Farsangi kupán. A harmadik helyért a Coronitas és a tavalyi bajnok Mirage csapata mérte össze tudását. A bronzmérkőzésen sokáig nem született gól, de a csapat gólzsákja Tapaszi Zoltán megszerezte a vezetést, majd a mérkőzés végén Mészáros Attila pedig beállította a végeredményt, így a Mirage csapata lett a Farsang kupa bronz csapata!

A döntő mérkőzést a Kiscsövesek és a rutinos Füredi Senior csapata játszotta. Óriási csata volt a pályán a Farsangi kupáért, ez látszott az eredményben is, hiszen a játékidőben egyik csapat sem tudta bevenni az ellenfél kapuját, így 0-0-ás döntetlennel zárult a döntő mérkőzés. Következtek tehát a büntető rúgások, melyekben a Kiscsövesek csapata volt eredményesebb, így idén ők lettek a II. Farsangi Foci Fieszta legjobbjai!

Az esti díjazáson a dobogós csapatok kupát, oklevelet és érmet kaptak a mai napon elért eredményükért. Természetesen a torna legjobbjait is díjaztuk, így a torna legjobb játékosa, kapusa és gólkirálya egy -egy emlék kupával tért haza.

Dunaújvárosi Labdarúgó SzövetségÖsszességében a kinti zord, esős idő ellenére bent a csarnokban egy igazi, baráti focikupát sikerült lebonyolítanunk, amely a sportszerűség mellett az "amatőr" labdarúgásról és a sport iránti szeretetről szólt. A 38 mérkőzésen összesen 95 gól született. A nézők, szurkolók, barátok vagy barátnők tapsolva és kiabálva szurkolták végig a tornát, ezzel számukra is egy kellemes hétvégét varázsoltunk, és ők is részesei voltak a Farsangi Foci Fiesztának.
A részvevő csapatoknak köszönjük a részvételt, hisz nálunk "Mindenki győztes, aki Focizik" és ez most sem volt másképp...

Természetesen a dobogós csapatoknak, és a különdíjazottaknak külön gratulálunk és jövőre is megrendezzük a Farsangi Foci Fiesztát, ahol ismét focistának kell beöltözni :)!

Major Tamás a Kiscsövesek csapatvezetője:

Major TamásKöszönjük szépen, hogy megrendezésre került a Farsangi foci Fieszta és a lehetőséget, hogy megmutathattuk magunkat "ország-világ" előtt. A torna alatt jól éreztük magunkat, hisz végig jó hangulatban telt a nap. Úgy gondolom egy nagyon jó tornán vagyunk túl, bár nem hittük, hogy ilyen eredményesen majd zárjunk a tornát! A sikerünkhöz kellett egy kis szerencse is, főleg a döntőben, de Fortuna most velünk volt! Gratulálok csapatomnak és a díjazásban részesült többi csapatnak is. Azt már most jelzem, hogy jövőre ismét részt veszünk a Farsangi Foci Fiesztán!

 

II.FARSANGI FOCI FIESZTA DUNAÚJVÁROS, 2013. FEBRUÁR 23.
VÉGEREDMÉNY
1. HELYEZETT KISCSÖVESEK 
2. HELYEZETT
FÜREDI SENIOR 
3. HELYEZETT
 MIRAGE
KÜLÖN DÍJAZOTTAK
A TORNA JÁTÉKOSA SOMOGYI JENŐ (FÜREDI SENIOR) 
A TORNA KAPUSA SZABÓ GÁBOR (KISCSÖVESEK) 
GÓLKIRÁLYA  ZEMANKÓ BENNI 4 GÓL (KISCSÖVESEK)

Egervári Sándor Magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya

Dunaújváros PASE - Dunaferr gálamérkőzés 2013. január 20. vasárnap 17.00 óra Dunaújváros Sportcsarnok

A XI. Carissa kupa egyik csúcspontja lesz 2013. január 20-án vasárnap, 17 órai kezdettel az a jótékonysági gálamérkőzés, amelyen a hajdani Dunaferr SE bajnokcsapata fog megmérkőzni a mostani dunaújvárosi labdarúgó csapattal a Dunaújváros PASE gárdájával. Miután az egykori bajnokok elfogadták a meghívást, megkerestük a sikeredzőt, Egervári Sándort, hogy őt is meginvitáljuk erre a nagy érdeklődésre számot tartó találkozóra. Nagy örömünkre Egervári Úr, aki jelenleg a Magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya, elfogadta a felkérésünket és amennyiben az időjárás engedi, itt lesz a rendezvényen.

A telefonbeszélgetést felhasználtuk arra, hogy néhány mondatban kifaggassuk a szövetségi kapitányt dunaújvárosi emlékeiről, és egy kicsit nosztalgiázzunk.

Tisztelettel köszöntöm, és egyúttal szeretném meghívni Önt arra a gálamérkőzésre, amit a nagy hagyományokra visszatekintő, Carissa Kupa országos kispályás labdarúgó torna keretein belül rendezünk meg. Egy olyan jótékonysági mérkőzésre fog sor kerülni, ahol az egykori dunaújvárosi bajnokcsapat vív meg majd - kispályás szabályok szerint - a jelenlegi dunaújvárosi gárdával, az NBIII-ban szereplő Dunaújváros PASE gárdájával.

  • Hallottam a rendezvényről és nagy örömmel teszek eleget a meghívásnak, hiszen mindig jó érzésekkel és szívesen megyek Dunaújvárosba. Egyetlen dolog szólhat csak közbe, mégpedig az időjárás. Amennyiben az időjárás lehetővé teszi, ott leszek a mérkőzésen.

Hogyan gondol vissza a Dunaújvárosban eltöltött időkre?

  • Csodálatos három évet töltöttem el ott. Voltunk bajnokok, ezüstérmesek és bronzérmesek is. Nagyszerű és sikeres időszak volt ez, amit senki nem vehet el tőlünk.

Tartja a kapcsolatot a hajdani újvárosi bajnokcsapat játékosaival?

  • Természetesen. Igaz, hogy nagyon ritkán tudunk találkozni, de a sikerek az emberi kapcsolatokról is szóltak. Gróf Andrással, Dr. Szabó Józseffel és még számos nagyszerű sportemberrel dolgozhattam együtt és úgy gondolom, hogy ez az egyik legnagyszerűbb hozománya az itt eltöltött időszaknak.

Mit szól ahhoz, hogy újra megélénkülni látszik a dunaújvárosi sportélet, a dunaújvárosi labdarúgás?

  • Nagyon örülök annak, hogy újra megmozdult valami Dunaújvárosban. Nem tett jót a városnak, a város sportéletének a vasmű akkoriban zajló privatizációja. Sajnos az ország egykori sport fővárosában fantasztikus sikereket elérő női kézilabda, a jégkorong, de a többi Dunaújvárosban jól működő sportág ugyanúgy nagyon nehéz helyzetbe került, mint a labdarúgás. Elvették a város és a környék lakóitól azokat a sportélményeket, amiket átélhettek volna. Ezt nagyon sajnálom, ugyanakkor bízok abban, hogy valóban elkezdődött valami és ismét sikeres sportélet lesz Dunaújvárosban.

Az Ön véleménye szerint fog még a hajdani magasságokba (bajnoki cím, BL selejtező) emelkedni a dunaújvárosi labdarúgás?

  • Az álmainkat soha nem szabad feladni. Csak a célok, a célok elérése viheti előre a sportot is ugyanúgy, mint minden mást is az életben. Akinek nincsenek álmai, nincsenek céljai soha nem lesz sikeres. Nagyon remélem, hogy megerősödik a dunaújvárosi sportélet és újra a magyar sport egyik meghatározója lesz.

Köszönöm a rövid interjút és nagy szeretettel várjuk január 20-án vasárnap, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ahol egyszerre lesz szinte kézzel fogható közelségben a múlt, a jelen és reményeink szerint a jövő is.

Dunaújváros, 2013. január 15. Dunaújvárosi Labdareúgó Szövetség


 

XI. CARISSA KUPA SORSOLÁS

Kedden tartottuk a XI. Carissa Kupa sorsolását és a technikai megbeszélést. A jelenlévő csapatvezetőkkel a versenykiírást átbeszéltük, majd a felmerülő kérdésekre válaszoltunk, ezután következett a sorsolás. A sorsolás eredményét az alábbi táblázatokban láthatjátok. Végignézve a csoportbeosztásokat, úgy tűnik, hogy jó és izgalmas kupa elé nézünk. Bízunk benne, hogy sportszerű és látványos mérkőzéseket fogunk látni a XI. Carissa Kupán!


CSOPORTBEOSZTÁS
A CSOPORT B CSOPORT C CSOPORT
1. GARI TRANS 1. FÜREDI PANZIÓ 09' 1. HÁROMKIRÁLYOK C. FC
2. SÁRGA TAXI         2. DUNABIZTOS MICRO 2. DUNAFERR VASAS       
3. FRANKCITY  3. MIRAGE 3. DPASE   
4. EL NINO 4. DUSNOK 4. DEVIL EROTIK SHOP 
D CSOPORT E CSOPORT F CSOPORT
1. KARMACSI AUTÓ 1. CSÖVESEK 1. DÖCÖS
2. MILLERPUB 2. KÁTA GSM 2. HILD KOLLÉGIUM
3. RIVER PLATE  3. SURPRISE 3. FEJÓ THERM
4. YAFFASZÜNET 4. REPETATANYA 4. PAFOO FC

XI. Carissa Kupáról

Bobory Balázs Döcöc csapat csapatvezetője:

Bobory Balázs SzékesfehérvárKorábban Bádogos néven, fehérvári bajnokként neveztünk a Carissa Kupára és nem csalódtunk, végletekig izgalmas mérkőzéseket vívtunk. Óriási büszkeséggel töltött el minket, hogy sikerült végül megnyerni a tornát, és sajnos az is igaz, hogy a következő esztendőben már nem állt mellénk Fortuna. Néhány év kihagyás után térünk vissza, nem titok, a torna színvonala mellett azért, mert a sportcsarnok ad otthont a rangos eseménynek. Szeretnénk jó eredménnyel, méltóképpen képviselni Székesfehérvárt.

 

Petrás Gábor Carissa kupa főszervezője:

Petrás Gábor DLSZ FőtitkárNagy megtiszteltetés ez számunkra, hogy Dunaújváros Sportcsarnoka ad otthont a Carissa kupának, hiszen igazi profi kispályás labdarúgó csapatok érkeznek hozzánk különböző városokból, erre a nagyszabású tornára. Ahogy vártuk, a sorsolás eredménye alapján nincs könnyű csoport, hisz aki ide benevez, az szeretné megnyerni a város legnagyobb és legrégebbi kupáját és a velejáró dicsőséget!  Bízom benne, hogy sportszerű és tiszta játék részesei leszünk a Carissa kupán. Ehhez kívánok minden csapatnak sok sikert, a szurkolóknak pedig jó szórakozást, jó szurkolást és mindenki érezze magát otthon nálunk itt Dunaújvárosban!

 

Éliás Zsolt Karmacsi Autó a 7X-es Carissa kupa győztes csapat csapatvezetője:

Éliás Zsolt Karmacsi Autó csapatvezetőNagy siker, hogy idén Dunaújváros Sportcsarnokában kerül megrendezésre ez a színvonalas torna, a Carissa kupa! Nagyon erős lesz a mezőny, talán még soha nem szerepelt ennyi nagyszerű csapat a tornán. A Karmacsi Autó szeretné idén is elhódítani a kupát, ezért nagyon készülünk az idei kupára, hogy nálunk maradhasson a vándorserleg és a dicsőség. Jó lenne, ha Dunaújvárosban is végre sok néző előtt játszhatnának a csapatok, ezért, aki teheti jöjjön ki január 19-én és 20-án a Carissa kupára a Dunaújváros Sportcsarnokba!

CARISSA KUPA BAJNOKOK TÁBLÁJA
2003. ÉV
KARMACSI AUTÓ
2004. ÉV CARISSA VIRÁG
2005. ÉV KARMACSI AUTÓ
2006- ÉV KARMACSI AUTÓ
2007. ÉV BÁDOGOS
2008. ÉV KARMACSI AUTÓ
2009. ÉV KARMACSI AUTÓ
2010. ÉV KARMACSI AUTÓ
2011. ÉV CSÖVESEK
2012. ÉV KARMACSI AUTÓ

 

XI. Carissa Kupa Jótékony Gálamérkőzés

 Gálamérkőzések a Carissa Kupán!

A XI. Carissa Kupán (2013 . január 19 - 20. Dunaújváros Sportcsarnok) jótékony gálamérkőzéseket szervezünk, ahol a dunaújvárosi óvodák számára gyűjtünk adományt, amit sportfelszerelésre fogunk költeni. Terveink szerint az első gálamérkőzésen a Dunaújváros PASE U9 csapat méri össze tudását a Holler FC U9 csapatával, miközben a nézőktől felajánlott adományokat egy kalapban gyűjtjük össze, majd az eredmény hirdetésen átadjuk Hubacsekné Nagy Emíliának a dunaújvárosi óvodák vezetőjének!

Természetesen a belépés ingyenes lesz, csak arra kérünk mindenkit, hogy fogjunk össze és segítsünk a helyi óvodáknak, hogy minél több sportfelszerelést kapjanak a kis pajtások A második gálamérkőzés még egyeztetés alatt van, hiszen olyan ötlet merült fel, hogy az egykori bajnoki aranyérmes Dunaferres labdarúgók fognak játszani egymás ellen, de ennek egyeztetése még folyamatban van!

Oldalak