Kupa

VII. Zeus Old Boys Kupa 2013

Egymást követik a színvonalas és népszerű labdarúgó tornák a Dunaújváros Sportcsarnokban, ahol karácsony előtt utoljára pattogott a labda december 22-én vasárnap. A 35 év feletti labdarúgóknak immár hetedik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a ZEUS OLD BOYS Kupát. A 12 csapat részvételével rajtoló küzdelemsorozat rangadóval indult, hiszen a Macső remek csapata mérkőzött meg a nyitó találkozón a Sztanó Miklós vezette Öreg Királyok alakulatával. A gólnélküli döntetlennel végződő kiváló meccs sejtetni engedte, hogy nagyszerű futball élmény van készülőben a mai napon. A címvédő Gari Trans délután lépett pályára és egygólos győzelemmel (1:0) mutatkozott be.

Érdekesség volt és a torna színvonalát emelte, hogy több volt NBI-es játékos is felbukkant a mezőnyben, elég megemlíteni Salamon Miklóst, Sztanó Miklóst, Buzás Attilát vagy éppen Bárányos Zsoltot, kiknek neve igen jól cseng még ma is a honi labdarúgó-berkekben.
A lebonyolítás rendkívül játékos-barát volt, hiszen legalább négy mérkőzést minden csapat tudott játszani a tornán. A csoporttalálkozókon kellőképpen megszorongatták egymást a szembenálló felek, de ebben a szakaszban akadtak nagyobb arányú győzelmek is. A nap derekára kialakult a legjobb nyolc és a vigaszág – vagyis a Corso Kupa – mezőnye. Az állva maradt csapatok ekkor kieséses rendszerben folytatták a küzdelmeket, a vigaszágra került gárdák, pedig körmérkőzésekkel döntötték el a Corso Kupa sorsát, mely a Baracs SE győzelmét hozta.
A ZEUS Kupa elődöntői izgalmasan alakultak, olyannyira, hogy végül büntető rúgások döntötték el az egyik ágon a döntőbe jutást: Dunaferr Vasas – Macső 0:0 (3:2), míg a másik ágon a Tanya Csárda Paks – Gari Trans találkozón a paksiak bizonyultak jobbnak. (2:0).
A bronz és az arany mérkőzés is 2:1-es végeredményt hozott. Előbbit a Macső az utóbbit a Dunaferr Vasas tudta megnyerni ilyen arányban. Ünnepi hangulat, kiváló játékot bemutató csapatok, és remek mérkőzések jellemezték a tornát. A különdíjakkal elismert labdarúgók pedig megérdemelten emelhették fel a játékukért kapott jutalmakat.

V. Éjszakai Mikulás Kupa 2013
V. ÉJSZAKAI MIKULÁS KUPA "FOCA AZ ÉJKASZÁBAN" DUNAÚJVÁROS 2013.
VÉGEREDMÉNYE
1. HELYEZETT WHISKY COLA
2. HELYEZETT RIVER PLATE 
3. HELYEZETT HILD KOLLÉGIUM
4. HELYEZETT SURPRISE
KÜLÖN DÍJAZOTTAK
A TORNA JÁTÉKOSA DOROGI VIKTOR (RIVER PLATE)
A TORNA KAPUSA KATONA MILÁN (SURPRISE)
GÓLKIRÁLYA PRÁVICS KRISZTIÁN (HILD KOLLÉGIUM)
7- ES RÚGÓ BAJNOK RABIJÁSZ DÁVID (RIVER PLATE)

Héger Ádám emléktorna

I. HÉGER ÁDÁM EMLÉKTORNA

I. HÉGER ÁDÁM EMLÉKTORNA "NYUGODJ BÉKÉBEN"
VÉGEREDMÉNYE
1. HELYEZETT FRANKCITY
2. HELYEZETT MIRAGE 
3. HELYEZETT FANATIC
4. HELYEZETT SÁRGA TAXI
KÜLÖN DÍJAZOTTAK
A TORNA JÁTÉKOSA REITH JÁNOS (FRANKCITY)
A TORNA KAPUSA TÓTH JÁNOS (FRANKCITY)
GÓLKIRÁLYA KÉRING ZSOLT (MIRAGE)

Dunaújvárosban 2013. november 2.-án rendeztük meg az I. Héger Ádám emléktornát, a nemrég elhunyt sportbarátunk emlékére. 10 együttes jelent meg a tornán, akik két ötös csoportba lettek kisorsolva. A két csoportból 4-4 továbbjutó csapat volt, akik tovább küzdhettek a kupáért. A torna ideje alatt 11 óra 45 perckor közös gyertyagyújtással és az ezt követő egy perces néma csenddel emlékeztünk meg Ádámról. Közel 150 gyertya égett egyszerre Héger Ádám emlékére.
Az eredményhirdetésen részt vett Héger József, aki fiaként nevelte Ádámot, valamint Fehérvári József, a Baracs SE elnöke, aki különdíjat adott át a torna legjobb kapusának. Az eseményen Dr. Dorkota Lajos a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke más elfoglaltsága miatt sajnos nem tudott részt venni, de részvétét és egyben együttérzését fejezte ki a családnak, hogy nincs is ennél fájdalmasabb dolog, mint amikor elveszítjük szeretett hozzátartozónkat. Ezért 50.000,- Forinttal segítette a gyászoló családot, az összeget Juhász Zoltán dunaújvárosi sportkoncepcióért felelős megbízott adta át. A torna vándorserlegét Somogyi Imre és családja ajánlotta fel és adta át a győztes csapatnak a Frankcity csapatának!

Bibel Zoltán a Frankcity csapat csapatvezetője: Ádám emlékére neveztünk be az I. Héger Ádám emléktornára, melyet a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség rendezett meg. A torna megnyerésével is Ádámra és édesanyjára emlékezünk. Minden résztvevő csapat megtett mindent az első helyért, de a mai napon Mi bizonyultunk a legjobbnak. Egységesek voltunk és mindenki kihozta magából a legjobbat. Az I. Héger Ádám emléktorna első helyezett díja mellett még két különdíjat is bezsebelhettünk a nap végén. Remélem, hogy jövőre ugyanilyen jó teljesítményt nyújtva, közösen részt vehetünk a megemlékezésen. A csapat nevében Őszinte részvétet kívánok a családnak.

Somogyi Imre és családja: A csodálatos sportrendezvényért hatalmas köszönet mindenkinek, aki részt vett a tornán, vagy segítette ezt a szép megemlékezést. A lehető legjobb módon tisztelegtünk elhunyt sportbarátunk előtt, hiszen az a több mint száz játékos, néző, szurkoló együtt gyújtott mécsest és emlékezett a fiatal kapusra, Ádámra. Köszönöm mindenkinek...
Összefoglaló:

Horváth Péter Gaszisportvideo.hu csapat játékosa: A sok kérdésre itt a válasz! Azért jöttünk egy kapussal a kupára, mert egy másik, remek kapus végig velünk volt ; ) Köszi Ádám

Dunaferr Vasas csapata: Kedves Ádám! A szavak néha nem mondanak eleget. Van egy kis darab közös múltunk, amit ha megtanulunk a tenyerünkbe zárni, kincsként őrizni rájövünk, hogy ami elveszett, örökre elveszett. Mégis az emlékezet tesz bennünket azzá, amik vagyunk. Nyugodj Békében! – Búcsúzik tőled a Dunaferr kispályás labdarúgó csapata.

Enegott Teremliga 2013

Tisztelt Csapatvezetők, Csapatok, Játékosok, Érdeklődők!


Ismét megrendezésre kerül az ENERGOTT TEREMLIGA, immár harmadik alkalommal. A küzdelemsorozat 2013. november 18. hétfő és 2014. február 26. csütörtök között lesz lebonyolítva az Arany János általános iskolában. Sajnos idén nem tudtuk a másodosztály számára kiírni a versenyt, hiszen nincs megfelelő terem Dunaújvárosban, ami játékra alkalmas lett volna. Természetesen a III. Energott Teremligára bármelyik osztályból lehet nevezni, de ígérjük jövőre ismét megpróbáljuk az alacsonyabb osztályok számára is megrendezni a ligasorozatot.

Fontos információ, hogy csak a kitöltött, leadott nevezési lap és a nevezési díj befizetésével válik játékjogosulttá egy csapat. A teremliga mérkőzései hétfőn és csütörtökön az esti órákban lesznek megtartva, az Arany János Általános Iskola tornatermében. Ahogyan már megszokhattátok az Energott Teremliga első három helyezettje érmet és kupát kap a díjátadón, valamint a csapatvezetők által legjobbnak vélt játékost, kapust és a gólkirályt különdíjjal jutalmazzuk.

A III. Energott Teremliga fő támogatója a dunaújvárosi ENERGOTT Kft., támogatója pedig Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata.

A III. Energott Ligára 12 csapat nevezését fogadjuk el! 

Dunaújváros, 2013. október 14.
Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Versenybizottság

Kispályás Labdarúgó Tornák a DLSZ szervezésében

Tisztelt Csapatvezetők, Játékosok, Érdeklődők!

Ahogyan már megszokhattátok, ismét hagyományőrző kispályás labdarúgó tornákat szervez a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a téli időszakban. A kupák fő támogatója Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, szervezője pedig a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség munkacsoportja. A kupák időpontját és helyszínét a fent látható plakáton találjátok. Idén is úgy próbáltuk kiírni a kupákat, hogy minden csapat, játékos megtalálja a magának megfelelő versenyt, ezért a korosztályokra és a tornák erősségére is igyekeztünk odafigyelni. Első kupánk novemberben lesz, amely egyúttal emléktorna is, hiszen egy kiváló kapusra, Héger Ádámra fogunk közösen emlékezni, akit nemrég veszítettünk el.

Ezután következik a fiatalok körében népszerű Éjszakai Mikulás Kupa, ahol hetes rúgó versenyt is rendezünk a torna ideje alatt. Ezt követi a Zeus Old Boys kupa, ahol a 35. év feletti korosztálynak szervezünk kispályás kupát a Dunaújváros Sportcsarnokban.

A két ünnep között is mozgásra hívjuk a foci szerelmeseit, hiszen első alkalommal írjuk ki a Szilveszteri Kupát. A tornán új versengési lehetőséget is kínálunk, ami igazi kihívás lesz a csatároknak, melynek lényege, hogy kapura kell vezetni a labdát és abból gólt elérni. Természetesen a legjobb gólvágók jutalmat kapnak: egy-egy (a Zeus Sportbolt által felajánlott) JOMA teremcipő lesz az ajándék. A szövetség legnagyobb "dobása" pedig a XII. Carissa Kupa lesz, amely immár országossá nőtte ki magát. Erre a rendezvényre 32 csapat nevezését várjuk.

Nagyon fontos megemlíteni, hogy a Carissa Kupán idén is jótékonysági összefogásra hívjuk a kispályás csapatokat, szurkolókat, hogy adományunkkal segítsük Dunaújváros egyik intézményét. Összességében várjuk a csapatok jelentkezését, a szurkolók biztatását, hogy közösen legyünk részesei a szövetség által rendezett sporteseményeknek!

Dunaújváros, 2013. október 19. Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség

I. Parázs Kupa 2013 Dunaújváros
I. PARÁZS KUPA DUNAÚJVÁROS 2013
1. HELY PENNE NÁPOLY
2. HELY BRASSÓI APRÓPECSENYE
3. HELY MÁKOS LEVES
4. HELY MÁKOS DANDARANDA
I. PARÁZS KUPA DUNAÚJVÁROS 2013
JÁTÉKOS ANTAL TAMÁS (MÁKOS LEVES)
KAPUS DANÓ GÁBOR (PENNE NÁPOLY)
GÓLKIRÁLY LÁZÁR DÁVID (BRASSÓI APRÓPECSENYE)

A Penne Nápoly nyerte az I. Parázs Kupát a Családi Hétvégén!

Óriási hangulat, szebbnél szebb cselek, gólok és igazi családias hangulat volt az I. Parázs Kupán, melyet a Családi Hétvége keretein belül szervezett a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával. Röviden ennyi az összegzése a kupának, természetesen ezek csak a bevezető mondtatok. Miután a Családi Hétvége szervező bizottsága elfogadta, hogy idén több sportprogramot is szerveznek a Családi hétvégén így a kispályások részére I. Parázs kupát hirdettek meg. A kupára napok alatt elfogytak a helyek, hiszen remek kezdeményezésnek tartották a csapatvezetők, hogy a Parázs Varázs ideje alatt sportolni is lehet.

Az I. Parázs Kupára 8 csapat jelentkezését fogadtuk el, hogy a délelőtt órákban a csoportmérkőzéseket le tudjuk bonyolítani. A döntők az ebéd után következtek, melyek nagy izgalmakkal és szép gólokkal értek véget. Az eredményhirdetést 14.00 órakor tartottuk, ahol szebbnél szebb serlegeket és érmeket kaptak a legjobbak. A torna végezetével közös képet készítettünk, hogy a későbbiekben is emlékezzünk az I. Parázs Varázs kupára. Köszönetet kell mondanunk Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának, hogy támogatásával a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség meg tudta szervezni az I. Parázs Varázs kupát a népszerű Családi Hétvégén. Természetesen mindenkinek köszönjük a részvételt és gratulálunk a legjobbaknak az elért eredményekért. Jövőre újra Parázs Kupa a Családi Hétvégén.

Miklós István Penne Nápoly csapatvezető: Egy baráti társasággal jöttünk a Parázs Kupára, hogy jól érezzük magunkat. Az egész délelőtt jó hangulatban telt, hiszen ez a kupa nem versengésről, hanem a buliról, a beszélgetésről és a szórakozásáról szólt. Csapatunkban több családos játékos is szerepelt, akik lehozták gyereküket, családjukat, hogy szurkoljanak nekünk. A kupa végén mi emelhettük magasba a serleget, amelyet megtöltöttünk sörrel és egy közös képet készítettünk, hogy ne felejtsék el ki nyerte a kupát!

Lázár Dávid Brassói Aprópecsenye csapatvezető: Nagyon jó ötletnek tartottam, hogy a Parázs Varázs ideje alatt foci kupát is szerveznek a szervezők. Barátokkal jöttünk a kupára és meg is szerettük volna nyerni, de Miklós Isti rutinos csapatát nem tudtuk legyőzni a döntőben. Ennek ellenére elégedetten távoztunk és mentünk át a Parázs Varázsra bulizni. Jövőre is indulunk és ígérem, megnyerjük a Parázs Kupát!!!

Hujber Gyula Sajtos Royal vezetője: Jó ötlet volt, hogy a sportot is belecsempészték ebbe a hétvégébe a szervezők. A Parázs - Varázs minden évben nagy tömegeket vonz, és így a játékosok is aktívan részesei lehettek a rendezvénynek. Jó volt hogy nem a megszokott csapatnevekkel találkoztunk, ezzel is jelezve hogy mi köré épült a nap. Jöhet a jól megszokott közhely, hogy mindenki győzött aki ott volt, és egy újabb remek lehetőség volt, hogy a barátaimmal tölthettem egy sportolós napot itt Dunaújvárosban.

Petrás Gábor DLSZ Főtitkára: Nagy öröm volt számunkra, hogy a szervező bizottság idén teret adott a kispályás csapatok számára a Családi Hétvégén, hiszen így egyre szélesebb és színesebb ez a népszerű rendezvény. Kértük a csapatokat, hogy csak valamilyen étellel azonos névvel nevezzenek a kupára, hogy ezzel is népszerűsítsük a Parázs Varázst. A kupa igazi családias hangulatban került megrendezésre, hiszen sokan lehozták a családjukat is, hogy együtt legyenek ezen a hétvégén. Biztos vagyok benne, hogy hagyományt tudunk teremteni ezzel is városunkban és jövőre megrendezésre kerül a  a II. Parázs kupa. Köszönjük a támogatóknak és a résztvevő csapatoknak, hogy létrejöhetett a rendezvény.

A kupáról készült képeket köszönjük Gungl Katalinnak!

Coronitas

A Búgócsiga Egyesület és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség ezúton is szeretne köszönetet mondani minden, a rendezvényen bármilyen formában megjelent és magát képviselő csapatnak, szurkolónak! A sorsolásnál is már látható jó hangulatot sikerült megőriznetek az utolsó meccsig, illetve a díjátadóig. A játékosokat dicséri, hogy zavartalanul, kisebb-nagyobb nézeteltérésekkel ugyan, de komolyabb konfliktusok nélkül sikerült a játékvezetőknek végig vezetniük a meccseket. Játékotokkal és izgalmas mérkőzéseitekkel egy igen színvonalas szabadtéri kupát sikerült összehozni, ahol a visszajelzéseitek alapján jól is éreztétek magatokat. Ennek nagyon örülünk.

 Energott Terem Liga Dunaújváros

II. ENERGOTT KISPÁLYÁS FOCI TEREMLIGA - VÉGEREDMÉNY
H  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1. HÁROMKIRÁLYOK C FC 11 11 0 0 57 - 17 33
2. CSÖVESEK 11 8 2 1 50 - 27 26
3. DUNAFERR VASAS 11 7 3 1 42 - 24 24
II. ENERGOTT KISPÁLYÁS FOCI TEREMLIGA - GÓLKIRÁLYAI
ARANYCIPŐ NAGY ATTILA 16 GÓL (HÁROMKIRÁLYOK COLOSSEUM FC)
EZÜSTCIPŐ BALOGH PÉTER 15 GÓL (DUNABIZTOS MICRO) 
BRONZ CIPŐ IDEI SZABOLCS (AKRASZ BAU) - RAJNA RÓBERT (FÜREDI PANZIÓ 09') 13 GÓL

Háromkirályok Colosseum FC

Zemankó Zoltán Háromkirályok C FC csapatvezető:

Zemankó Zoltán Háromkirályok CFC csapatvezetőRemek kezdeményezésnek tartom az immár második alkalommal kiírt, két "osztályos" Energott ligát is. Hétről-hétre szórakoztató mérkőzéseket láthatott a kilátogató publikum az Arany és Dunaferr iskola tornatermeiben. A küzdelmek komolyságát jelzi, hogy több profi labdarúgó is tiszteletét tette az egyes csapatokban, valamint a csapatok a városi bajnokágban is megismert keretükkel vágtak neki a ligának. Az elmúlt évek presztízs csatái folytatódtak a teremben is. A liga kitűnő mozgáslehetőséget biztosított és egy picit előkészítette a cseppet sem lefutott bajnokság tavaszi idényét is.

Boldog vagyok, hogy a Háromkirályok C. FC. csapata lett a I. osztály bajnoka. A csapat tagjaként elmondhatom, hogy a küzdelmeket végig komolyan vettük és egy emberként mindent megtettünk a siker érdekében. Budavári Árpád csapatvezető a bajnoksághoz hasonlóan itt is maximálisan igyekezett megteremteni a szükséges, nyugodt feltételeket, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni.

Remélem ez a siker további erőt ad számunkra és tavasszal a bajnoki serleget is magasba emelhetjük.

 

Energott Teremliga Dunaújváros

II. ENERGOTT KISPÁLYÁS FOCI TEREMLIGA - EREDMÉNYTÁBLA
H  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1. YAFFASZÜNET 10 10 0 0 82 - 19 30
2. FÜREDI SENIOR 10 7 1 2 57 - 37 22
3. MIRAGE 10 6 2 2 48 - 32 20
II. ENERGOTT KISPÁLYÁS FOCI TEREMLIGA - GÓLKIRÁLYAI
ARANYCIPŐ KÁPOLNÁSI ATTILA 36 GÓL (YAFFASZÜNET)
EZÜSTCIPŐ LENDVAI ANDRÁS 26 GÓL (FÜREDI SENIOR)
BRONZ CIPŐ KOVÁCS KRISZTIÁN 19 GÓL (YAFFASZÜNET)

Yaffaszünet csapat

László Szakács Yaffaszünet csapatvezető:

Szakács László Yaffaszünet csapatvezetőElőször is szeretném megköszönni a szervezőknek, valamint a csapatoknak, hogy létrejöhetett ez a nagyszerű liga, melyben minden csapat nagyszerűen küzdött és megtettek mindent a győzelemért. Bár néha az időjárás viszontagságaival kellett küzdeni és a terem minősége nem mindig volt megfelelő, de ennek ellenére úgy érzem sikerült remek meccseket játszanunk. Úgy gondolom lehetőséget kaptunk arra, hogy a csapatok még jobban összekovácsolódjanak és bizonyíthassák tudásukat a pályán. Nekünk remek alkalom volt ez arra, hogy lássuk, mire vagyunk képesek és ehhez igazíthatjuk a további célkitűzéseket. Remélem lesz még alkalmunk hasonlóan színvonalas ligában játszunk, szóval előszeretettel várjuk a további szervezéseket. Szeretném meg köszönni, a csapatoknak és csapatvezetőknek, hogy viszonylag sportszerű keretek között tudtuk lejátszani a meccseket és rugalmasak voltak az esetleges időpont változtatásokban. És végül had gratuláljak a másik két csapatnak akik szintén odaértek a dobogó második és harmadik fokára.

 

Az Energott Ligáról néhány mondatban


Véget értek a II. Energott Liga 2012 novembertől, 2013 márciusáig tartó küzdelmei. A tavaly útjára indított terembajnokság népszerűségét jelzi, hogy idén már két csoportban (12-12 csapat részvételével) folytak a csatározások, remek elfoglaltságot, sportolási lehetőséget biztosítva a téli uborkaszezonra a kispályás labdarúgás szerelmeseinek, és kiváló kikapcsolódást nyújtva az érdeklődőknek, szimpatizánsoknak. A mérkőzések az Arany János Iskola tornacsarnokában és a Dunaferr Iskola Villamos tagozatának tornatermében kerültek megrendezésre. Sajnos az időjárási viszonyok még annak ellenére is közbeszóltak, hogy a mérkőzéseket teremben játszották, ugyanis mindkét helyszín tetőszerkezete megadta magát időnként a különböző csapadékoknak (eső, hó) – és beázott. Emiatt néhány mérkőzés elhalasztására is sor kellett, hogy kerüljön. Halasztás egyébként csak a II. osztályban történt, de ott sem zavarta meg számottevően a menetrendet.

Dunaferr Vasas - Csövesek

Az I. osztályban régen nem látott erős mezőny jött össze, ugyanis a városi bajnokság ZEUS "A" csoportjából a most folyó pontvadászat első 10 helyezettje leadta a nevezését. A 11. helyezett B.T.Team helyett bejelentkezett a Campus "B" csoport favoritja a Major Házépítő Kft. csapata. A 12. helyen álló, de a bajnokságtól visszalépő Young Boys alakulatának helyére pedig az igen jó erőkből álló Varázs-Kép nevű formáció kvalifikálta magát, szintén a Campus csoportból. Nem véletlen a kvalifikáció kifejezés, hiszen a nevezéseket erősorrend (a folyó bajnokságban elfoglalt helyezés) alapján fogadta el a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, mindkét osztályban.
A liga színvonala tehát garantált volt és erre szerencsére nem cáfoltak rá a csapatok sem. Nagy küzdelmek, alakultak ki, színvonalas játékkal fűszerezve, szinte az összes találkozón. Az első osztályban komoly versenyfutás volt a dobogós helyezésekért, de a középmezőnyben tanyázó csapatok is szépen gyűjtötték a pontokat. Kiemelkedett a mezőnyből a végső győztes Háromkirályok Colosseum FC csapata, akik az I. osztály küzdelmeit veretlenül 100 %-os teljesítménnyel abszolválták elnyerve ezzel a gyönyörű vándorkupát. A dobogó második és harmadik fokára három gárda igyekezett felkapaszkodni (Csövesek, Dunaferr Vasas, Karmacsi Autó). Kiélezett hajrában végül az ezüstérmet a Csövesek játékosainak a nyakába akasztották, a bronzérmes pozíciót pedig a Dunaferr Vasas szerezte meg. Mindkét csapat egy vereséggel zárta tornát, így kijelenthető, hogy megérdemelt az előkelő pozíció. Nagyon jól teljesített a két alsóbb osztályú együttes, hiszen a Major Házépítő Kft csapata a bravúrosnak mondható 5. helyen fejezte be a versengést, míg a Varázs-Kép alakulata – több meglepő eredményt is produkálva – a 9. lett a tabellán. A tavalyi bronzérmes Akrasz Bau nem tudta megismételni a 2012-es teljesítményét,így csak a tabella 8. helyén végzett. A Fejó Therm Kft alakulata, ahogy a bajnokságban úgy a teremligában is csak néha-néha mutatta meg valós erejét. Mivel a fiatal játékosok nem tudják állandósítani jó formájukat egyelőre csak a táblázat(ok) alsó régióiban találjuk meg őket. A Dunabiztos-Micro és a Füredi Panzió '09 a középmezőny masszív csapatai voltak, míg a Hild Kollégium szereplése és 10. helye mindenképpen a csalódás kategóriába sorolható, csakúgy, mint a Sárga Taxi 11. pozíciója.
A II. osztály szintén izgalmas, nagy csatákat hozott. Sajnos a Dunafin alakulata a torna végére „elfogyott" így ők kiszálltak a versengésből. Ez azonban semmit sem von le a végső győztes Yaffaszünet teljesítményéből, hiszen 10 mérkőzésükből 10–et nyertek meg, így ebben az osztályban is lett 100%-os eredményt produkáló csapat. A Yaffaszünet gólaránya is imponáló, mert amíg ők 82 (!) alkalommal zörgették meg ellenfeleik hálóját, addig kapujukba mindössze 19 alkalommal találtak be a riválisok. Érdekesség még az is, hogy házi gólkirályuk Kápolnási Attila egymaga 36-szor (!) volt eredményes, amihez ezúton is gratulálunk. Üde színfoltja volt a másodosztály versengésének a „Füredi Panzió Senior" csapatának szereplése, ugyanis a rutinos játékosokból álló gárda nemcsak felvette a versenyt a fiatalokkal, hanem egyenesen az ezüstéremig lendültek, Tapaszi József vezetésével. A bronzéremért óriási csata folyt ebben az osztályban is, végül a szépen csillogó medáliát a Mirage csapata gyűjtött be.
Összességében elmondható: bebizonyosodott, hogy a dunaújvárosi amatőr labdarúgóknak igen komoly igényük van a mozgásra télen is, amikor a kinti körülmények erre nem alkalmasak. Másfelől, nagyon jó ötlet volt az idén első alkalommal útjára indított másodosztály, hiszen remek mérkőzéseket játszottak a csapatok és egyöntetű vélemény volt az is, hogy hiánypótlás volt ez a kezdeményezés. A két liga osztályban több száz labdarúgó lépett pályára és az igazi hiánypótlás azt gondoljuk, hogy leginkább ez volt.

 

Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, Dunaújváros, 2013. március 09.

 

Oldalak