Kispályás labdarúgás

Energott Teremliga

A bajnoki szünetben megrendezett III. Energott Liga ismét lehetőséget nyújtott a csapatoknak, hogy a holt szezonban is tétmeccseket játszhassanak. Az I. osztály mérkőzéseit az Arany János Iskola tornacsarnokában bonyolították le. Sajnos a Dunaferr Iskola Villamos tagozatának tornaterme beázások miatt továbbra sem alkalmas versenyszerű sportolásra, így a II. osztály küzdelmei a tavalyi sikeres debütálás után, ezen a télen nem kerültek megrendezésre.

Energott Teremliga

 HELYEZÉS CSAPAT M GY D V RG KG P
1. KARMACSI AUTÓ 10 8 2 0 66 14 26
2. CSÖVESEK 10 8 1 1 67 37 25
3. DUNABIZTOS MICRO 10 7 1 2 37 22 22

A mezőnyt nyolc Zeus „1." osztályú csapat és a Campus „2." osztály négy meghatározó gárdája alkotta. A csapatoknak lehetősége nyílt tétmérkőzéseken szerepeltetni a bajnokságban kevesebbet játszó játékosait – akik itt bizonyíthattak – illetve beépíthették a téli időszakban igazolt új labdarúgókat. Ez legjobban talán a Karmacsi Autók csapatának sikerült. A fiatal, tehetséges játékosokra épülő alakulat veretlenül lett bajnok, mindössze a két dobogós csapatot nem sikerült legyőzniük. A második helyezett Csövesek gárdája több esetben létszámproblémával küzdött, ezért a remek játékoskeretük ellenére meg kellett elégedniük a második hellyel. A Dunabiztos-Micro csapata kihasználta, hogy a ZEUS osztály élcsapatai közül a Dunaferr Vasas és a Háromkirályok gárdája nem nevezett a teremligára, és így meggyőző teljesítménnyel, megérdemelten végzett a dobogón. Várakozások felett szerepelt még a Fejó Therm Kft. csapata, míg a Füredi Panzió '09 együttesének teljesítménye elmaradt a várakozásoktól. A Campus osztályú csapatok közül a Frankcity MÉ-SZI Frucht bizonyította, miért is áll magabiztosan a Campus osztály élén, hiszen a középmezőnyben sikerült végezniük. A másik három másod osztályú csapatnak voltak figyelemre méltó eredményei, de ezzel csak a tabella végére értek oda. Megtapasztalhatták mennyivel gyorsabb játékot játszanak a magasabb osztályban.

Összességében megállapítható, hogy a teremliga elérte célját. A csapatok és játékosok tétmeccseken tarthatták formában magukat, a kilátogató nézők többségében változatos, gólokban gazdag mérkőzéseket láthattak. A további előrelépéshez már csak az szükséges, hogy a benevezett csapatok mindegyike olyan komolyan vegye a mérkőzéseket, mint a bajnokságban, ahogy ezt a többség teszi.

(Aradi Csaba -18 - mesterhátmast szerzett a Fradi ellen)

Hétfő este a futsal NB II felsőházi rájátszásának második fordulójában a Ferencváros-Fischer Klíma gárdáját fogadta hazai környezetben a DF Green Pet FC együttese.
 

DF Greeen Pet FC – Ferencváros-Fischer Klíma 7-5 (4-1)

Dunaújváros Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Futó Tamás (Richter, Harmath).

DF Green Pet FC: Lieszkovszky – Szabó G., Ivacs, Huber, Aradi. Csere: Rigó (kapus), Nagy A., Berényi, Márki, Németh T., Rozsos, Facskó, Zemankó B. Szakmai igazgató: Buzás Attila.
Ferencváros-Fischer Klíma: Gremsperger – Bita, Karacs, Bárányos, Nagy G. Csere: Borsi, Pirik, Molnári, Bogár, Boznánszky, Hasenauer, Balogh. Vezetőedző: Bücs Zsolt.

Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Hírek

Hivatalos bejelentés!

A hétfői napon levelet kaptunk a Csövesek csapatvezetőjétől Pulai Ferenctől, hogy nem folytatják tovább a küzdelmeket és visszalépnek a Zeus osztályból. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy az egyik legnagyobb és egyik legtöbb sikert elért csapat megszűnik. Nagy veszteség mind a szövetségnek, mind pedig a kispályás labdarúgó közegnek, de nagy veszteség az ellenfelek számára is, hiszen a Csövesek csapata maghatározó jelentőséggel bírt a dunaújvárosi Markó Lajos Városi Kispályás Bajnokságban, valamint országos elismertséggel is büszkélkedhetett.

Hivatalos bejelentés!

Hétfő délután újabb visszalépésről szóló levelet kapott a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, mégpedig a Campus osztályban szereplő Pinxit 2003. Kft. csapatától, Tálas Frigyes csapatvezetőtől. Szintén sajnálattal vesszük tudomásul, hogy nem tudja befejezni a 2013/2014-es szezont egy régi - új csapat, akik többször megújulva indultak neki a bajnokságnak.

Természetesen kívánjuk a visszalépett csapatok játákosainak, hogy mihamarabb térjenek vissza a bajnokságba és köszönettel tartozunk mindkét csapatnak, csapatvezetőnek, hogy több éven keresztül tagjai voltak a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Markó Lajos Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokságnak.

A csapatok döntését tudomásul vettük, elfogadtuk és tiszteletben tartjuk!


DLSZ hírek 2014

Tisztelt Csapatvezetők!

Az alábbi fontos információra hívjuk fel a figyelmeteket, hogy a 2013/2014. évi Markó Lajos Városi Labdarúgó Bajnokság Tavaszi szezonja indulása előtt minden csapat időben fel tudja készíteni csapatát az szezon indulására:

Átigazolása:
17./ Igazolás, átigazolás:

• Átigazolni augusztus 1-től az adott (vagy érintett) bajnokság(ok) kezdetéig, valamint téli szünetében van lehetőség az átigazolási díj befizetését igazoló csekk bemutatásával!

Szabályértelmezés példával illusztrálva:
Ha egy csapat például a River Plate csapatának Zeus osztálya 2014. március 24-én hétfőn kezdi a bajnokságot, de a River Plate csapata csütörtökön játszik, akkor neki csütörtökön van még lehetősége átigazolni, de csak és kizárólag olyan játékost, aki még nem szerepelt az idei tavaszi mérkőzésen. Vagyis, ha a (szintén példa) Dunabiztos-Micro csapatából szeretne igazolni a River Plate csapata, és ők már lejátszották a tavaszi nyitómérkőzésüket hétfőn vagy csütörtökön a River Plate tavaszi első mérkőzése előtt, de az adott játékos hivatalosan nem volt beírva a jegyzőkönyvbe (vagyis nem volt ott) és nem lépett pályára (amennyiben a jegyzőkönyvben szerepelt úgy pályára lépésnek tekintjük) abban az esetben átigazolható a játékos, de csak addig ameddig a River Plate csapata le nem játssza első tavaszi mérkőzését.
Amennyiben elmarad egy csapat első mérkőzése, abban az esetben is csak a kiírt első mérkőzés kezdetéig tud átigazolni a csapat (a halasztott mérkőzés első mérkőzésnek számít).

Mezek számozása:
11./ A játékosok felszerelése:

A mérkőzéseket szabályos sportfelszerelésben, egységes színű számozott mezben, tornacipőben vagy salak cipőben kell lejátszani. Stoplis cipő viselése tilos. Azonos színű mez esetén a vendégcsapatnak kell más színű mezről gondoskodni. Az őszi idény végén lejár a türelmi idő, a mezek számmal történő ellátására. A Markó Lajos Városi Kispályás Bajnokság tavaszi mérkőzésein a játékvezetők már nem fogják engedélyezni olyan játékos pályára lépését, aki nem rendelkezik egységes színű, számozott mezzel.

Ezért kérjük a csapatvezetőket, hogy tegyenek eleget a versenykiírásnak.

A szövetség irodájában lehet kérni kedvezményes utalványt a mezek felszámozásához, amennyiben a Varázs Kép üzletben készíttetitek el.

Dunaújváros, 2014. március 10. Dunaújváros Labdarúgó Szövetség

 

Kispályás Határozat (KH 2013/2014 18.)

2014. február 20. csütörtök 18.00 órára kiírt Füredi Panzió' 09 - Fejó Therm III. Energott Teremliga mérkőzésen a hazai csapat nem jelent meg a kiírt időpontban, ezért a DLSZ Kispályás Bizottsága a III. Energott Liga 2013/2014. évi versenykiírás 12. pont első bekezdése alapján jár el.

Dunaújváros, 2014. február 25.
DLSZ Kispályás Bizottság

 

VI. ZEUS SENIOR KUPA 2014

A miskolci Korzó Boys vitte haza a Senior kupát!

XII. Carissa Kupa sajtótájékoztató

XII. Carissa Kupa – Sajtótájékoztató – 2014. január 14. – Campus Étterem

Sajtótájékoztatót tartottak a Campus étteremben a XII. Carissa kupa kispályás labdarúgó torna szervezői, támogatói. A tájékoztatón részt vett Hingyi László a Dunapent Kft. tulajdonosa, aki a torna egyik támogatója, Sztankovics László, az Oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság elnöke, Kalácska András a Dunaújvárosi labdarúgó Szövetség (DLSZ) elnöke, Petrás Gábor a DLSZ főtitkára, Tóth Imre a DLSZ Társadalmi Felelősség Bizottságának az elnöke, valamint Zemankó Zoltán a DF Green Pet Futsal Club ügyvezetője. A sajtótájékoztatót Sztanokvics László nyitotta meg, méltatva a szervezők munkáját, hiszen már évtizedes múltra tekint vissza ez a rendezvény, ugyanakkor üdvözölte a jótékony akciót, melyet a Szent Pantaleon kórház megsegítésére indítottak. Kalácska András, szintén szólt arról a háttérmunkáról, ami szükséges egy ilyen nagyszabású torna megrendezéséhez, és néhány mondatban ő is kitért a CT-vásárlás kapcsán kialakult összefogásra. Petrás Gábor a XII. Carissa Kupa lebonyolításáról beszélt, valamint elmondta, hogy a tornán új elemként megjelenő tombola vásárlási lehetőség – a szórakoztatáson kívül – a kórháznak gyűjtött alap növelését célozza, hiszen a tombola jegyekből befolyt pénzösszeg 100 %-ban ide fog kerülni. Örömmel közölte, hogy a tavalyi 24 csapatos mezőnyt idén 32-re kellett emelni, hiszen nagyon sok érdeklődő volt a torna iránt, ami jelzi, hogy a színvonalas focira manapság is van igény. Elképzelhető az is – mondta a főtitkár – hogy jövőre 48 csapat fog nekivágni a küzdelmeknek. Tóth Imre a DLSZ Társadalmi Felelősség Bizottságának elnöke az eddigi legsikeresebb jótékonysági összefogásnak nevezte azt az igen sok magánszemélyt, céget, vállalkozást megmozgató akciót, melyet a kórház új berendezésének megvásárlása érdekében indítottak. Mindenkinek megköszönte a támogatást és bejelentette, hogy a gyűjtés már átlépte a 600.000 forintos határt és természetesen a tombolából befolyt összeg, valamint a rendezvény ideje alatt történő felajánlások még tovább fogják növelni a jótékonysági alapot. Megköszönte a futsal gálamérkőzés főszereplőinek, hogy elfogadták a felkérést és azt is, hogy a Dunakeszi Kinizsi 50.000 forinttal, a DF GREEN PET FC pedig még további 100.000 forinttal járul hozzá a gyűjtéshez. 

XII. Carissa Kupa sajtótájékoztató

(Zemankó Zoltán, Szatnkovics László, Hingyi László)

Végül Zemankó Zoltán beszélt arról, hogy évek óta részt vesz játékosként ezen a tornán és örömmel tapasztalja, hogy a rendezvény folyamatosan fejlődik, az induló csapatok minőségileg is egyre jobbak és mára valóban az ország komoly labdarúgó tornái közé verekedte be magát ez a helyi rendezvény. Megtiszteltetésnek érezte, hogy a szervezők az általa vezetett helyi futsal csapatot kérték fel az egyik gálamérkőzésre, ráadásul ez jó lehetőség is lesz arra, hogy visszavágjanak a Dunakeszi kinizsi csapatának a bajnokságban elszenvedett vereségekért. A jótékony kezdeményezéssel kapcsolatban pedig elmondta, hogy amikor híre ment ennek az akciónak a csapat játékosai közül többen azonnal jelezték, hogy segíteni kell és egy emberként álltak a jó ügy mellé.

A sajtótájékoztatóról a városi televízió is készített felvételt – így hamarosan a ott is látható és hallható lesz minden információ, de felkereshető a Dunaújváros Labdarúgó Szövetség honlapja is a : www.dlsz.hu – ahol további részletekről tájékozódhatnak az érdeklődők a rendezvénnyel kapcsolatban.

Carissa Kupa 2014 Csövesek

Csövesek győzelem – Jótékony siker
Három napos sporthétvégére készültek labdarúgók, sportszeretők, szimpatizánsok 2014. harmadik hétvégéjén Dunaújvárosban. A Carissa Kupa országos hírű és rendkívül népszerű kispályás labdarúgó torna mára már az ország minden szegletéből vonzza a jobbnál jobb csapatokat. Szerencsére nem csak a jelentkezők száma, de a színvonal is – akár a részt vevő csapatok mutatott játékát, akár a rendezést vesszük górcső alá – évről évre emelkedik. A remek hangulatú és immár 12. alkalommal megrendezésre kerülő sportesemény felé nagyon sokan fordultak, annak a jótékony kezdeményezésnek a kapcsán is, melyet a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) Társadalmi Felelősség Bizottsága indított el, és a szervezők példásan vegyítettek a sporttal, a labdarúgással. A jótékony akcióval a rendezők szándéka az volt, hogy a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház számára nagyon fontos gyógyászati berendezés megvásárlásához (egy Computer Tomográf (CT) beszerzéséhez) futballal, remek mérkőzésekkel támogatókat szerezzenek, adományokat gyűjtsenek.

Carissa Kupa Adomány 2014Örömmel jelenthetjük, hogy amíg a csapatok a Dunaújváros Sportcsarnok parkettjén vívták a hangulatos, férfias keménységtől sem mentes küzdelmeiket, addig a pénz is gyűlt, így a torna végén az ünnepélyes eredményhirdetés keretében 1 millió (!) forintot nyújtottak át a szervezők, Dr. Mészáros Lajos főigazgató úrnak. Természetesen mindenkit köszönet illet, aki kivette a részét ebből az akcióból, akár egy tombolaszelvény megvásárlásával, akár pénzadománnyal, vagy éppen említhetnénk a csapatokat is, hiszen az általuk befizetett nevezési díj 10 %-a is a jótékony alapba került. Miközben hallgattuk a polgármester úr, majd a főigazgató úr köszönő szavait, pontosan tudtuk, hogy ismét sikerült megmutatnunk a sport és az összefogás erejét.

A XII. Carissa Kupán eddig soha nem látott népes mezőny sorakozott fel a startvonalnál. Számszerűleg 32 csapat adta le időben a nevezését, azonban akkora volt az érdeklődés, hogy akár dupla létszámmal is el lehetett volna indítani a versengést. Elképzelhető tehát, hogy a szervezőkre jövőre még nagyobb feladatok várnak.
A torna pénteki és szombati csoportmérkőzései megtizedelték a mezőnyt – így vasárnapra már csak a 16 legjobb csapat, valamint a vigaszág (a csoport harmadikoknak indított Duna VIV kupa) 8 alakulata maradt versenyben. A kiírás szerinti egyenes kieséses szakasz, óriási izgalmakat, végletekig kiélezett csatákat, sok esetben csak büntetőkkel eldöntött továbbjutásokat hozott. Délutánra vitán felül a legmarkánsabb négy csapat maradt. Név szerint a címvédő Döcös, a hétszeres kupagyőztes Karmacsi Autó „B" gárdája, az eddig egy Carissa Kupa győzelmet felmutatni tudó Csövesek, valamint az országosan is elismert Miller Pub - Viktor Security. A tömött lelátók előtt zajló elődöntők után aztán kialakult a bronz és az arany mérkőzések párosítása. Eszerint a harmadik helyért a székesfehérvári Döcös, valamint a Tatabányáról érkező Miller Pub, a végső diadalért pedig a helyi kedvencek: a Csövesek és a Karmacsi Autó csapatai szállhattak harcba. A mindent eldöntő találkozók előtt – hogy legyen egy kis szusszanásnyi idő – gálamérkőzéseket illesztettek a programba a szervezők. Kijelenthető, hogy jó ötletnek bizonyult mindkét találkozó, hiszen a bronzcsata előtti 9 éves labdarúgó palánták (Holler UFC U9 – DPASE U9) mérkőzése nemcsak a szülők szívét dobogtatta meg, hanem mindannyian néhány pillanatra időutazókká váltunk és felfedezni véltük az apróságok között a jövő Messijét és Ronaldóját.

Carissa Kupa gálamérkőzés 2014A döntő előtti gálamérkőzés pedig azért marad felejthetetlen, mert egyrészt ízelítőt kaptunk a Dunakeszi Kinizsi FC és a dunaújvárosi DF GREEN PET FC csapatainak köszönhetően a mai modern, 4+1 játékossal játszott futsalból, másrészt mindkét gárda jelesre vizsgázott sportszerűségből is, hiszen a Dunakeszi 50.000, a DF GREEN PET, pedig 100.000 forinttal járult hozzá a kórháznak gyűjtött adományalaphoz, amit a közönség (csakúgy mint a két csapat játékát) vastapssal jutalmazott.
A programnak üde színfoltja volt a gálamérkőzések mellett a No Control Dance Group fellépése is. A remek táncosok megmutatták, hogy miképp fokozható még tovább a hangulat.
A bronzmérkőzés két olyan csapat küzdelmét hozta, akik komoly célokkal jöttek Dunaújvárosba. A Miller Pub nem titkoltan győzni szeretett volna a tavalyi bronzérem után. Ugyan a végső sikerre nem maradt esély, azonban a harmadik hely ismét elérhető közelségbe került. A címvédő DÖCÖS alakulata, pedig nyilván rendkívül csalódott volt, ugyanis a csapatvezető, Bobory Balázs által emlegetett és nagyon áhított címvédés immár nem jöhetett össze. Végül a bronzérem a Miller Pub-os fiúk nyakába került, akik egy remek találattal legyőzték az elkeseredett fehérvári labdarúgókat.
A várva várt döntő a legszigorúbb ítészek, labdarúgó-kritikusok igényét is kielégítette. A Karmacsi Autó „B" csapata (az „A" jelű alakulatot éppen a Döcös gárdája búcsúztatta) és a Csövesek legjobbjai felvonultatták a kispályás labdarúgás csínját-bínját. Volt itt minden: szép gólok, a végjátékban lehozott kapus, kapufa, és nem utolsó sorban parádés FOCI. Aztán, hogy a végén a jobbik győzött-e, azt mindenki, aki látta eldönthette a saját szája íze szerint. Ami tény: a XII. Carissa Kupa győztese, a Csövesek csapata lett, mivel a döntőben 3:1 – arányban legyőzte a Karmacsi Autó gárdáját.
A történeti hűség kedvéért: a vigaszágat a kecskeméti Páldeák Kft. csapata nyerte meg.
A díjátadó ceremónia a tombolahúzással, a város vezetőivel, Dr. Dorkota Lajos úrral, valamint a támogatók képviselőivel, ahogy szokták mondani már csak hab volt a tortán.
Mit mondhatnánk zárszóként? Talán azt, amit a legendás vízilabda kapitány egykoron: 

„A teljesítőképességünk határa sokkal messzebb van annál, mint amit gondolunk magunkról." 

(Dr. Kemény Dénes – szövetségi kapitányként háromszoros Olimpiai Bajnok vízilabda edző)

XII. CARISSA KUPA "A MENNYEI KAPU" DUNAÚJVÁROS, 2014. JANUÁR 17-19.
VÉGEREDMÉNY
1. HELYEZETT CSÖVESEK
2. HELYEZETT KARMACSI AUTÓ B 
3. HELYEZETT MILLER PUB 
KÜLÖNDÍJASOK
A TORNA JÁTÉKOSA FEKETE RÓBERT (KARMACSI AUTÓ B)
A TORNA KAPUSA HEGEDŰS FERENC (KARMACSI AUTÓ B)
A TORNA GÓLKIRÁLYA KÖVESDI MILÁN 5 GÓL (CSÖVESEK)
A DÖNTŐ JÁTÉKOSA CZÁR TIBOR (CSÖVESEK)
XII. CARISSA KUPA  - DUNA VIV KUPA DUNAÚJVÁROS, 2014. JANUÁR 17. - 19.
VÉGEREDMÉNY
1. HELYEZETT PÁLDEÁK KFT.
2. HELYEZETT TARJÁN SPORT 
3. HELYEZETT MIRAGE 
KÜLÖNDÍJ
A DÖNTŐ JÁTÉKOSA VERSEGI DÁNIEL (PÁLDEÁK KFT.)

Carissa Kupa All Stars 2014

XII. CARISSA KUPA "A MENNYEI KAPU" DUNAÚJVÁROS, 2014. JANUÁR 17-19.
ALL STARS CSAPAT
HEGEDÜS FERENC KARMACSI AUTÓ B
SALAMON MIKLÓS CSÖVESEK 
FEKETE RÓBERT KARMACSI AUTÓ B
CZÁR TIBOR CSÖVESEK
KÖVESDI MILÁN CSÖVESEK
LADÁNYI TIBOR MILLER PUB
KERETTAGOK
PONCZÓK CSABA MILLER PUB
IMRIK LÁSZLÓ DÖCÖS
HORVÁTH ZSOLT DÖCÖS
CSAPATVEZETŐ
PULAI FERENC CSÖVESEK

 

Fotó: Dunaújváros Közéleti Hetilap

Kispályás Határozat (KH 2013/2014 16.)

2013. november 12. kedd 18.00 órára kiírt Pinxit Kft. - Hamutiprók Campus osztályú bajnoki mérkőzésen a vendég csapat nem jelent meg a kiírt időpontban, ezért a DLSZ Kispályás Bizottsága a Markó Lajos Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság 2013/2014. évi versenykiírás 18. pont második bekezdése alapján jár el.

Dunaújváros, 2013. december 20.
DLSZ Kispályás Bizottság

 

Oldalak