A XI. Carissa Kupáról kérdeztük Barics Pétert a Csövesek és a torna legjobb játékosát, aki végig vezéregyénisége volt csapatának a Csövesek csapatnak és játékával segítette csapatát a döntőbe jutásig. Megszólítottuk Gál Dánielt a székesfehérvári Döcös bajnok csapat játékosát, aki a torna gólkirályi címe mellé a döntő legjobbjának járó címet is hazavihette az eredményhirdetés után, valamint akit a döntőben szerzett álomgóljáért a dunaújvárosi közönség felállva tapsolt meg. Konkoly Zsolt beszélt a rendezvényről, aki évek óta jár Dunaújvárosba a Carissa kupára és akinek vezérletével csapata idén felkerült a dobogó harmadik fokára és büszkén tértek haza Tatabányára! Idén a két termet kihasználva a kiesett csapatoknak megrendeztük a Duna VIV kupát. Tapaszi József a Surprise csapatvezetője beszélt erről az új kezdeményezésről. A záró nyilatkozatban megszólal a munkacsaoport, hogy köszönetét fejezezze ki mindazonak, akik bármilyen módon hozzájárultak a 2 napos futball fieszta sikeréhez!
Barics Péter a XI. Carissa kupa legjobb játékosa (Csövesek):
Üdvözlök mindenkit, aki részt vett bármilyen formában a XI. Carissa Kupán! Kezdeném azzal, hogy nagyon örültem, mikor eldőlt: újra igazi helyén a Dunaújváros Sportcsarnokban lesz a torna! Jó volt látni, hogy sokan gondolták így, és szép számmal látogattak ki a rendezvényre. Az elért eredménnyel nem vagyok elégedett, mert természetesen nyerni szerettünk volna, és ha jól számolom, idén már a 4. büntetőpárbajt veszítjük el a téli teremtornákon. Csapatom játéka fegyelmezettebb és játékosabb volt, mint máskor, ami mindenképpen pozitívum és úgy gondolom, hogy erős mezőnyben sikerült a második helyet megszereznünk. A különdíjam hatalmas örömmel tölt el és nagyon nagy megtiszteltetés! Meglepetésként ért, hogy rám gondoltak a voksolók a sok jól teljesítő játékos közül, bár az utolsó két meccsen többet vártam magamtól, de még egyszer mondom nagyon büszke vagyok rá!
Gál Dániel a torna gólkirálya és a döntő legjobb játékosa (Döcös):
Nagyon örültünk, hogy itt lehettünk ezen a színvonalas, remekül megszervezett tornán, mindenképpen visszatérünk ide jövőre is. Boldog vagyok, hogy a két ünnep közötti, fehérvári focigála után ezúttal is sikerült megszerezni a trófeát. A döntőben szerzett második gólom? Elismerés volt számomra, hogy a dunaújvárosi közönség is felállva tapsolta a találatot, egyébként pedig két éve, a Dunaújváros PASE kapusának, Milinte Árpádnak a fehérvári tornán rúgtam hasonló gólt, persze kellett Reveland Zoltán remek felívelése is. Gratulálok a szervezőknek, hiszen egy remek és nagy színvonalú tornát bonyolítottak le és gratulálok csapatomnak hiszen egy ilyen rangos tornát megnyerni igen nagy eredmény! Jövőre jövünk Dunaújváros! Hajár Döcös!
Konkoly Zsolt a XI. Carissa kupa 3. helyezett cspata és a Miller Pub csapatvezetője:
Nagyon örültünk, hogy immáron harmadik alkalommal vehettünk részt, ezen az - országos szinthez mérten is - elsőrangú kupán. Kiválló szervezés mellett, remek csapatok, még remekebb focistáival, jobbnál-jobb mérkőzéseket vívtunk. Külön doppinggolta csapatunkat - gondolom az összes többi csapatot is - hogy szép számú közönség előtt tehettük mindezt. Nagyon örülünk a harmadik helyezésnek, főleg a szombati gyenge teljesítményünk után. Ezúton gratulálunk az összes csapatnak, Petrás Gábornak, és szervező kollegáinak, hogy ilyen színvonalasra sikeredett az idei torna. Reméljük hogy jövőre is, és még sok éven át, részesei lehetünk ennek a nagyszerű sporteseménynek.
Tapaszi József Surprise csapat vezetője és kispályás labdarúgó tornák szervezője:
Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hogy a Carissa Kupáról kiesett csapatoknak vigaszágon még egy esélyt adtak a rendezők. A Duna VIV Kupán újabb kemény csatákat megvívva nagyon szép serlegekért játszani nagy kihívás. A kiesés miatt talán elkeseredett csapatok nagy kedvvel és örömmel játszották végig ezt a kiválóan megszervezett tornát. Csapatom nevében állíthatom,nagyon nagy élmény ilyen nagy számú közönség előtt játszani. Kívánom, hogy jövőre más csapatoknak is adasson meg ez az élmény! A hangulat a pályán, a nézőtéren is emelkedett volt. Köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek a "bulinak"!
Köszönet nyilvánítás a munkacsoport tagjaitól:
Szeretnénk köszönetet mondani minden csapatnak, játékosnak, szurkolónak, nézőnek és támogatónak, akik mind játékukkal, mind támogatásukkal részesei voltak a Carissa kupának.
Nagy öröm volt számunkra, hogy a torna rendbontás nélkül bonyolódott le, ez a csapatok és játékosok érdeme is. Szeretnénk köszönetet mondani a játékvezetőknek, akik tisztességesen és minőségében korrekt módon vezették le a mérkőzéseket mindkét napon. A gálamérkőzések megszervezésében külön köszönet Karmacsi Tamásnak és Bita Lászlónak, akik kapcsoltaikat felhasználva elősegítették a gálamérkőzések megszervezését . Köszönet mindenkinek, aki bármilyen összeggel hozzájárult az "Adok Egy Labdát" jótékony kampányunkhoz és "összekalapozva" 500.000 Forinttal segíthettük a helyi óvodások sportfelszerelésének bővítését. Természetesen óriási támogatást kaptunk Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatától, azzal hogy méltó helyszínen a Dunaújváros Sportcsarnokban tudtuk megrendezni a Carissa Kupát. A szervezők nevében köszönjük, hogy megtiszteltek bennünket és kilátogattak erre a sportrendezvényre, ami a sportról és a labdarúgásról szólt! Bízunk benne, hogy jövőre ugyanitt, ugyanekkor újra találkozunk a XII. Carissa Kupán!
Dunaújváros, 2013. január 24. Carissa Kupa munkacsoport