A felkészülés harmadik hetébe lépve újabb edzőmérkőzésre került sor, ezúttal az MTK második számú csapata fogadott bennünket, amelyben olyan játékosok léptek pályára, mint Lázok János, Hrepka Ádám vagy a Liverpool-t megjárt Pölöskei Zsolt, Poór Patrik és Hajdú Ádám.
A mérkőzésre kijelölt kezdő tizenegyünk a Milinte - Villám, Farkas, Salamon, Köntös - Micskó, Lázár, Szauter, Perovic - Godslove, Sitku volt. A találkozó második félidejében három próbajátékos is szerepet kapott: a szerb Mario Pufek szélső-védőként, a brazil Flavio középpályásként és a ghánai Samuel Ato csatárként. A próbázók mellett a fiatal cerberus, Cseh Tibor is bemutatkozhatott a felnőtt csapatban.
Mindjárt a mérkőzés elején megszerezhettük volna a vezetést, amikor a 6. percben az ellenfél kapusáról kipattanó labdát Lázár a hálóba fejelte, ám les miatt nem adta meg a gólt a játékvezető. Pár perccel később már Milintének is akadt feladata, hiszen a rutinos támadósorral felálló MTK többször is veszélyeztetett, de szerencsére kapusunk mindig menteni tudott. Egy szöglet után viszont a 13. percben Pölöskei Zsolt kapáslövésével megszerezték a vezetést a kék-fehérek. A bekapott gól után próbáltunk kiegyenlíteni, többet birtokoltuk a labdát és számos helyzetet dolgoztunk ki. A 16. percben Godslove próbálkozott távoli lövéssel, két perccel később Lázár lőtt kapu fölé, majd a 19. percben Gosdlove ugratta ki Sitkut, aki tisztán csavarhatott a 16-osról, de lövése kevéssel a kapu mellé ment. Az MTK visszaállt védekezni és csupán kontrákból próbált veszélyeztetni. A későbbiekben mi is inkább csak pontrúgásokból voltunk veszélyesek a kapujukra.