Böőr Zoltán a DPASE sztárigazolása
A 34 éves, jobb lábas válogatott szélső a REAC csapatától érkezett hozzánk. Legnagyobb sikereit a Debreceni VSC csapatával érte el, amellyel háromszor volt magyar bajnok, kétszer kupagyőztes és kétszer Szuperkupa győztes. Később megfordult a Győri ETO és az Újpest FC együtteseinél is. A válogatottban 2001-ben Gellei Imre szövetségi kapitánynál mutatkozhatott be, majd később Lothar Matthaus-nál is kapott meghívót a nemzeti tizenegybe. Összesen 21-szer léphetett pályára a címeres mezben, 2003-ban Eb-selejtezőn San Marino ellen gólt is szerzett.
A nálunk eddig két edzésen részt vett labdarúgót arról faggattuk, hogy miért a Dunaújváros PASE mellett tette el a voksát? „Volt több osztályból lehetőségem, többek között egy nemzetközi kupában induló csapattól is. Azonban a Dunaújvárosnál éreztem leginkább azt, hogy szükségük van rám, több mint egy hónapja már folytak az egyeztetések, megbeszélések. A kiváló feltételek mellett a kitüzőtt célokkal is abszolút azonosulni tudok. A lehetőségek maximálisan lehetővé teszik, hogy reálisan megcélozzuk a bajnokság megnyerését és az osztályozón való feljutást az NB II-be, ez pedig nagyon motivált szakmailag. A játékosok minősége és mentalitása is elegendő ahhoz, hogy sikeresen szerepeljünk. Komoly NB I-es múlttal rendelkező játékosok vannak az egyesületnél. A vezetők hozzáállása is roppant pozitív volt, hiszen nem sürgettek a döntésem meghozatalában, hanem türelmesen vártak rám. Végül a múlt hét végén eldöntöttem, hogy nem várok tovább és elfogadom az ajánlatukat. Úgy érzem, hogy jó döntést hoztam, és a játékommal, góljaimmal szeretném segíteni a csapatot."
Forrás: www.dpase.hu